Fotó: Dr. Cser-Palkovics András fb-oldala

Cserhalmi György ismét Székesfehérváron rendez

Cserhalmi György vezetésével és a Tizenkét dühös emberrel a székesfehérvári Városháza Díszterme színházzá változik. Kedden az olvasópróbával megkezdődött a feszített tempójú próbafolyamat, február 25-én bemutató. A Vörösmarty Színház a 10. Színházi Olimpia keretében egy horvát és egy temesvári előadást is befogad. 

A Vörösmarty Színház a rezsiárak miatt január elsejétől február 28-ig zárva tartja kapuit. A fehérvári polgármester, Dr. Cser-Palkovics András felajánlotta a Városháza Dísztermét, így ott időlegesen otthonra lelhet a társulat.

Így jött az ötlet, hogy a nyolc évvel ezelőtt bemutatott Tizenkét dühös ember kapjon egy új formát ebben a térben. „Ez most egy új színdarab, nem ugyanaz, mint nyolc évvel ezelőtt volt. Ahhoz ugyanaz a tér kéne, meg ugyanazok a feltételek. De hát mi is nyolc évvel idősebbek vagyunk, tehát nagyon megváltozott a helyzet. Remélem, efelé megyünk majd, hogy amit ez a tér nyújt, annak az összes előnyét megpróbáljuk kihasználni, és valami jó irányba vinni. Nyolc év alatt sokminden változik, a világban is, a szűkebb pátriánkban is, és szerintem bennünk is alapvetően változnak meg dolgok. Egészen másokat hallok, mint akkor. Most hogy olvasták a srácok, egészen más hangsúlyokat hallottam belül, mint amik jöttek. Elkezd valami nem jól állni, illetve elkezd valami jól állni. Nyilván, ahogy múlik velünk az idő, az idegrendszerünk, a pszichénk, minden változik. És nem beszélve arról, hogy van egy gondolkodásmód, jó esetben az sincs lehorgonyozva” – mondta Cserhalmi György rendező.

A társulat összetétele azóta némiképp megváltozott, így újoncokat is köszönthetünk: Radnay Csilla szerepét Ballér Bianka, Tűzkő Sándorét Andrássy Máté veszi át, Váradi Eszter Sárát pedig a Hatodik esküdt szerepében üdvözölhetjük. Az óriási érdeklődésnek köszönhetően minden meghirdetett előadás teltházas.

Szereplők: Andrássy Máté, Végh-Szirmai Irén, Sághy Tamás, Závodszky Noémi, Kricsár Kamill, Váradi Eszter Sára, Ballér Bianka, Kuna Károly, Egyed Attila, Juhász Illés, Varga Lili, Kerkay Rita.

Bemutató: 2023. február 25. 19.00, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Városháza, Díszterem

A Vörösmarty Színház a 10. Színházi Olimpia keretében egy horvát és egy temesvári előadást is befogad.

(Via vorosmartyszinhaz.hu)

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!