“Szeretem a társulati létet” – Király Dániel válaszolt

2019 január 03. csütörtök, 7:41

Decemberben mutatták be a Házi Színpadon első rendezését Kozmikus magány címmel. Király Dánielt a Színház az egész… blog kérdezte.

 

A szinhazikritikak.blog.hu cikkéből:

“Én mindig is úgy képzeltem, hogy nagyon sok gyerekem lesz. Mindig is irigykedem azokra, akiknek sok testvérük van, szerintem csodálatos dolog lehet. Nekem egy öcsém van, és mindig is nagyon jól kijöttünk, de amikor olyan emberekkel találkozom, akiknek sok testvére van, azt látom rajtuk, hogy ők sokkal nyitottabbak a világra. Úgy érzem, mivel ők sok szeretetet kapnak és adnak, ők sokkal befogadóbbak. Ahol sokan élnek egy családban, ott nagyon sokféle személyiség előfordul. Én magam is mindig arra törekszem, hogy sokkal nyitottabb, elfogadóbb legyek. Alapvetően nagyon toleráns vagyok másokkal szemben, de erre tudatosan is törekszem. Szóval, igen, mondhatni, hogy családcentrikus vagyok. Három éve vagyok együtt a szerelmemmel, kicsit nehezíti a helyzetet, hogy ő is színész, Piti Emőke, neki is sok munkája van. Jelenleg az a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem tudok vele elég időt tölteni” – mondta Király Dániel.

Király Dániel / Fotó: Dömölky Dániel

Király Dániel / Fotó: Dömölky Dániel

A Vígszínház tagja arról is mesélt, mikor döntötte el, hogy színész lesz. “Már kiskoromban is azt mondtam mindenkinek, hogy én színész leszek, bár akkor még filmekben gondolkodtam. Később diákszínjátszózni kezdtem, akkor ismerkedtem meg a színházzal, abból pedig szerelem lett. Érettségi után csak Kaposvárra jelentkeztem. Akkoriban gyámoltalannak éreztem magam, féltem a fővárostól. Kaposváron Mohácsi indított akkor osztályt, de csak a második rostáig jutottam. Utána Veszprémben voltam három évet, magyar szakon, színház-történet szakiránnyal. A magyar szakból szinte semmire nem emlékszem, de volt ott is egy Egyetemi Színpad. Ott találkoztam újból Komárom Sándorral (szintén ajkai, mint én), akire mint egyik mesteremre tekintek azóta is. Nagyon inspiráló volt számomra, iszonyatosan izgalmas munkáink voltak. Akkor éreztem azt, hogy megértem a pesti felvételihez. Elsőre felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, de ehhez kellett a Veszprémben eltöltött három év” – mesélte Király Dániel.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem után 2014-ben a Szputnyik Hajózási Társasághoz került, rá egy évre már a Vígszínház tagja lett. “Bodó Viktor az egyetem végén elhívott kávézni. Ő már a felvételinknél is ott volt, de már akkor tudtuk, hogy nem ő lesz az osztályfőnökünk, mert nem fog ráérni, de a vizsga-előadásainkra mindig eljött. Akkor figyelt fel rám, hívott, hogy menjek a Szputnyikhoz. Amikor felkerültem Pestre, az egyik legnagyobb színházi élményem A kockavető volt, már akkor megfogalmazódott bennem, hogy én velük akarok dolgozni. Aztán négy év múlva hívott Bodó, elmondta, hogy milyen szerepek várnak rám. Sajnos én már akkor kerültem oda, amikor a társulat a végét járta financiális okok miatt. Az utolsó munkánk a Koldusopera volt, a Vígszínházzal közösen csináltuk. Szerintem ott látott engem először érdemben Eszenyi Enikő, bár előtte már ő is megnézte néhány vizsga-előadásunkat. Valaki – hogy ki, az nem derült ki soha – már akkor mondta neki, hogy nézze meg Király Danit. Ő el is jött, de akkor éppen nem játszottam, Enikő meg végig azon töprengett, hogy akkor most kit is kellene figyelnie. Amikor megtudta, hogy a Szputnyiknak vége, akkor Hajduk Károllyal és Bach Katával egyetemben engem is hívott a társulatába. Megjegyzem, ő is olyan évadtervvel állt elő (Találkozás, Haramiák), amire nem lehetett nemet mondani. (…) Szeretem a társulati létet. A szabadúszást még nem próbáltam, biztos, hogy annak is megvan az előnye. Izgalmas lehet, hogy, a nevéhez hűen, szabad az ember. Viszont én szeretek társulattal dolgozni, mert másfajta fejlődésre van lehetőség. A Vígben most nagyon erős az összetétel, öröm ezekkel az emberekkel együtt dolgozni. Figyelünk egymásra, hogy ki merre tart, ez pedig nagyon jó érzés” – számolt be az alkotó.

A teljes interjú itt olvasható.