Hegedűs D. Géza: “Folyamatban kell gondolkodni, nem végeredményben”

2019 január 06. vasárnap, 9:02

Nagy Imre szobrának eltávolításáról és a szülői örökségről is mesélt Hegedűs D. Géza a Hírklikknek és arról, hogy mit is jelent számára a színház.

 

A Hírklikk cikkéből:

“Ez, ami itt a szoborral most történt megrendít, mélységes szomorúsággal tölt el, mert ez az emlékmű, azzal a híddal, ami összeköt múltat, jelent és jövőt, az most onnan kitépődik és egy nagy seb lesz a helyén. Ha volt integráló momentuma a magyar történelemnek, a szabadságról, az emberek önálló gondolkozásáról, a felnőttségéről, akkor ez a szobor az volt. Ezekről beszélt. Most elvitték innen. Tudod, én egy városra úgy tekintek – nagyon szeretem Budapestet -, hogy mindent fontosnak tartok benne. Most itt ülünk a Belvárosban, a Duna partján, ha kitekintünk innen, ahol ülünk, pontosan tudom, hogy áll itt két, több száz éves ginkó fa; én még ezt is számon tartom. Tudom azt, hogy annak idején ki jött le a Vigadó lépcsőjén. Egyik lépcsőjén, egy Bartók koncert után, jött le József Attila, a másik karéjon Illyés Gyula. Akkor éppen nem voltak jó viszonyban, de köszöntek egymásnak. És a két nagy léptékű ember ott volt, ugyanazon az eseményen, egy integráló géniusz koncertjén. Csak azt akarom mondani, hogy bárhova nézek Budapesten, minden az enyém, minden momentuma, a levegője, az emberek, ezek az idegen ajkúak is, akik itt ülnek körülöttünk. Ők mind kíváncsiak a mi városunkra. És ez a város mindig nyitott volt, magához ölelt mindenkit, aki ide tévedt” – mesélte Hegedűs. D. Géza.

Hegedűs D. Géza / Fotó: Mihalicz Máté, Pótszékfoglaló

Hegedűs D. Géza / Fotó: Mihalicz Máté, Pótszékfoglaló

A színész nemrégiben Párizsban járt, József Attila verseket adott elő, és a városban sétálva rácsodálkozott, hogy ott minden a helyén van. “Példát mutat arra Párizs, hogy a történelemmel miként lehet együtt élni. Hogy egy templomnak a kertjében van az egyik legvadabb nonkonformista, Apollinaire szobra, de ugyanúgy ott van békén hagyva Voltaire szobra egy járda szélén, vagy Verlaine szobra a Luxemburg kertben, minden ott van, ahogy az idő megszülte…És ott volt Nagy Imre emlékműve a Pére Lachaise temetőben. Fontos tudni, hogy mit hagyott magából hátra a kor, amelyben megszületett. Azt akarom mondani, hogy fölösleges kapálózni az idő ellen, hisz úgy is folyamatban élünk. Ahogyan Leibnitz fogalmazza, az idő, a dolgok egymás utánja. Mindennek helye van a világban, ami nem emberellenes. És ott van helye, ahol van. És hagyni kell. Az is a mi történetünk része. Új gondolatokra ébredhetünk általuk. Azt is megtudhatjuk, hogy egy-egy kor mennyi ürességet hagyott maga után, olyan műveket, amelyeknek igazán nincs jelentésük, de akkor is a kor ott van benne. A hazugságok is kiderülnek, de ehhez az kell, hogy ott legyenek. Ez akár lehet esztétikailag elfogadható alkotás, de a kongó ürességet mutatja, a korszerűtlenséget, a gondolattalanságot” – fogalmazott Hegedűs D. Géza.

“Ha végigsétálsz a Duna-parton az Erzsébet-hídtól a szobrok mentén a CIPŐK-ig, akkor ott meg arra döbbensz rá, hogy ennél sűrűbben és megrendítőbben, mint ahogy Pauer Gyula elmesélte a cipők által azt a kort, kevés képzőművész tette. Azt az embertelen kort, amelyben és ahol a Dunába lőtték a testvéreinket a nyilasok. És hogy mi ebben a mi felelősségünk? Mondok én egy nagyszerű Márai szöveget a Vígszínház stúdiójában, már a hetvenedik elődadásnál tartok. Az a címe: Hallgatni akartam. Márai is hallgatni akart, de megszólította az idő, és rájött, hogy nem lehet, nem szabad hallgatni. A színházban, még a tanítványaimnak is azt tanítom: folyamatban kell gondolkodni, nem végeredményben. Egy darab próbáját is úgy kell végigcsinálni, hogy ugyan tudjuk a végét, mégis úgy kell végighaladni pillanatról pillanatra, hogy nem tudjuk. Még azt sem tudjuk, hogy a következő pillanatban mi lesz velünk. Minden konstruált világ, a konstruktőreivel együtt ott téved, amikor kifelejti az egyén, az ember reakcióját. És ott is tévednek ezek a konstruktőrök, hogy elfelejtik: ők is emberből vannak, és a cselekedeteik visszahatnak rájuk. És noha egyes tudósok azt mondják: digitális lábnyomunk alapján, algoritmusok irányítanak bennünket, én ezt tagadom” – hangsúlyozta a művész.

Folytatást a Hírklikken talál.

 
 

Kapcsolódó anyagok