Herzl Színház néven új zsidó színház alakult Budapesten

2019 január 08. kedd, 15:34

Új magyar zsidó színház alapítását határozta el a MAZSISZEM és a Kazán István Kamaraszínház. A MAZSISZEM és a Kazán István Kamaraszínház két vezetője, Rosenfeld Dániel Imre kántor, színházi menedzser és Kriszt László rendező bejelentette Herzl Színház – Theater Herzl néven új magyar zsidó színház alapítását.

Közleményükben kiemelik, kettős célt tűztek maguk elé. Egyrészt a magyar és nemzetközi zsidó irodalom ritkán vagy egyáltalán nem ismert alkotásait tűzik műsorukra, másrészt pedig szeretnének stabil színházi bázist, anyagi hátteret, infrastruktúrát létre hozni a jövőben, melyben számítanak a Magyar Kormány és a Nemzetközi Zsidó szervezetek támogatására.

Magyarország a második világháború előtt rendelkezett zsidó színházakkal, amelyek a vészkorszak után teljesen megszűntek. Jelenleg zsidó témájú előadásokat egyedül a Kazán István Kamaraszínház és a Gólem Színház játszik a zsidóság számára autentikus színházi darabokat de sajnos egyik színház sem, rendelkezik stabil anyagi, vagy infrastrukturális bázissal.

Mint Rosenfeld Dániel Imre elmondta, a darabok kiválasztását már elkezdték, de a legfontosabb hogy létrejöjjön egy olyan magyar és nemzetközi összefogás, amely lehetővé teszi a leendő zsidó színház megalakulását. A zsidó színház játszási helyét Budapestre tervezik, de azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy egy vidéki város ad helyet és támogatást a zsidó színháznak, kamaraszínházként. A darabokat jiddis, angol és magyar nyelven szeretnék bemutatni, ez a leendő színészek nyelvtudásának lesz majd a függvénye.

Forrás: lokal.hu