Visky Andrej rendező: “Számomra a padlás az emberi lélek metaforája”

2019 január 14. hétfő, 8:39

Visky Andrej rendezőt A padlás Csokonai színházbeli premierje kapcsán kérdezte a Hajdú-Bihari Napló.

Az édesapja, Visky András szintén ismert és elismert színházi ember. A kérdésre, egyértelmű volt-e, hogy az ő pályáját követi, úgy felelt: “Egyáltalán nem. Kezdetben focista szerettem volna lenni, olyannyira, hogy két évig az élvonalban űztem ezt a sportágat. A fordulatot az hozta, hogy a focizással párhuzamosan bekerültem a Báthory István Elméleti Líceum, majd az Apáczai Csere János Elméleti Líceum színjátszó köreibe, a Karinthy-körbe, illetve a Buhuba. Ezekben a csoportokban teljesen magával ragadott a színjátszás és a színházcsinálás hangulata, az alkotómunka intenzitása, és nem utolsósorban az a fajta közösségteremtő erő, amely egy-egy darab létrehozásakor a benne szereplőket összeköti. (…) Ahogyan ez sokszor lenni szokott, édesapám inkább óvott ettől a hivatástól. Egyébként pedig akarva-akaratlanul hatással volt rám a munkája: gyerekkorom óta sokszor jártam be vele a színházba, figyeltem a munkáját, különböző színházi emberekkel ismerkedhettem meg. Már öt-hat éves fiúként rengeteg előadást láttam.”

Visky Andrej

Debrecenben nem most rendezett először, hiszen a reformáció 500. évfordulójára kiírt drámapályázat győztes alkotását, a Menekülőket is ő vitte színre. Most viszont teljesen más műfajban, a musical műfajában alkothatott. Kolozsváron azonban már “utolérte” ez a műfaj, hiszen szülővárosában a Hair rendezése fűződik a nevéhez. “A Yale-en kaptunk zenés képzést, volt egy operakurzusunk, amelyen egy évig tanultunk operarendezést és énekesekkel dolgozhattunk. Ez elég sokat segített nekem megérteni a zenés műfajt, azt, hogy mennyire a zene diktálja ez esetben azt, amit a rendező létrehozhat. A Yale-en egyébként bármit rendezhettünk, ha akartam volna, musicalt is színre vihettem volna, de ott nem ezt választottam” – mesélte Visky Andrej.

“Ami nekem személyesen fontos, az az, hogy rendszer- és korfüggetlenül mindig vannak olyan láthatatlan értékek, amelyek veszélyben vannak, amelyeket konkrétan veszélyeztet valami vagy valakik – ha úgy tetszik, a mindenkori Témüllerek. Például ma a technika fejlődése, illetve a karrierizmus, a jólét hajhászása veszélyeztetik a humánumot, azokat az értékeket, amelyek nélkül csak félig vagyunk emberek. A veszendőben lévő, törékeny értékekről szól tehát – számomra – ez a darab: a szeretetről, a szerelemről, az empátia szükségességéről, az emberi kapcsolatok melegségéről, a játékosság fontosságáról és megőrzendő mivoltáról. Számomra a padlás az emberi lélek metaforája. Valahol a bordáink között található, ahol folyamatosan vívjuk a harcainkat, ahol megőrzendő értékeinkért csatázunk. A díszletünk tetejének áttetszőségét ez az értelmezés inspirálta. Ugyanakkor persze eszembe jutott gyermekkorom padlása is a fura kis zegzugaival, a felfedezendő tárgyaival, a sötétségen keresztül áthatoló fény misztikumával. Azt gondolom, a láthatatlan iránti vágyakozás, a transzcendenshez való közelítési lehetőség is ott van ebben a térben” – tette hozzá a rendező.

 
 

Kapcsolódó anyagok