Gáspár Kata: “Nehéz kimondani: színésznő vagyok!”

2019 január 15. kedd, 7:41

Gáspár Kata utóbbi öt hónapja az egyik tévécsatornán futó 200 első randi című sorozat főhőseként csak a forgatásról szólt. Molnár Luca, a szerethetően esetlen szingli lány bőrébe bújt, aki egy fogadás kedvéért randiról randira vándorolva keresi a szerelmet. Kata, miután eljátszotta mind a 640 jelenetét, most visszaveszi a színházi szerepeit, kialussza magát, nagyokat sétál a tacskóival, és folytatja a jogosítvány megszerzését.

A kérdésre, egy ilyen intenzív munkafolyamat végén milyen érzések kavarognak benne, úgy válaszolt: “Sokat beszélgettünk arról, mi lesz, ha vége lesz a forgatásnak: depresszióba esünk, hívogatni fogjuk egymást, nem bírjuk a többiek nélkül? A főnökömet, Adélt játszó Sárközi-Nagy Ilona végzett először, és amikor az utolsó jelenetét felvettük, elszorult a szívünk. Akkor esett le mindenkinek, hogy ennek az egésznek, amiben öt hónapja élünk, vége lesz. Egymás vállán sírtunk. Most már inkább nyugalmat érzek, örülök, hogy van időm aludni, olvasni, edzőterembe járni, veled találkozni”.

Az utóbbi években sok nyilatkozatában felmerült, mennyire boldoggá tette, amikor az Alföldiféle Nemzeti Színház után teljes értékű tagja lett a Magyar Színház társulatának. A kérdésre, elbizonytalanította-e a köztes időszak, a három év szabadúszás, úgy válaszolt: “Csodacsapatból jöttem, még Jordán Tamás hívott a Nemzeti stúdiójába, miután nem vettek fel a Színművészetire. Tizennyolctól huszonöt éves koromig ott tanulhattam, játszhattam, elképesztő partnerekkel, tanárokkal, rendezőkkel dolgozhattam, és amikor szabadúszó lettem, nagyon hiányzott ez a bázis. Van, aki imádja, én nehezen viseltem. Bár öt színházban játszottam, szóval volt munkám, de honvágyam is. És folyamatosan izgultam, hogy elfelejtem, hol kell lennem aznap este, ezért állandóan ellenőriztem a port.hu-n, hogy ma a Tháliában, holnap Veszprémben játszom, vagy fordítva? Én szeretem ismerni a színház összes dolgozóját, szeretem otthon érezni magam a munkahelyemen, ezért voltam nagyon boldog, amikor leszerződtettek a Pesti Magyar Színházba”.

A színésznő arról is beszélt, előfordul-e, hogy valamit másképp értékel most, hogy a szüleihez hasonlóan színészként dolgozik, mint anno: “Biztos, hogy sokszor volt lelkiismeret-furdalásuk amiatt, hogy nem tudtak mindig, mindenhol ott lenni velünk. Hiszen színészként nem tudod elintézni, hogy hirtelen kapj két nap szabadságot, vagy hogy este helyettesítsen valaki. Most már ezt tudom, értem – régen lehet, hogy párszor dacos voltam miatta, bár abban is biztos vagyok, hogy nekik sokkal rosszabb érzés lehetett. Például délutánonként fontos volt számukra, hogy aludhassanak egy órát – ezen teljesen ki voltam borulva! De nehogy azt hidd, hogy sanyarú gyerekkorom volt, egyáltalán nem! Egyrészt a bátyámmal remekül elvoltunk ketten, elvileg a nagymamám vigyázott ránk, de ettől még szabadok voltunk, mint a madarak. Másrészt mindig megvártuk a szüleinket este, és nagy volt a boldogság, amikor megjöttek. Nagyon szerettük azt is, ha bevittek a színházba: a fodrász befonta a hajam, felpróbálhattam a jelmezeket, kikukucskálhattam a súgólyukból… Amikor a nézőtérről néztük az előadásokat, a bátyámmal hangosan mondtuk a szöveget, ő volt az összes férfi , én voltam az összes női szereplő. “Élmény” lehetett mellettünk ülni” – mesélte Gáspár Kata.

Annak kapcsán, hogy sokáig nem tudta kimondani, hogy színésznő, elárulta: “Felnőttként vettek fel az egyetemre, egy olyan képzésre, amit már pályán lévő színészeknek találtak ki, ez az úgynevezett drámainstruktor szak, ami valójában hároméves színészképzés. Ezen a szakon diplomáztam, de tényleg nehezen mondom ki a mai napig, hogy színésznő vagyok. Mert ez számomra nagyon nagy dolog. (…) Én maximalista vagyok, és irigylem azokat, akik kézzelfogható eredményt tudnak felmutatni. Például ha a tanárnő egyik diákja hármas dolgozat után ötöst kap, vagy megnyer egy tanulmányi versenyt. Szeretem a látványos eredményeket, ezért jó a mosás vagy a puzzle. Ezer darabot kirakok, aztán végigsimítom a kész képet, és azt érzem: megcsináltam” – fejtette ki Gáspár Kata.

A teljes interjút a Nők Lapjában olvashatják.