“Jól belevágunk a lecsóba!” – Fekete Péter államtitkár kultúrharcról, színházról, tao-ról

2019 február 03. vasárnap, 15:05

Fekete Péter kulturális államtitkár, aki eddig a nyilvánosságban nem szerepelt túl sokat, de a Wesselényi szalon legutóbbi estjén kifejtette, mit gondol a kultúrharcról, a tao-utáni pénzosztásról, az NKA-finanszírozásról.

AZ ATV cikkéből:

Élet a kultúr-TAO után

A Kultúrpolitika hazánkban címmel szervezett esten többek köztött arról beszélt, mi is volt a kultúr-tao, és hogy mi a kormány szándéka annak megszüntetésével. Az államtitkár vázolta a pénzek elosztásának útját is: az államtitkársága a kormányzat felelős szerve, az EMMI vezetője, “a miniszter úr pedig eldönti, hogy jól végzi-e a munkáját vagy nem”.

Kásler miniszter a kulturális államtitkárság javaslata alapján, “legyen szíves majd megmondani, hogy melyik kultúra-teremtő cég vagy kultúra-teremtő társulat milyen arányban tud részesedni” a 37,5 milliárdos ezévre jutó támogatásból. Ennek a folyamatnak vagyunk most a kellős közepén” – hangoztatta Fekete Péter.

Úgy fogalmazott: nem pénzosztás, hanem feladatosztás folyik. “Aki a feladatból valamit vállal, az ki lesz fizetve. Nekünk az a feladatunk, hogy az előadóművészek, közösségek a közcélt szolgálják. És ha ez magas szint, akkor jó sok pénzt kapjanak, ha meg alacsony szint, akkor meg ne kapjanak pénzt. Ennek a rendszerét építjük most ki” – tudatta.

Mi lesz veled NKA?

Arra, hogy a Nemzeti Kulturális Alapnál milyen változás várható, Fekete Péter emlékeztetett: a finanszírozásnak 3-4-5 lába van, a közpénzből a színházak, zenekarok, múzeumok megkapják a működéshez szükséges pénzt. De hogy a független művészet, az individuális csoportok is tudjanak alkotni, ezért egy 12 milliárdos alap – szerinte egy rendkívül demokratikus módon felépített rendszerben – osztja a pénzt. “Vita van rajta, hogy ez a demokratikus út ez egy helyesen beállított, egyensúlyban lévő út-e vagy billeg valamerre ez a libikóka?” – mondta, a “kakashinta” egyensúlyi helyzetét felhozva. Elismerte, hogy sok kritika éri az NKA-t, “a miniszter irányításával működő rendszer időről időre átdolgozásra vár, átdolgozásra kerül”. Most bejött “másik lábként” a tao-t kiváltó finanszírozási rendszer, és előbb-utóbb “a lábakat” összhangba kell hozni, de addig várnak az NKA átalakításával, amíg nem erősödik meg az új rendszer – derült ki szavaiból.

“Vidéki színházfelújítási hullám indul”

Arról is nyilatkozott, hogy vidéki színházfelújítási hullám indult: Kaposvár, Veszprém, Szolnok, Debrecen, Győr – sorolta, de mint mondta, már a kecskeméti igazgató is lobbizott nála és a József Attila Színház felújítására is komoly tervek vannak. A Nagymező utcai Tivoli színház sorsával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: az egyik szeme  sír, a másik nevet, “minden alkalommal, ha egy színházzal kevesebb, attól fáj a lelkem”.

“Egy nemzet-kultúráért vagyok felelős” 

(…)
Amikor a napirendjéről kérdezték, mi a különbség egy cirkusz, egy színház vezetése és az államtitkári napirendje között, Fekete Péter azt mondta: mivel intézmények vezetéséről van szó, “majdnem mindegy hogy a békéscsabai színház vezetéséről beszélünk vagy a cirkusz igazgatásról (ez majdnem egy kategória), vagy pedig a kulturális államtitkárságról. Kulturális állatitkárként egy nemzet-kultúráért vagyok felelős” – mondta. (…)

A kultúrharcról: “Jól belevágunk a lecsóba!”

A kérdésre, mit gondol ma Magyarországon a kultúrharcról, úgy felelt: “Jól belevágunk a lecsóba! Egyensúly teremtés, egyensúly megtartása, szerintem a kultúrharc erről szól. Tudunk-e egyensúlyt teremteni a kulturális színterek, kultúrára szánt források, közpénzek elosztása kapcsán. Vannak-e olyan kulturális alkotóink, akik valami miatt, az elmúlt időszakban nem kaptak elég lehetőséget ahhoz, hogy a művészetüket, a saját alkotási lehetőségüket megmutassák, kifejtsék. Helyre kell állítanunk egyfajta egyensúlyt” – magyarázta.

Szerinte a kultúrharc kezdeményezői ezért “csaptak az asztalra”. “Erőset csaptak. De hát ez nem egy kedves kis beszélgetés, nem egy suttogó beszélgetés volt. Egész egyszerűen az asztalra csaptak, hogy, “na most aztán elég”! Ez arra nagyon jó volt, hogy ettől a csapástól elindultak a hullámok, és “akiknek félnivalójuk volt, azok egy picit megijedtek, hiszen valljuk be, van egy csomó olyan alkotó ember, alkotó közösség, akik valamilyen évtizedekkel korábban végrehajtott, akár még sikereken is alapuló előjogokat védtek meg maguknak. És őnekik van egy pici félnivalójuk, hogy ezeket az előjogokat nem tudják az idők végezetéig megtartani” – magyarázta a kulturális államtitkár, aki hozzátette: esélyt adnak azoknak, akik úgy érezték, hogy nem kerültek be abba a körbe, nem jutottak hozzá az alkotási forrásokhoz, nem kaptak próbatermet, megjelenési felületet újságokban. “Tehát egy picit itt az ő idejük. A kultúrharc szerintem erről szól” – tette hozzá.

“Azt szoktam mondani, hogy kakashintán vagyunk, és ennek az oldalaira próbáljuk rakosgatni az értékeket. Én a közepén állok és próbálok fölsegítgetni embereket. Aki nem kapott tíz éve lehetőséget, annak alá kell nyúlni, meg kell segíteni. De nagyon kell vigyázni, kit lökünk le. Azért azt nem lehet, hogy annak érdekében, hogy olyan értékeket is lelökünk, ami a mi kulturális nemzeti értékeink közé tartozik. Lehet, hogy nekem az a dolgom, hogy bebizonyítsam, nem is olyan kicsi ez a kakashinta. Lehet, hogy ezt kell megnövelni” – magyarázta. (…)

Egy újabb kérdésre, hogy a kultúrharc “mennyire a baloldal és a jobboldal harca, és igaz-e az, amit szoktak mondani, hogy a művészet egy baloldali műfaj”, Fekete Péter egy rövid sóhaj után kijelentette: “ez nyilvánvalóan nem igaz, a művészet nem baloldali műfaj”.

“Nagyon bízom benne, hogy a jobboldali kultúr-értelmiség elég erős ahhoz, hogy ezeket a területeket jól elfoglalja és nyilvánvaló, hogy két percen belül nagyon komoly területi előnyre fog szert tenni” – közölte Fekete Péter.

Arról is ebszélt, hogy területfoglalást szoktak emlegetni a kultúrharc kapcsán. Ő azzal szokott kibújni a kérdés alól, hogy Magyarországon még sok olyan terület van, amit el kellene foglalni.

“Fel kell menni például szerinte a 8. emeletre, ki kell szedni a távirányítót az apuka és az anyuka kezéből, akik azon vitatkoznak, hogy az Isaura tévét vagy a sportot nézzék-e. Ki kell csavarni a sörösdobozt a papa kezéből és el kell csalni egy koncertre. És ki kell mennünk a tanyára és meg kell szólítani azokat a gyerekeket, akik nincsenek abban a privilegizált helyzetben, mint egy kultúrértelmiségi család, akik válogathatnak, hogy melyik hétvégén melyik produkciót nézik meg. Nagyon bízom benne, hogy a jobboldali kultúrértelmiség elég erős ahhoz, hogy ezen területek elfoglalásával “két percen belül” nagyon komoly területi előnyre fog szert tenni” – mondta Fekete Péter.

AZ ATV teljes beszémolóját itt olvashatják.