Rudolf Péter: “A színészet lelki átalakulás”

2019 február 04. hétfő, 7:22

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter, miközben felneveltek három gyereket, még mindig sikerrel játsszák első és egyetlen közös “duódrámájukat”, az És Rómeó és Júliát. 18  év alatt Péter négyszázszor vallott szerelmet – az erkélyt is ő alakítja – Júliának, aki még most is tartogat számára meglepetést.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.

“Eszter valóságos művésze az ajándékozásnak, soha nem kényszerből, “muszáj adni valamit” alapon vásárol, rengeteg energiát fordít arra, hogy kitalálja, kit mivel lephet meg. Számomra rejtélyes, hogyan tudja egy áruhalmazban meglátni a tutit. Színre, formára, méretre. Amibe belefog, azt jól csinálja. Kiválóan süt-főz. Imádom, amikor továbbadja Szonjának a furmányokat. Szentimentális hangulatba keveredem, mert emlékszem azokra a telefonokra, amikor Eszter kapta az instrukciókat édesanyjától. Eszter persze mindenhez hozzáteszi a magáét. Továbbfejleszt. Ha éttermet nyitnánk, nem aggódnék. Jól menne. Köt, horgol – így néz tévét. Szóval a látszat csal – ő pörög. Én képes vagyok szánalmasan lusta lenni. Sokféle szakmában tudnám elképzelni a feleségemet, ha nem lenne színésznő. Nagyon jó diagnoszta, jó orvos lenne belőle… Valamint építésvezető, erre van most kereslet. Amikor az Őrségben építettük a vályogházunkat, én kidőltem egy betegség miatt, hosszú időre. Eszter Sopronban játszott, Budapest-Őrség-Sopron “Bermuda- háromszögben” közlekedett. Irányította az építkezést, játszotta A vágy villamosát, és rohant haza hozzánk” – árulta el Rudolf Péter.

A kérdésre, hogyan akad rá a feleségére, a színész-rendező elárulta: “Nem munka közben ismerkedtünk meg. Ő szinkronizált egy barátommal, akivel aznapra megbeszéltünk egy sörözést. És Eszter csatlakozott. Akkor találkoztunk először “élőben”. Nem akkor láttam először, természetesen. Több filmben is rácsodálkoztam már. Elbűvölt a Margarétás dal. Szóval elsuhantunk egymás mellett a szinkronban, itt-ott. Aznap este gyakorlatilag minden eldőlt. Két hét múlva megkértem a kezét. Az üveg whiskyt ijedtünkben ittuk meg – két antialkoholista.”

Arról, mit szólt hozzá, hogy  Eszter elvált asszony és egy kislányt is hoz a házasságba, elmondta: “Nem volt bennem semmi kérdés. Flóra még nem volt hároméves. Első találkozásunk alkalmával, a Vidámparkban rámutatott az óriáskerékre, és megkérdezte: “Ha nagy leszek, megengeded, hogy felüljek rá?” Ő is és én is tudtam, hogy egy család leszünk. Zárójelben, nehéz volt melléülni a hullámvasutakon, tériszonyom van. Aztán elég hamar öten lettünk. Jött Olivér és Szonja. (….) Büszkeséget éreztem, amikor beléptünk egymás életébe, és ma is ezt érzem. Azt a benne lappangó rejtélyt, azt az arisztokratikus tartást és eleganciát. Sokszínűséget. És közben, hogy stílszerű legyek, nem királylányként tengeti mindennapjait, hanem visz egy háztartást, és nem az amerikai sztárok mintájára, nem a segítők siserahadát vezényli, hanem ő maga csinálja.”

A felvetésre, miszerint többféle féltékenység van, például szakmai, érzelmi, úgy reagált: “A színház érzelmileg túlfűtött hely, abszurd lenne, ha nem így lenne. Ezt is meg kell tanulni kezelni. Jönnek a kísértések jobbról, balról. Ha nem bízol a másikban, pokollá teheted a magad vagy mindkettőtök életét. Nyilván nem egyszerű… A kérdés: megéri-e? Mi a fontosabb, a szabadság vagy a kapcsolat? Szellemes megoldás, hogy egymással játszunk. Bennünket már annyi minden köt össze Eszterrel: együtt átélt sikerek, kudarcok, válságos helyzetek, házépítés, lakásfelújítás – egy építkezésre sok kapcsolat ráment már. Ez egy pszichológiai teszt, hogyan működnek együtt a párok. Ebben is szerencsénk van. Kiegészítjük egymást. Eszter finom ízlése a színekhez, a tárgyakhoz, és az én térlátásom. Mi élvezzük, hogy együtt találunk ki valamit. Felváltva vagyunk főnökök, nem mondom, hogy ez naptári felosztás szerint történik, de visszatekintve tényleg ez a helyzet” – számolt be Rudolf Péter.

Arról, hogy a színpadon milyen érzés vele játszani, úgy nyilatkozott: “Természetesen öröm, biztonság, de közben mindig meglep. Erre utaltam az előbb: amilyen nehéz helyzeteket szül ez a szakma az örökös pörgéssel, annyi színt is hoz az életünkbe. Hol egy idős arisztokrata grófnőt játszik a Kossuthkifliben, hol Karádyt. Most épp az anyósomat, igazán megunhatatlan. Ráadásul ebben a darabban kapok egy képet a jövőből – ősz öregasszonyként is gyönyörű, látszik, hogy ő minden korszakában gyönyörű lesz. Ilyen alkat. De nem csak engem lep meg. Emlékszem, amikor a Hamvadó cigarettavég forgatásán először elénekelte a címadó dalt – még nem forogtak a kamerák, nyüzsgött a stáb -, leállt az élet. Kevesen hitték, hogy az ő filigrán alkata, decens szépsége átalakulhat Karádyvá. Még a hangja is máshonnan szólt, ugyanúgy mozgott, lustán, delejezően, közben szippantott egyet a hosszú szipkában füstölgő cigarettából. Ott ültem mint Zsüti, a zseniális dalszövegíró, nekem énekelt, és szájtátva bámultam a feleségemet. (…) Végül is ez a lelki átalakulás a színészet. Lelki, amely a nagy varázslatoknál szinte külső átalakulást is képes létrehozni, egy-egy gesztussal, nagyobb külső segítség, maszkos vircsaft nélkül is. Eszter színészete ilyen. Az És Rómeó és Júliában minden egyes előadáson megdöbbent, milyen energiákat tud mozgósítani a férfi szerepekben. Lőrinc barátként, hercegként, Mercutióként” – mondta Rudolf Péter.

A teljes interjú a Nők Lapjában olvasható.
(Nők Lapja 2019.01.30 – 32,33,34. oldal)