“A tao eltörlése a színházak központosítását szolgálja” – Radnóti Zsuzsa és Závada Pál válaszolt

2019 március 02. szombat, 8:00

Radnóti Zsuzsa évtizedekig volt a Vígszínház dramaturgja, 2017-ben kapott Kossuth-díjat. Úgy döntött, az ezzel járó juttatás egy részéből megalapítja a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amelyet először idén februárban adtak át.

Kelemen Kristóf Megfigyelők című darabja mellett Závada Pál Egy piaci nap c. művet is díjazták, amelyet a Radnóti Színház mutatott be. (A színházi szöveg megalkotásában Mohácsi János és Mohácsi István is részt vett.)  A szerzőt és Radnóti Zsuzsát a 168 óra kérdezte.

Radnóti Zsuzsa, Závada Pál, Mohácsi István, Mohácsi János / Fotó: Hoppá Színház

Arról, miért tartotta fontosnak díjat alapítani, Radnóti Zsuzsa elmondta: “Egész életemben színházi háttérember voltam, az előtérben álló alkotókat, kollégákat segíthettem. S most, hogy ezért a munkámért megkaptam a szakma által felterjesztett Kossuth-díjat, úgy éreztem, szeretnék visszaadni valamit azoknak a drámaíróknak, színházi pályatársaimnak, akik erős közéleti, politikus alkotásokat hoznak létre, múltunkat és jelenünket értelmező társadalomkritikus darabokat. Számomra ugyanis az ilyen drámák megszólaltatása a színház egyik legfontosabb feladata, és a díj talán hozzájárulhat, hogy ezek a színházi esték még nagyobb figyelmet, nyilvánosságot kapjanak.”

Az Egy piaci nap a hallgatásról, a kibeszéletlen múlt bűneiről szól. Závada Pál eredeti dokumentumok és bírósági jegyzőkönyvek alapján dolgozta fel az 1946-os kunmadarasi és miskolci pogromok történetét. Radnóti Zsuzsa szerint az Egy piaci nap tabudöntögető mű, ugyanis a pogromok kapcsán nemcsak a politikai, hanem az egyéni és kollektív felelősséget is felveti. “Úgy tárja fel a 20. századi történelmünk egyik szörnyű tragédiáját, hogy közben jelenkori állapotainkkal is szembesít: hová vezethetnek az elszabadult, parttalan indulatok, milyen következményei lehetnek, ha a hatalom hazugságáradata manipulálja a tömegeket” – tette hozzá.

“Sokszor idézem Várkonyi Zoltán mondatát: azok az igazán jó művek, amelyeknél a színpadi idő és a nézőtéri idő egybeesik. Vagyis ha a nézők zsigerileg is átélik, hogy róluk, rólunk szól az adott előadás. Saját történelmünkkel vagy saját jelenkori, eltorzult társadalmi viszonyainkkal szembesít. Közös életünkkel. Marton László mellett is dolgozhattam több ilyen drámán. De manapság már egyre ritkábbak az ilyen típusú művek, ha játszanak is hasonló tematikájú darabokat ma, többnyire egyre kisebb terekben” – hívta fel a figyelmet Radnóti Zsuzsa.

Horváth Péter író nyilatkozta a lapnak nemrég: szerinte a 80-as években szabadabb volt a hazai kulturális élet Arról, egyetértenek-e ezzel, Závada Pál úgy fogalmazott: “Van ebben igazság. A pártállami vezetés akkor már nagyobbrészt elengedte a kultúra direkt irányításának gyeplőjét. Tudták, hogy a legértékesebb progresszív kortárs film, színház és irodalom afféle ellenzéki dolog, és inkább nem firtatták, ki mennyire rendszerhű. Mindinkább az látszott bölcsebbnek, ha közvetlenül nem ártják bele magukat a művészet kérdéseibe. Volt néhány tabu, a szovjet megszállásról vagy ötvenhatról sokáig nem lehetett beszélni, de később már ezekről is egyre nyíltabban. És úgy vélték, a hazai művészek nemzetközi sikerei a szocialista rendszer külföldi megítélésének is jót tesznek. A kultúra szabadabb légköre mindannyiunkra felszabadítóan hatott, nem beszélve a jó művek élvezetének katartikus hatásáról. (…) Azokhoz az időkhöz képest a kultúra egyenirányítása ma jóval durvább eszközökkel folyik. Elég belenézni az uszító cikkekbe, a listázásokba, a közmédiából áradó gyűlöletkampányokba.”

Radnóti Zsuzsa szerint ez is oka annak, hogy a színházaink kevesebb kortárs drámát játszanak és
ebben üzleti szempontok is közrejátszanak. “Könnyedebb előadásokkal nyilván egyszerűbb megtölteni a nézőtereket. Emellett ismét erősödik a politikai félelem, a színházvezetők attól tartanak, ha radikálisan rendszerkritikus előadásokat mutatnak be, csökkenthetik, megvonhatják a támogatásukat. A kiszolgáltatottság vidéken még nagyobb. (…) A félelem és a megfelelési kényszer várhatóan fokozódni fog a hazai színházaknál. Már nem juthatnak hozzá a számukra korábban felajánlható társasági adóforintokhoz. Helyette a minisztérium, illetve a fővárosi önkormányzat politikai döntnökei határoznak majd arról, melyik teátrum mennyi pénzt kapjon. A kézből etetés is a lojalitást erősítheti. Még nehezebb a független és a magánszínházak helyzete, ahol a bevétel 40 százalékát is elérte a tao. Fogalmuk sincs arról, mi lesz velük, meddig tudnak még működni. (…) A tao eltörlése valójában a színházak központosítását szolgálja” – tette hozzá Radnóti Zsuzsa.

Závada Pál úgy vélekedett, a kormány arra hivatkozik, hogy a taotámogatásokkal számos visszaélés történt, ezért kellett megszüntetni, de ha valóban a csalókkal akartak volna leszámolni, már rég megtehették volna.  “A szakma képviselői lehettek volna szolidárisabbak egymással. Alföldi Róbertnek is igaza van, amikor nemrég azt nyilatkozta: a kőszínházak elárulták, cserbenhagyták a függetleneket. Lehet erre azt mondani, hogy ő könnyen beszél, már nem színházigazgató, nem felelős egy társulatért. Csakhogy egy ideje lehetett tudni, hogy a kormányzat a tao megszüntetését tervezi, felkészülhetett volna erre jobban a szakma” – vetette fel Závada Pál.

A teljes interjú a 168 órában olvasható.

(168 óra 2019.02.28 – 52,53,54,55. oldal)