Hegedűs D. Géza: “A színház a társadalom metaforája”

2019 március 06. szerda, 8:18

Magyarországon először látható John Cassavetes legendás Premier c. filmjének színpadi változata Martin Čičvák rendezésében, mely bensőséges vallomás színházról és a színészi létezésről. A darabban Mannyt, a rendezőt alakító Hegedűs D. Gézát a cornandsoda.hu kérdezte.

 

A cornandsoda.hu cikkéből:

Arra a felvetésre, hogy a színházak repertoárjaiban egyre több regény- vagy filmadaptációt láthatunk, Hegedűs D. Géza így válaszolt: “Igen, ez egy tendencia. Sőt, van olyan művészi kiindulás egy előadás létrehozásánál, hogy nincs is szöveg. Egyszerűen nekiáll egy csapat és improvizálva összeállít valamit. A kérdésre válaszolva: adott egy szöveg, melynek alapján létrejön a teátrális megvalósítás. Ez a színházi megoldás már korábban megjelent a posztmodern törekvésekben is, amelyre van egy erős példám. A nyolcvanas évek elején pont itt a Vígszínházban mutattuk be Tankred Dorst Merlin, avagy a puszta ország című művének adaptációját. Az alap a kerekasztal lovagjainak legendája, miközben hol az angolszász mondakör világból, hol pedig a huszadik századi Nizsinszkij naplójából emelt ki részleteket az adaptáció. Konstruált szövegekből jött létre az előadás. A film is egy konstruált szöveg, amelyben elsősorban képi nyelven mondják el az alkotók a történetet, tehát a filmnél a kép a domináns. A színházi előadás alapja az a szöveg, ami a film forgatókönyve. A Premier előadás esetében a szöveg teatralizálása került előtérbe, mivel színpadra került a filmes alapanyag. A teatralitás pedig azt is jelenti ma, hogy mindenféle összművészeti és kommunikációs eszköz megjelenik az előadásban: a zene, a tánc, mozgókép. A látványvilág ettől lesz komplex és összetett.”

Hegedűs D. Géza

Hegedűs D. Géza

A „színház a színházban” alaphelyzetről a színész elmondta, ez egy nagyon ősi dolog. Megjelenik már Shakespeare Szentivánéji álmában, Moliere-nél a Versailles-i rögtönzésben, vagy Sütő András Álomkommandójában, Spiró György Imposztorában, a Bíborszigetben, vagy a Radnótiban most látható A művésznő és rajongói előadásban. “Hosszasan sorolhatnánk. A színház tulajdonképpen a külvilág, a társadalom metaforája. A színházban is jelen van a gazdasági szakember és a kétkezi munkás is, tehát valamennyi társadalmi réteg leképeződik. A színháznak is megvan a bürokratikus szabályrendszere, ami szerint működnie kell. Próbarend van, időbeosztás van, előadás van. Rengeteg a szerevezési feladat. A színház a maga komplexitásában valóban egy metafora. A Premier előadásban azt látjuk, hogy van egy öntörvényű ember, Myrtle Gordon színésznő, aki ezeket a szabályokat nem akarja tudomásul venni, és áthágja azokat, amivel kiközösítetté és magányossá teszi magát” – fejtette ki Hegedűs D. Géza.

Arra a kérdésre, hogy törődik-e ma egy színházi vezetés azzal, ha egy színésznő új, esetleg nehezebb életszakaszába lép, a színész így felelt: “1973 óta gyakorolom a színész mesterséget, a színházcsinálást. Ha most igyekszem hátrébb lépni és próbálok rátekinteni az egészre, akkor azt mondhatom, hogy sokféle alkatú színésznő van. Azt gondolom, hogy aki egy pályát végigcsinált, az valószínűleg megerősítene abban, hogy színészi lét 50%-a tehetség és 50 %-a kondíció. A kondíció alatt értem a lelki, a szellemi, a fizikai és idegrendszeri alkatot. Ezek alapján lehet kibírni mindent. A sikert, a kudarcot, az árnyékban való létet. Kibírni azt, hogy örökké változik minden. Változik a korszellem, a kor követelménye, a stílusok, jönnek az új színházi irányzatok. Amit megfigyeltem, hogy aki bedől egy divatnak, az lehet, hogy úgy marad és leragad. Az igazán nagy színészek fölötte vannak mindennek. Számtalan olyan művésszel találkoztam, akivel történhetett bármi, akkor is fenn tudott maradni. A legvonzóbb magatartás számomra az, ha a színész azonos tud maradni önmagával, bárhol is tart az életében és a pályáján. Ehhez kell az a kondíció, ami egyben tart egy nagy színészt.”

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok