Silviu Purcărete: “Az értelmiség egyedüli perspektívája a bukás”

2019 március 09. szombat, 8:04

Az új világ és a régi értékek közötti válság parabolájának szánta Csehov a Meggyeskertet, amelyet Silviu Purcărete állított színpadra a Nemzetiben. A rendezőt a Magyar Narancs kérdezte.

 

A Magyar Narancs cikkéből:

“Mindig a négy-öt legismertebb Csehov-darabot veszik elő, számos változatban létezik a Három nővér, a Sirály, a Ványa bácsi, a Meggyeskert. Csodálatos Meggyeskert-előadásokat láttam Giorgio Strehler, Harag György vagy Vlad Mugur rendezésében. Automatikusan belekerültem volna ebbe a versengésbe, tulajdonképpen ez tartott vissza egy ideig. Végül Vidnyánszky Attila győzött meg, vigyem színre a Meggyeskertet a Nemzeti Színház társulatával. Örömmel dolgozom együtt újra Udvaros Dorottyával, Trill Zsolttal és a többiekkel” – mondta Silviu Purcărete.

Silviu Purcărete a Meggyeskert próbáján a Nemzeti Színházban / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Silviu Purcărete a Meggyeskert próbáján a Nemzeti Színházban / Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A rendező szerint Nyikita Mihalkov Etűdök gépzongorára című Platonov-feldolgozásával bebizonyította, hogy Csehov darabjai valójában komédiák. Purcăretét azonban a Meggyeskert univerzális karaktere érdekelte, a komédia és a tragédia keveréke, a darab esztétikuma, színházi költészete. Misztikus, szép, fontos dolgokat szeretne felfedeztetni a színészekkel, behatolni a darab lényegébe. “Nem szeretek magyarázatokat fűzni a rendezéseimhez. És feleslegesnek, felszínes megközelítésnek tartom az utalásokat. Nincs semmi új a nap alatt. Az emberiség kezdete óta tart a válság, minden nemzedék átél válságkorszakokat” – hangsúlyozta a Párizsban élő művész.

Silviu Purcărete az interjúban arról is beszélt, hogyan látja az értelmiség szerepét mindabban, ami a politikai színtéren zajlik. “A politikusok minden korban fontosabbak voltak, mint a művészek, az értelmiség. Egy napon halt meg Sztálin és Prokofjev, de erről csak elenyészően kevesen tudnak. Napóleont mindenki ismeri, a kortársát, a festőművész Jacques-Louis Davidot már jóval kevesebben. Az értelmiség aligha tehet sokat a változásokért. A kommunizmus idején az értelmiségiek szemére vetették, hogy nem tiltakoznak, akik meg tiltakoztak, azokból lettek a mártírok. Az értelmiség helyzetének tragikuma, hogy hiába ábrándozik a világ megváltoztatásának, a politikába való beleszólás lehetőségéről, az egyedüli perspektíva számára a bukás” – fogalmazott az alkotó.

“Világéletemben szkeptikus voltam, soha nem éreztem azt, hogy a színház bármit is változtathat a dolgok menetén. Minimális a hatósugara, hihetetlenül limitált közeghez szól. Lehet bármilyen ‘progresszív’ egy előadás, képviselhet bármilyen szilárd, megalapozott álláspontot, megnézi pár tucat, a rendező vagy a szerző gondolkodásával hasonló elveket valló néző. Milyen társadalmi hatása lehet?” – tette fel a kérdést a rendező.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.