Hámori Gabriella: “Egy díj a közönséget is irányítja”

2019 március 10. vasárnap, 13:26

A Kritikusdíj 40 sorozat második alkalmán egy háromszoros kritikusdíjas színésznővel, Hámori Gabriellával, valamint Szűcs Katalin Ágnes kritikussal, a Criticai Lapok alapító főszerkesztőjével, a céh egykori elnökével beszélgetett Hajnal Márton.

 

A Papageno cikkéből:

A legígéretesebb pályakezdő kategória nem volt a kritikusdíj „alapkategóriái” között, első alkalommal közel húsz évvel az alapítást követően, az 1998/1999-es évadban díjazták a fiatal tehetségeket, akkor Schilling Árpád kapta a Baal, a Közellenség és a Liliom rendezéseiért. Hajnal Márton ennek a hátterét igyekezett megvilágítani Szűcs Katalin Ágnes segítségével, aki elmondta, azért döntöttek így, hogy azokra a pálya elején állókra is essen fókusz, akiknek a „nagyok” mellett nehéz lehet érvényesülni. A kritikus hozzátette, hogy az alternatív/független kategória bevezetése is azt a célt szolgálta, hogy minél több előadásra, alkotóra figyeljen fel a közvélemény, de hozzátette, a kategória egyetlen pillanatig sem jótékonysági vagy morális, hanem színtisztán szakmai kérdést jelentett. És fény derült egy valószínűleg sokakat foglalkoztató kérdésre is: amikor nem adtak ki díjat, annak az volt az oka, hogy az egyfordulós szavazáson nagy volt a voksok szóródása, egyetlen jelölt sem kapta meg a díjhoz szükséges szavazatmennyiséget.

Hámori Gabriella / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Hámori Gabriella / Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Hámori Gabriella először a 2000/2001-es évadban kapta meg a kritikusdíjat a színművészeti főiskolás Liliom és Alkésztisz előadásokban nyújtott alakításért. “A díjkiosztón Gálffi László ült mellettem. Nem tudtam elképzelni ennél nagyobb dolgot, hogy mellőle fölállhatok, és ettől majd talán egy picit jobban figyel rám. Biztos vagyok benne, hogy van olyan tehetség, aki kiköveteli magának a figyelmet, annyira feltűnő, annyira erős minden, amivel berobban, hogy vonzza magára a figyelmet. És van olyan, aki rejtőzködő típus, akit még nem talált meg annyira a közönség figyelme. Mert egy díj a közönséget is irányítja. Olyan lehettem kezdőként, aki egyszerre vonz és taszít, vagy egyszerre tartják irritálónak és érdekesnek azt, amit csinál. Egy ilyen díj talán segítheti, hogy akit zavar egyfajta színpadi létezés vagy színészi munka, az is megpróbálja megérteni. A díj után az élet nem áll meg: csak ezért nem hívnak senkit, ettől nem adnak könnyebben szerepet” – mondta a színésznő.

Saját előadásról szóló kritikát Hámori Gabriella ritkán olvas, de felidézte, hogy Csáki Judit egy kritikában leírt megjegyzését instrukciónak vette, kipróbálta a Mizantrópban, és működött. Olyan is előfordult azonban, hogy sírt egy kritikán. „Molnár Gál Péter rettenetesen utált, valószínűleg nem tudott hova tenni, de nagyon szerettem olvasni őt, mert határtalanul szellemes volt. Rettegtem, hogy mit ír rólam. Kárpáti Péter Búvárszínház című darabját Novák Eszter rendezte az Örkényben. Ennek kapcsán írta – nyilván nem rólam, hanem arról a karakterről, akit játszottam –, hogy ezt a nőt hermetikusan be kéne zárni egy hordóba, de előtte még meg kellene fojtani. Gondolkoztam, vajon mi nem működik, de fájt.”

Szűcs Katalin Ágnes szerint a kritika segíti az alkotót, hiszen ez egy egészen más típusú visszajelzés, mint a taps, amiből nem feltétlenül derül ki, mi működött, mi nem, „mi jött át”. Azt azonban hozzátette a kritikus, hogy az alkotók és az olvasók egy idő után azonosítják, ki az, akinek a véleményét érdemes figyelembe venni. Leszögezte, bántónak nem szabad lenni, ő maga csak olyat ír le, amit szemtől szembe is felvállal, és az igazán jó alkotók pontosan tisztában vannak azzal, egy munka mennyire sikerült.

Forrás: Papageno