Grecsó Krisztián: “Elfelejtünk örülni azoknak a dolgoknak, amiket az élet ad”

2019 március 16. szombat, 12:55

A József Attila-díjas írónak a napokban jelent meg új könyve, a Vera. A korábbi önéletrajzi kötetek után ez az első olyan regénye, amelynek a főhőse kitalált személy. A könyvnek ezért is volt nagy a tétje: vajon lehet-e egy írói pályát megújítani? Nem sokkal azután, hogy a szerző befejezte művét, áttétes rákot diagnosztizáltak nála. Hosszú hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. A nemrég megtartott könyvbemutatója a gyógyulás és visszatérés eseménye is lett.

A teljes interjút a 168 órában olvashatják.

“Kegyes volt a Jóisten, hogy ez így megtörténhetett velem. Persze igyekeztünk is a könyvbemutatónak olyan időpontot választani, amikor már biztosan rendben vagyok. Tavaly októberben ért véget a kezelésem, a február végi megjelenés megfelelő biztonsági játéknak tűnt. A regény különben már rég készen volt, a megbetegedésem előtt befejeztem, de szerettem volna árnyék nélkül megélni ezt a napot, s nem rettegni attól, hogy esetleg öt-tíz perc után elmegy a hangom” – árulta el a 168 órának az író.

Annak kapcsán, hogy a Vera megírása után lett beteg, úgy fogalmazott: “Évekkel ezelőtt megkeresett egy gyógyszergyártó cég, amely a rák egy speciális fajtáját gyógyító készítményt akart a piacra bevezetni. Alkalmazott szöveg írására kértek fel. Azt mondták, a gyógyszerrel kapcsolatos szakmai tájékoztatást megoldják, de a betegek lelkéhez nem értenek. Ebben kellene segítenem. Sosem kaptam előtte ilyen feladatot, fogalmam sem volt, hogy oldjam meg. Úgy gondoltam, meggyógyult emberekkel készítek interjúkat. Arról kérdeztem őket, hogy élték meg a betegségüket, mi okozta a legtöbb nehézséget, hogyan tudtak erről a családtagjaikkal kommunikálni. A beszélgetések alapján írt szövegem is bekerült abba a csomagba, amely az orvosokhoz, majd a páciensekhez is eljutott. Ezután kezdtem bele a Jelmezbál című novelláskötetembe, amelynek az egyik fontos mellékszereplője Vera volt, akiről csecsemőkorában lemondtak a szülei. A történetben Vera már felnőtt nő, aki megtudja, hogy szintén súlyos beteg. Egykori hősnőm a mostani regényem címszereplője lett, csakhogy ebben a regényben visszamentem a gyerekkorába: Vera még csak tizenegy éves. Démoni ismétlődés, hogy miután elkészültem a könyvvel, engem is próba elé állított a sors. (…)  A betegség szembesített azzal is, hogy elfelejtünk örülni azoknak a dolgoknak, amiket az élet ad. A kemoterápia egyik mellékhatása, hogy átmeneti memóriazavarokat is okozhat. Az írás ebben is gyógyító gyakorlatozás lett számomra.”

Az író arról is beszélt, hogy a negatív változás tabu. “Nem azt mondom, hogy gyáva lettem, de a félelemnek másfajta súlya, realitása van bennem. Eltűnt az a pimasz, pökhendi önteltség, hogy nekem az elmúlással nincs semmi gondom, bármikor állok elébe. Ez nincs így, nem állok elébe. A legmélyebb pontokon kétségbeesve éreztem, hogy mennyire szeretnék még élni. Persze én is szívesebben beszélek a pozitív változásaimról. Például azelőtt sok családi, munkahelyi elvárást olyan feladatnak fogtam fel, amely csak viszi az időmet és az energiámat. Most meg úgy élem meg, mint ami ad nekem. A hozzáálláson múlik minden. Sokan sok energiát küldtek, küldenek nekem gondoskodással, jó szóval, figyelemmel, aggódással, és ezt most már örömmel elfogadom. A betegség alázatra tanított, hogy el tudjam fogadni a segítséget, a fizikai segítséget is” – tette hozzá Grecsó Krisztián.

Arról, segítette-e, hogy korábban elmélyült a témában, azt nyilatkozta: “Annyiban igen, hogy volt rálátásom arra, min megyek keresztül, de annyira racionális elme nem vagyok, hogy ne éltem volna át ugyanúgy az önvád és az öngyűlölet fázisait. Én is okot, magyarázatot akartam találni arra, hogy miért pont velem történik mindez, és eleinte tudni akartam, miért kaptam ezt a “büntetést”. Ráadásul a társadalom többsége is úgy véli: a beteg valahol magának is köszönheti a bajt, bizonyára ő is felelős érte. Ez bizony tipikus áldozathibáztatás. Én nem hibáztatok senkit, nem gyűlöletből gondolják ezt, inkább félelemből” – fejtette ki Grecsó Krisztián.

A teljes interjút a 168 órában olvashatják.