Bozsik Yvette: “Még alázatosabb, még csendesebb lettem”

2019 április 02. kedd, 10:42

Bozsik Yvette pályájáról és arról is mesélt az Origo oldalán Sztankay Ádámnak, hogy miként érintette annak idején az ún. Trafó-ügy.

A teljes interjút itt olvashatja. 

1992 és 1993 között Szegeden készített több koreográfiát Imre Zoltán felkérésére. Arról, miként került kapcsolatba a Szegedi Nemzeti Színház akkori balettmesterével, a Szegedi Kortárs Balett megalapítójával, Bozsik Yvette elmondta: “Elhívtam egy szólóelőadásomra a Szkénébe. Utána mindenkinek elmesélte a szakmában, hogy itt ez a lány, aki tojásokat szül a színpadon, és nagyon tehetséges, majd olyan lehetőségeket kaptam tőle Szegeden, hogy magam is alig hittem. Addig én csak pár lánynak csináltam koreográfiát a Természetes Vészekben, ahhoz képest Szegeden rám bízták a Giselle színrevitelét. (…) Egy év után eldöntöttem – részben a szegedi impulzusok hatására –, hogy létrehozom a saját társulatomat. (…) A kilencvenes évek elején a kortárs tánc még nagyon marginális helyzetben volt, a fővárosban addig jószerével csak a Szkénében tudtunk fellépni – ami a színházat igazgató Regős Jánoson múlott. De akkoriban még olyasmi is megesett, hogy amikor az édesapám meglátott az üvegdobozban, elég botrányosan próbált meg kiszedni belőle az előadás közben.”

Bozsik Yvette / Fotó: Origo

Annak kapcsán, hogy több darabjában is visszatérő motívum a saját sorsa, úgy fogalmazott: “A műveim úgy változtak, ahogy én változtam – de nem tudatos koncepció szerint. Az érzéseim vezetnek, s közben gyakran használom fel az életem különböző helyzeteit – fiatalon a szerelmeimet, csalódásaimat, idősödve az engem érintő társadalmi témákat is – az alkotás során, hiszen azokban autentikus vagyok. És ahogy egy musical karcos is lehet, úgy a humor is átszőheti a karcosabb helyzetek kapcsán megfogalmazódó színpadi önreflexiókat. Az sem baj, ha megjelenik a táncszínpadon a szépség. Univerzális értelemben gondolom: a nem megfogalmazható szépséget szeretem. Ez vezetett el a gyerekelőadásokhoz, amelyek abszolút örömforrások.”

Ez egykori kulturális államtitkár, Szőcs Géza felajánlotta számára és Markó Iván számára a Trafó működtetését, ha az állam átvenné az intézményt. Bozsik Yvettet arról is kérdezte Sztankay Ádám, miként élte meg a Trafó-pályázat körül történteket.

“Szeretnék majd darabot készíteni a történtek tanulságából, illetve arról a tanulási folyamatról, amit végig kellett csinálnom. Felelevenítve azokat a Ludwig Múzeumban tartott „szakmai” konferenciákat, amik a Trafó megmentéséről szóltak, amelyeken egykori tanáraim, tanítványaim, akik addig nagyon szerettek, egyszer csak ellenem fordultak. A történet félinformációkon alapuló ítélkezésről szólt, ami tőlem teljesen idegen. (…) Mindig igyekeztem erősíteni a kortárs területet, noha folyamatos támadásokat kapok onnan.
(…) A Trafó kapcsán sem a magam érdekeit tartottam szem előtt, hanem valóban a honi együttesek lehetőségeit szerettem volna bővíteni” – fejtette ki Bozsik Yvette.

Arról is beszélt, hogy a „Trafó-történet” újjászületéssel járt. “Soha nem voltam öntelt, de művészként mégis felépítettem magam köré egy elefántcsonttornyot. Onnan kizuhanva, túlélve a földet érést: még alázatosabb, még csendesebb lettem. Azóta készített munkáim között van olyan, amelyben előkerül a kitaszítottság állapota – ezt már megtapasztaltam a pályám kezdetén. Ennek a körforgásnak a felismerése vezetett oda is, hogy a görögökhöz fordulva színpadra vittem az Antigoné-t, az Orfeusz és Euridiké-t, az Oidipusz-t. Szerzőik egyetemes igazságokról beszélnek” – vallotta a művész.

Nemrég mutatták be társulatával a Seherezádé-t a Budafoki Dohnányi Zenekarral. A Pécsi Balettnek koreografálja éppen a Csipkerózsiká-t. A Nemzeti Színház tavaly még játszotta az általa színre vitt Az Úr komédiásai című Michel de Ghelderode-darabot, amely Szent Ferenc életét idézi fel. Most is a Nemzeti Színház műsorán van a rendezésében készült Pogánytánc, Brian Friel műve, amely egy ír faluban játszódik a harmincas években, centrumában egy öt nő alkotta családdal. Kaposvári színészosztálya is benne van a Vidnyánszky Attila által rendezett Madách-műben, Az ember tragédiájá-ban – amely produkciónak koreográfusa. Erről szólva elárulta: “Amikor tehetem, olvasok, filmeket nézek, zenét hallgatok. Vagy éppen a történelmet tanulom. Ahogy azt az én nemzedékemnek tanították anno, az sok szempontból ugyancsak egy párhuzamos valóság volt. De a Madách-mű is rengeteg újrafelfedezést hozott, Vidnyánszky Attilától is sokat tanulok, amikor együtt dolgozunk. Ahogy a diákjaimtól is: látásmódot, generációjuk gondolkodását. Ráadásul most balettórákra is járok a felújításra kerülő Oidipusz miatt, amelynek címszerepében térek majd vissza. Ugyanis a családom kedvéért legalább a színpadi jelenlétet szüneteltettem egy ideig.”

A teljes interjút itt olvashatja.