“Szeretem, ha a művészet a jelenről szól” – Székely Csaba válaszolt

2019 április 02. kedd, 7:43

Március 21-én elindult a Vylyan irodalmi est sorozata, melyben hét kortárs magyar író is fontos szerepet kapott. A szeptemberig tartó program első vendége Székely Csaba volt, a drámaírót többek között erről is kérdezte a Marie Claire.

 

A Marie Claire cikkéből:

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett diplomát, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró mesterszakának hallgatója volt. Az interjúban elmondta, egyáltalán nem volt kikövezett az útja, a nulláról indult. “Tizenévesen még nem tudtam, mi leszek, csak abban voltam biztos, hogy írni akarok. Sok-sok kisebb-nagyobb döntés eredménye, hogy végül ez lettem, ami vagyok. Például utolsó éves egyetemistaként két felkérést kaptam: az egyik az volt, hogy dolgozzak az egyetem angol tanszékén és tanítsak az ír tanulmányok szakon (ugyanis akkoriban sokat foglalkoztam ír kultúrával), a másik az, hogy legyek szerkesztő egy akkoriban indult marosvásárhelyi közéleti-kulturális hetilapnál, A hétnél. Ha az elsőt választom, lehet, hogy most Írországban élnék és vöröshajú kocsmároslányoknak írnék négysorosokat borravaló helyett, de mivel a másodikat választottam, szülővárosomban, Marosvásárhelyen telepedtem le, és közvetve ennek köszönhető, hogy végül drámaíró lettem” – mesélte Székely Csaba.

Székely Csaba / Fotó: Révész Patrik, Pótszékfoglaló

Székely Csaba / Fotó: Révész Patrik, Pótszékfoglaló

“Azoknak a hatása, akikre felnézek, nem minden esetben érhető tetten a szövegeimben. Csehov esetében igen, ő, azt hiszem, kiolvasható mindegyik drámámból. Kassákban az elsöprő szabadságot szeretem, azt, ahogyan felszabadította a magyar irodalmat egy csomó kötöttség alól. És azt is, hogy nála a művész szerepe mindig együtt járt a társadalmi felelősségvállalással. Példaképként csak azért nem állítanám senki elé, mert a magánéletben, ha minden igaz, egy vadállat volt, én pedig nem vagyok feltétlen híve a ‘csak a műveit kell nézni’ elvnek. Háy hatását nem tudom, ki mondta, de ha már szóba került, nem futamodom meg előle. Inspiráló a sokoldalúsága. Ahogy minden műnemben képes hozni a magas színvonalat. Még az interjúit is jó olvasni, beszélgetésit hallgatni, mert azokban is ott van az a mélység, ami a műveiben” – mondta a drámaíró.

Arra a felvetésre, hogy mennyire jelent nehézséget a magányos írói lét mellett színházi közösségben dolgozni, Székely Csaba így válaszolt: “A hagyomány szerint Euripidész annyira embergyűlölő volt, hogy mások közelében képtelen volt alkotni, ezért egy tengerparti barlangban írta a drámáit Szalamisz szigetén. Amúgy a darabjaiból is kiolvasható, hogy a dühöngő tengerről sokkal jobb véleménye volt, mint az emberi természetről. Nálam ez nem feltétlenül így van. Ha elvonulok, azt általában nem azért teszem, mert az emberekkel van bajom, hanem mert önmagammal van gondom. Próbákon viszont nagyon jól érzem magam, és a színházi munkának sok olyan sajátossága van, amit imádok. Például a hétköznapokban, ha felgyűlik bennünk az indulat, akkor előfordul, hogy beszólunk valakinek, ami tiszta ok-okozat, a színházi próbán viszont fordítva van: a színész készen kapja a beszólást, és meg kell találnia, fel kell építenie magában azt az indulatot, ami odavezetett, hogy kimondja azt a mondatot. Szeretem követni ezeket a folyamatokat.”

A teljes interjú itt olvasható.