Balla Eszter: “Újra szabad vagyok, nyitott a lehetőségekre!”

2019 április 05. péntek, 8:00

Állandó színpadi jelenléte mellett a film jó ideje mostohán bánt vele. A Moszkva tér és a Kontroll óta három- gyerekes családanyává érett színésznőt Dobó Kata hívta újra forgatni. A Kölcsönlakás című vígjátékban, melyet Kata rendezett, Haumann Máté feleségét alakítja.
“Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit szeretek jobban, a színházat-e, vagy a filmet. A filmezés mindig közelebb állt hozzám. A Moszkva tér és a Kontroll után nem igazán találtak meg a lehetőségek. Kaptam apró szerepeket, hívtak castingokra, de mégsem engem választottak. Szinte párhuzamosan megkaptam, hogy túl fiatal, illetve túl öreg vagyok a szerepre. De nem volt okom panaszra, nagyon sokat dolgoztam színházban. Aztán gyerekeket szültem, és a család átformálta az életemet, az energiáimat” – mesélte Balla Eszter, akit arról is kérdeztek, milyen volt újra kamera elé állni.

“Meglepődtem és boldog voltam, hogy eszébe jutottam Katának. Figyeltük egymás életét, tudtunk egymásról. Oroszlán Szonja a közös legjobb barátnőnk, de mi ketten nem álltunk baráti kapcsolatban. Megnehezítette Kata helyzetét, hogy sokan kritizálták, mert elkezdett rendezni. Ettől aztán még jobban koncentrált a munkájára. Emberségesen viszonyult mindenkihez. Bizonyos színészek, amikor rendeznek, elfelejtik, hogy milyen a másik oldalon állni. Kata ennek pont az ellentéte, sokszor színészpárti döntéseket hozott a forgatáson. Nagyon megszerettük egymást a közös munka során” – tette hozzá a színésznő.

Arról szólva, hogy váltókorba ért és lányos alkata ellenére már nem játszhat naivákat, úgy fogalmazott: “Amikor a harmadik gyerek után felvettem a régi szerepeimet, kényelmetlenül éreztem magam. Rájöttem, hogy harmincon túl már nem megy huszonéveseket játszani, akik éppen most esnek szerelembe. Hála istennek Orlai Tibor megtalált a Párterápia című előadással, amelyben egy nagyobb korú gyerekem van, és válságba kerül a házasságom. Ezt követően Szirtes Tamástól is anyaszerepet kaptam az Ügyes kis hazugságokban. Hirtelen azt éreztem, ez kell nekem, ez vagyok én.”

Arról is beszélt,  mennyit dolgozik mostanában: “Havi nyolc-tíz estén játszom a régi előadásaimat a Madáchban és a Belvárosi Színházban. Ahhoz képest, hogy musical szakon végeztem, és sok zenés szerepet játszottam, manapság inkább prózai színésznőnek tartanak. Szeretném visszahozni az életembe a zenét, az éneklést. (…) Évekig nem foglalkoztam a karrieremmel. A ruhatáramra, a külsőmre sem fordítottam figyelmet, felkaptam, ami éppen kéznél volt, a hátamra meg a gyerekeket. Az a típusú anya vagyok, aki beáldozza magát, akinek minden előbbre való önmagánál. Egy idő után ez odáig vezetett, hogy kialvatlan, nyűgös, fáradt voltam. Ma már tudatosabban törekszem arra, hogy menedzseljem magam. Újra itt vagyok, szabad vagyok, nyitott az új lehetőségekre!”

A teljes interjút a Nők Lapja Évszakokban olvashatják.