“Nekem nagyon kellett a bozótharc” – Scherer Péter válaszolt

2019 április 10. szerda, 7:45

Ifjúsági előadásokkal járja az országot, és egy új dramedy főszerepében is láthatjuk. Scherer Pétert az nlcafe.hu kérdezte.

 

Az nlcafe.hu cikkéből:

“Ez az ifjúsági program nekem a Klamm háborúja című monodrámával indult, ami egy tanár szétesésének a története egy diák öngyilkossága kapcsán. Persze nem tudtuk, hogy ez egy program lesz, hanem úgy kezdődött, mint ahogy a fél tégla az ember fejére esik, amire Bulgakov azt mondja a Mester és Margaritában, hogy véletlenül nem szokott az ember fejére esni a fél tégla. Hát nekem a Klamm a fejemre esett, ezek szerint nem véletlenül… Ezután jött A gyáva, azután megcsináltuk a Vakság című előadást, ami kifejezetten egy érzékenyítő, másságelfogadásos darab, amelyben egy lány a látásának az elveszítéséről beszél. Utána megcsináltuk az Ady-Petőfit, ami úgy lett egyébként, hogy sétáltunk fel a gimnáziumban a folyosón, és az összes nagy magyar költő képe kint volt a falakon. Épp A gyávát játszottuk, s elkezdtünk hülyéskedni azzal, hogy abban a civil modorban, ahogyan A gyáva kezdődik, mi lenne, ha csinálnánk egy darabot, ami úgy kezdődik, hogy bejön valaki és azt mondja: Jó reggelt kívánok, Petőfi Sándor vagyok, 1823. január 1-jén születtem Kiskőrösön” – mesélte Scherer Péter.

Scherer Péter / Nézőművészeti Kft.: EztRád / Fotó: Szkéné Színház

Scherer Péter / Nézőművészeti Kft.: EztRád / Fotó: Szkéné Színház

A művész az interjúban arról is beszélt, hogyan került kapcsolatba színészettel. “Ötödikes voltam, mikor a magyartanárom kezembe adott egy Karinthy-novellát, s elindított az iskolai Ki mit tud?-on. Ez volt a Földrajzóra 2852-ben, amivel nemcsak az iskolai, de az ajkai városi Ki mit tud?-ot is megnyertem. Ki se látszottam a földből, de dőltek a röhögéstől. A kisagyba úgy bejött, hogy ez jó dolog. És innentől kezdve 6.-ban, 7.-ben és 8.-ban is megnyertem a városi Ki mit tud?-ot. Utána elmentem a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium fizika tagozatára, erős osztályunk volt, kilencen orvosok lettek. Négy évig nem foglalkoztam semmivel, de a végén mégis a Színművészetire adtam be a jelentkezést. A suliból Lengyel Feri barátommal – azóta ő is színész lett – mentünk, s mindkettőnket az első rostán kirúgtak. Feri elment Kaposvárra segédszínésznek, pár év múlva felvették a Színművészetire, én pedig az egyik barátommal jobb híján a BME Építőmérnöki Karára kerültem. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az összes barátomnak – olyan 30-35 embernek –, akik segítettek nekem ezt elvégezni!” – mondta Scherer Péter.

A színész azt az időszakot is felelevenítette, amikor (2008-ban) megalapították a Nézőművészeti Kft.-t. “Akkor azt mondtuk: annyi mindenkinek toltuk már a szekerét, most toljuk meg a sajátunkat. Ehhez az kellett, hogy Árpád megváltoztatta a Krétakört, levette az egész repertoárt, de a Nézőművészeti Főiskola című előadás játszásához ragaszkodtunk, ami bár a Krétakör égisze alatt ment, de mégiscsak a mi sztorink volt Kapával, Katona Lacival és Tasnádi Istvánnal. Megcsináltuk a nonprofit közhasznú minitársulatot, amivel lehet pályázni, produkciókat létrehozni stb. Az első előadás A fajok eredete volt – szintén Tasi írta. Ez ma már túl van a 150. előadáson. Elkezdtük a közös gondolkozást Gyulay Eszter dramaturggal, elkészült A gyáva, Kovács Krisztiánt, aki a drogos fiút játssza, beolvasztottuk magunk közé. Jelen pillanatban 15 futó előadásunk van, amiből 7 ifjúsági és 8 felnőtt darab. A legutolsó friss bemutatónk, amit Bérczes Laci rendezett, a Jó éjt, szomszéd! című kortárs amerikai darab, amit a Tháliában játszunk. Van egy előadás a Karinthyban, amit én rendeztem, a Piszkosak, a B32-ben a Testvérest és a Szkénében a Don Quijote, A fajok eredete és 3 Háy-darab is. Ez a Nézőművészeti Kft. a közös kreativitásnak egy olyan táptalajt ad, hogy vendégekkel kiegészülve képesek vagyunk arra, hogy saját ötleteket megvalósítsunk, és nem az van, hogy mikor nincs meló, várja mindenki, hogy csörögjön a telefon. Tehát például három éve azt mondtam a társulatnak: erről a médiáról, erről a mocsokról, ami ömlik ránk a tévéből, jó lenne csinálni egy darabot. Legyen ez egy zenés esztrádműsor, s kicsit alteros, társadalomkritikus módon körbejárná ezt az őrületet. Van kedvetek? Van. Ez lett az EztRád – s azóta 70-szer játszottuk, telt házzal megy a Szkénében” – mesélte a társult alapítója.

“Szerintem a színészi pályára mind szeretethiányos emberek mennek. Egyrészt bebizonyítani a világnak, hogy én tudok valami olyan különlegeset csinálni, ami nektek tetszik, másrészt, hogy ti is azt gondoljátok rólam, amit én magamról. Nekem 15 évig tartott, hogy ez fedésbe merüljön, a Szentivánéji álomnál történt meg. Mázli, hogy ezt a hitemet nem adtam fel odáig. És nem tudom, mi történt volna, ha a Színművészetire elsőre felvesznek. Lehet, hogy elszálltam volna, vagy ízlésben egész mást csinálnék. Nekem nagyon kellett a bozótharc vagy Jancsó Miki bácsi finomsága, a Mundruczó–Schilling-vonal. Rengeteget tanultam tőlük és Mucsi Zolitól; a Nézőművészetiben a velem dolgozó színészektől is a tőlük tanultakat kérem számon” – fogalmazott  a színész.

A teljes interjú itt olvasható.

 
 

Kapcsolódó anyagok