A Tánc Világnapja – A Budapest Táncszínház művészeti vezetője kapja a legjobb alkotó díját

2019 április 10. szerda, 15:15

Április 29-én „ A Tánc Világnapján” a Magyar Táncművészek Szövetsége nagyszabású gálaestet rendez a Művészetek Palotájában, melynek keretében átadásra kerülnek olyan rangos szakmai elismerések, mint az év legjobb alkotója díj.  A megtisztelő díjat a Budapest Táncszínház művészeti vezetője, Sághy Alexandra veheti át a 2018-ban bemutatott Három nővér című kortárs táncelőadásáért.

@fotograczia

Az 1991-ben Földi Béla által alapított Budapest Táncszínház repertoárjában már korábban is megjelentek a klasszikus világirodalmi művek táncszínházi adaptációi. A Száz év magányés a Kislányom Anne Frank című darabok sikerét követően az együttes Csehov drámájának non-verbális átdolgozásában a koreográfus, Sághy Alexandra a magány, a megalkuvás, a kilátástalanság, a reménytelenség, a nihilből való kitörés érzéseit jeleníti meg. A bemutatót követően a darabról megjelent kritikák szerint képvilágában érzékien gazdag, egyéni, s egyben lecsupaszítja és mélyebbre ás a Három Nővér történetében. A nézők legközelebb az előadást május 15-én láthatják Tatabányán, illetve Budapesten május 23-án a Nemzeti Táncszínház új épületében a Millenárison.

HÁROM NŐVÉR

Vágyainkba zárva….

Egy sors vagy három különböző életút? Egy karakter ábrándozása vagy a mindannyiunkból kiszabadulni vágyó lélek menekülése a hétköznapok realitásából?

Álmaink, reményeink, melyek tettek, tenni akarás hiányában vissza visszatérő fásult gondolatokká korcsosulnak, ezzel megfosztva magunkat a jelenben rejlő boldogság felismerésének, megélésének lehetőségétől. Az önmagunk által teremtett gondolatok, melyek önsajnálattal vannak mélyen átitatva, s kiábrándult közönybe süllyesztenek.

Koreográfus: Sághy Alexandra                                                           
Zeneszerző: Kovács Benjamin                                                             
Díszlet és jelmez: Klimo Péter
Fényterv: Földi Béla
Időtartam: 50 perc