“Én mindig boldogságból csinálok színházat” – Szikszai Rémusz válaszolt

2019 április 13. szombat, 8:10

Júliusban felül egy repülőgépre, és elmegy egy évre Délkelet-Ázsiába, Indonéziába. Szikszai Rémuszt a welovebudapest.hu kérdezte.

A welovebudapest.hu:

A következő bemutatója a Csokonai Színházban lesz, Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című művét rendezi, ami egy elrontott esküvőről szól. “Csak a férfiak érkeznek meg a vőlegény oldaláról az étterembe, és hoznak egy túszt a menyasszony oldaláról. Egy ‘álmacsó’ darab, nagyon erős kritika a férfiakról, például a mentegetőzést illetően, miszerint mindenért csak a hormon a felelős, és semmiért nem a férfi maga. Három-négy éve meg akarom csinálni, több helyre is ajánlottam, de többnyire féltek tőle. Brutálisan durva a szövege, mégiscsak hét taplóról szól. Éltem a lehetőséggel, hogy ezt a túlságosan is patriarchális, komondorokon átesős, vadászós, pálinkázós magyar ‘férfit’ kicsit pellengérre állítsam” – mondta a készülő előadásról Szikszai Rémusz.

Szikszai Rémusz a Tesztoszteron olvasópróbáján / Fotó: Csokonai Színház

Szikszai Rémusz a Tesztoszteron olvasópróbáján / Fotó: Csokonai Színház

“Egyre nyugodtabb vagyok, egyre kevésbé húzom fel magam dolgokon. Együtt jár ezzel egyfajta rezignáltság is, de nem szeretném, ha eluralkodna rajtam a közöny. De akár a világ, akár az ország, és azon belül a szakmám állapotáról van szó – ami most épp a TAO kapcsán szép kerek klikkekbe tömörülve megpróbálja megúszni a megúszhatatlant, és valakinek jobban, valakinek kevésbé sikerül, de senki nem gondol bele, hogy holnap kérnek majd tőle is valamit –, szóval bármiről van szó, szelíd mosollyal figyelem a történéseket, mint halakat az akváriumban. És júliusban felülök egy repülőgépre, elmegyek egy évre Délkelet-Ázsiába, Indonéziába. Egyék egymást a halak idehaza” – fogalmazott a rendező.

Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a kultúrpolitikai történések és az elutazása között, Szikszai Rémusz így válaszolt: “Nem, dehogyis. Nem keserűségből megyek el, és vissza is fogok jönni. Amerikában az egyetemi tanároknak ötévente el kell utazni fizetett szabadságra feltöltődni, aztán publikálniuk kell valamit. Innen loptam az ötletet. Én mindig boldogságból csinálok színházat, akkor tudok empatikus lenni mások problémáival, problémákat felvetni a színházban, ha boldog vagyok. Az elmúlt tizenöt év életem legboldogabb korszaka volt, ami a magánéletemet illeti, és azt gondolom, sikerült jó dolgokat színpadra állítani. Továbbá azt is gondolom, hogy nemcsak színház van a világon, én például nem szeretnék úgy meghalni, hogy nem látom a világot, úgy meg pláne nem, hogy nem látom a gyerekeimmel és a feleségemmel együtt. Nem turistaként szeretnék utazni, hanem meg szeretném érteni az embereket, dolgozni, segíteni, tanítani, gyerekekkel foglalkozni – bármit, ami feltölt.”

A teljes interjú itt olvasható.