Háy János: “Hiszek az egyéni felelősségben”

2019 április 15. hétfő, 9:02

Magyartanárokat megbotránkoztató erős kijelentésekkel van tele Háy János újrahangolt magyar irodalomtörténete. A szerzővel új könyvéről, az írás céljáról, a branddé válásról, a kultúrharc színvonaláról beszélgetett a Magyar Narancs.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.

A Kik vagytok ti? címben mintha ott rezonálna az Így írtok ti. Arról, ez tudatos-e, Háy János elmondta: “Nem. A cím csak azt jelzi, milyen szándékkal íródott a könyv. Hogy tényleg tudni akarok valamit, mondjuk azt, hogy valójában kik bújnak meg a szoborszerű idegenségben. (…) Az első szövegeket folyóiratok vagy épp a PIM felkérésére írtam. Amikor már négy vagy öt ilyen volt, egyszer csak bevillant, mi lenne, ha végigírnám a teljes magyar irodalmat. Mindig is szerettem volna esztétikát írni, ilyen elméleti cuccot. Van bennem affinitás az okoskodásra. De végül rájöttem, én csak szerzőkön és műveken keresztül tudom megmutatni, hogy mit jelent írni, hogyan születik a műalkotás. (…)  Kutya sok munka volt, de jó volt, hogy volt, mert átsegített olyan időszakokon, amikor lelkileg össze voltam törve. (…) Író vagyok, nem tudok másképp egy feladathoz nyúlni, itt-ott még legendásítok is, mint például Csokonai esetében, de többnyire pontosan követem a tényeket. Az volt a célom, hogy ezek a szerzők eleven arcokként jelenjenek meg, mintha egy sok száz éves izgalmas történet főhősei volnának, s nem tankönyvek elunt alakjai. Azt szeretném, hogy a róluk szóló írás arra inspiráljon, hogy újraolvassuk az eredeti szövegeket” – vallotta Háy János.

A felvetésre, miközben a régmúlt íróinak szobrait próbálja lebontani, a jelenben máris megszoborodnak az íróink (ld.: Libri-díjasokról készült csoportkép), Háy János úgy reagált: “A magyar kultúra, mint általában a magyar társadalom is – ugye, ez a kettő nem tud elkülönülten lenni -, rettenetesen konzervatív, az a része is, amelyik modernnek vagy korszerűnek gondolja magát. Mintha arra törekednének alkotók, hogy már életükben felkapaszkodjanak a Parnasszusra, vagy az érinthetetlenek kasztjába sorolódjanak. Egész Magyarországot áthatja a rossz, nem a teljesítménynek, hanem a státusnak szóló tekintélyelvűség, s ettől az irodalom sem mentes. Én soha nem tudtam azonosulni azzal, ha az íróból nemzeti szimbólum, megváltó vagy épp brand lesz. Számomra az író minden művel nulláról kezdi a történetet. Aki aktívan dolgozik, pontosan tudja, bármennyi szakmai gyakorlattal rendelkezik, bármennyi jó melót tett le az asztalra, a jó mű létrehozására nem osztanak bérletet. Sajnos az utóbbi évtizedekben az irodalmi művek értékelésekor egyre inkább a marketingszempontok kerültek előtérbe, és nem a minőség. Akkor vagy menő, ha sokat adnak el belőled. A magyar irodalom a rendszerváltás után seperc alatt kapitalizálódott. Ami műfajilag is átrendezte a terepet. A regény lett a zászlóshajó. Ha azt mondod, költő vagy, olyan szánakozva néznek rád, mint egy csúnyácska háziállatra, az utcára nem visszük le, de azért adunk neki enni” – fejtette ki az író.

A kérdésre, fontos-e számára, hogy tudja, hol a helyedaz írótársadalomban és egyáltalán, manapság ki kanonizál kit, azt válaszolta: “Mindig van kortárs kánonépítési szándék, látható, hogy kb. kik vannak benne. Ez általában intézményi hátteret is kap. A “90-es és a 2000-es években például a Magvető és a Holmi környékén árazták be a szerzőket, most egy szakmán kívüli erő, a hatalom próbálkozik az újraárazással. Az alkotóknak szerintem az az érdekük, hogy több hatalmi centruma legyen a kortárs kultúrának, és az író tudjon ezek között lavírozni, hogy ne kelljen egy hatalomnak se a seggébe bújni. Mert félő, ha egy véleményalkotó hatalmi erő szekerét kezded tolni, művészileg eltaknyolsz, mert önkéntelen megpróbálsz megfelelni. És a megfelelés valószínű következménye a művészi hamisság, hiszen egy rajtad kívüli akarat vagy, mondjuk így, esztétikai paradigma szolgálatában állsz. (…) Nem vagyok csoportok elkötelezettje. Hiszek az egyéni felelősségben. Az elmúlt harminc év arra tanított, hogy kevésbé higgyek a csoportakaratokban. Persze néha vállalok közösségi feladatot, s azt igyekszem rendesen csinálni”.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.