“Nagy iskola volt nekem a színházrendezés” – Schwecthje Mihály válaszolt

2019 április 26. péntek, 8:15

Schwecthje Mihály egy kis borsodi falu végletesre karikírozott világát mutatja be Az örökség című darabjában. A szerzőt a Színház.net kérdezte.

A Színház.net cikkéből:

A darab történetének lényeges elemére, a gyerekkereskedelemre egy újságcikk hívta fel Schwecthje Mihály figyelmét. “Az interneten olvasott cikk annyira szíven ütött, hogy elkezdtem foglalkozni a problémával, majd felvettem a kapcsolatot a Baptista Szeretetszolgálattal, akik védett házakat üzemeltetnek. Jelenleg is forgatok egy dokumentumfilmet az egyik ilyen védett házról, ahol emberkereskedők karmaiból megmenekült felnőtt nők élnek” – tette hozzá.

Schwechtje Mihály / Fotó: Halász Nóra, zoom.hu

Schwechtje Mihály / Fotó: Halász Nóra, zoom.hu

A színdarab előtt egy kisfilmet is készített az emberkereskedelemről, amelyből kiderül, hogy Magyarországról, elsősorban annak három legszegényebb megyéjéből évente egy kisvárosnyi gyerek tűnik el… “Nem mindenkit kis falvakból visznek el. Sok állami gondozott esik áldozatul úgy, hogy az intézetek környékén megjelenik egy jó kiállású fiú, aki elcsábítja a lányt, azt ígéri, hogy együtt külföldre mennek, és majd feleségül veszi. Azután prostitúcióra kényszeríti vagy eladja. Korábban egyébként már dolgoztam nevelőintézeti gyerekekkel, ráadásul több barátom dolgozik a gyerekvédelemben, tehát valamennyire ismerem a közeget, talán ezért is kezdett el annyira foglalkoztatni. Amikor kitaláltam, hogyan lehet az emberkereskedelmet ‘belefogalmazni’ egy kisfilmbe, eszembe jutott egy másik történetvázlat is egy orvosról, aki megörökli édesanyja praxisát egy kis faluban. Ezt dolgoztuk ki Az örökségben” – mondta Schwecthje Mihály.

“A szegénytelepeken, a szegregátumokban elterjedt olcsó kábítószer lényegében kipusztítja a közösséget. Az, akinek a humánum, az együttérzés jelent még valamit, nem fordíthatja el a fejét. Nem lehet legyinteni, hogy úgysincs megoldás. Ezek az emberek kábítószer nélkül is meglehetősen elveszettek, sokszor maguk sem tudják, mekkora bajban vannak, csak kívülről kaphatnak segítséget. Ráadásul a gyerekek vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, akik gyakran már egészen fiatalon belekerülnek ebbe az ördögi körbe” – mutatott rá a darab írója.

Schwecthje Mihály az interjúban kifejtette: filmrendezőként ahhoz szokott hozzá, hogy ha egyszer megvan a pillanat, és azt rögzítette a kamera, akkor rendben vannak. Ehhez képest a színházban minden egyes előadás egy kicsit más.

“Persze izgalmas az, hogy ott élőben történik meg a színészek „állapotba kerülése”, az, ahogy egymásra hatnak, és ebből kikerekedik valami. Nekem is nagy iskola volt ez, tudatosultak bennem dolgok, hogy miket kell átállítani az agyamban amiatt, hogy más a médium. Leginkább talán a kötött térben való gondolkodás volt nehéz, hogy van egy fekete téglatest, és abban meg kell tudni oldani minden helyzetet. Bele kell tudni álmodni egy világot, egy látványt, ráadásul úgy, hogy az használható legyen a színészek számára is. A másik az, hogy egy forgatáson minden pillanatot kontroll alatt tart a rendező, hiszen addig veszi fel újra, míg nem azt látja, amit jónak gondol. Az előadás ezzel szemben elkezdődik, és a rendező már semmit sem tehet, ott a színészek egymás közötti koncentrált munkája jelenti a hajtóerőt” – tette hozzá.

A teljes interjú itt olvasható.