Csuja Imre: “Melózni kell, vándorolni, újra és újra bizonyítani”

2019 április 28. vasárnap, 7:53

35 éve végzett a Színművészetin, játszott Pécsett, Debrecenben és Egerben, volt szabadúszó, 15 éve azonban otthonra talált az Örkény Színházban. A Deszkavízió és a Műsorvízió kérdezte.

A teljes interjút ITT olvashatja.

Az idei első bemutatója a Secondhand – szovjetűdök volt, amelyben rendezőszakos hallgatókkal dolgoztak együtt valódi történeteken. Arról, milyen volt a próbafolyamat, Csuja Imre elmondta:
“Azzal kezdődött az egész munka, hogy megkértek minket, olvassuk az írónő, Szvetlana Alekszijevics könyveit, a riportgyűjteményeket. A Csernobili imát vettem a kezembe, és már rögtön az elején, a 68. oldalon rátaláltam arra a történetre, amiről biztosan tudtam, hogy meg szeretném csinálni. Ez egy súlyos, megrázó monológ a szeretteink elvesztéséről, és nagy szerencsém volt azzal, hogy elfogadták és bekerülhetett az előadásba.”

Csuja Imre, Epres Attila / Tóték / Fotó: Örkény Színház

A mélyben (Éjjeli menedékhely) bemutatója kapcsán a színész úgy nyilatkozott: “Mindegyik szerep egyirányú utca, de a csápjainkkal rákapcsolódunk a másikra, folyamatosan közbeszólunk, és az, hogy reagálunk egymás történeteire, mindenkiből kivált valamilyen érzelmet. Izgalmas játéklehetőség”

Csuja Imre arról is beszélt, hogy idén került sor a Tóték 100. előadására. Úgy vélekedett, ez egy fantasztikus széria. “Azt is mondhatnám, hogy új műfajt teremtettünk ezzel az előadással, Gáspár Ildikó ugyanis szenzációs dramaturgiát talált ki hozzá, egybedagasztotta a novellát, a színdarabot és a filmforgatókönyvet, mi pedig ki-be járkálunk a szerepünkből. A néző így sokkal többet tud meg Tótékról, mintha csak önmagában a darabot játszanánk.”

A következő szezonban nem csak az Örkény Színház 15 éves, hanem ennyi ideje tagja a teátrumnak. A pályája során azonban számtalan helyen játszott már. Erről szólva Csuja Imre úgy fogalmazott: “Mindig is úgy gondoltam, hogy nem szabad belesüppedni a kezdeti sikerecskékbe, melózni kell, vándorolni, újra és újra minden előadásban bizonyítani. Nagyon nagy szerencsém volt, mert mindig hívtak, sosem kellett kilincselnem, és az életem mindig úgy alakult, hogy tudtam, és akartam is váltani. Pályakezdő voltam, amikor megjelent Csáki Judit életrajzi könyve Szilágyi Tiborról, abban olvastam, hogy egy fiatal színésznek kísérleteznie kell, el kell fogadnia a különböző hívásokat, kihívásokat és én megfogadtam ezt a tanácsot.”

Sokat vállal önkéntes feladatokat, részt vesz jó ügyek népszerűsítésében, és valahogy mindegyikben központi helyen állnak a versek. Arról, mi adja a motivációt ehhez, elárulta: “Ha már rám szakadt ez a nem várt méretű népszerűség, miért ne használhatnám valami jóra? Ahogy járom az ország különböző hajléktalanszállóit vagy szavalok a Hajléktalanvonaton, azt tapasztalom, hogy az ott élő emberek igénylik, hogy szép verseket halljanak. A nagy tömeg lehet, hogy már nem olvas verset, de a költői estekre a mai napig van érdeklődés. Összeállítottam egy közel másfélórás műsort, amiben helyet kaptak klasszikus költemények, egy huszonhárom versből álló Ady-blokk, és az egészet a Jónás könyvével zárom. Amikor vége, utána mindig ottmaradok és beszélgetek a közönséggel, és általában még másfél órát ráhúzunk, sztorizgatunk mindenről.”

A teljes interjút ITT olvashatja.