Együttműködési megállapodást kötött az MMA és az Országos Bírósági Hivatal

2019 április 30. kedd, 14:12

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Művészeti Akadémia és az Országos Bírósági Hivatal kulturális programok közös megvalósítására.

Fotó: Bodnár Patrícia / Magyar Hírlap

Fotó: Bodnár Patrícia / Magyar Hírlap

A megállapodást rögzítő dokumentumot Vashegyi György, az MMA elnöke és Handó Tünde, az OBH elnöke látta el kézjegyével az együttműködés kezdeményezői, Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Osztovits András Mihály, a Magyar Igazságügyi Akadémia (MIA) igazgatója jelenlétében.

A dokumentum aláírásakor Handó Tünde megjegyezte: ha a jog és a művészet kapcsolatáról beszélünk, akkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a jog maga is művészet. Mint kiemelte, a bírói karban megtalálhatók olyan tagok, akik egyszerre voltak művészek és bírók is. Ma is többen vannak, akik festenek, írnak, zenélnek. A bírók számára fontos a művészetekhez való kapcsolódás, ebben nyújt segítséget az MMA azzal, hogy hetente neves művészeket vagy kulturális szereplőket mutat be.

Vashegyi György – egyetértve azzal, hogy a jogban mennyi művészet van – azt emelte ki, hogy a művészetben erősen jelen van a törvény. Minden művész addig szabad, amíg saját művészete törvényeinek megfelelően alkot – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy különleges öröm számukra a hosszú távra tervezett együttműködés a két intézmény között.

Az együttműködés megkötése illeszkedik abba a sorba, melyben a Magyar Művészeti Akadémia – közfeladatának megfelelően – partnerségi viszony kialakítását keresi országos szervezetekkel a kultúra, s azon belül a művészet területén; így korábban együttműködési megállapodást írtunk alá a Nagycsaládosok Országos Egyesületével, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal, a Helyi Televíziók Országos Egyesületével vagy a Magyar Bor Akadémiával.

Mint az eseményen elhangzott, a megállapodás megkötésének előzménye a MIA klubjában februárban elindult programsorozat, amelyen a magyar kulturális élet kiválóságait látják vendégül hétről hétre az MMA szakmai támogatásával. A megállapodás célja a kiemelkedő kulturális értékek felmutatása, és a magas művészi minőséget képviselő programok további közös megvalósítása.

Forrás: MTI, Színház.org, MMA