Járó Zsuzsa: “Még mindig meg tudom lepni saját magam”

2019 május 01. szerda, 7:40

Tavaly novemberben kezdte forgatni a Drága örökösök című sorozatot, de a színházhoz sem lett hűtlen: a mostani évadban két bemutatója volt, jelenleg pedig egy igazán különleges feladatra készül. Járó Zsuzsát az Alkotónők magazin kérdezte.

 

Az alkotonok.hu cikkéből:

“A napi sorozat forgatása tényleg teljes ember kíván, de nemrég pont arról beszélgettünk néhány kolléganőmmel, hogy a nők valahogy jobban bírják a gyűrődést: kitartóbbak, szívósabbak vagyunk, mint a férfiak. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem fáradtam el az elmúlt hónapokban, ugyanakkor az állandó ‘készenléti állapot’ rengeteg energiát is adott, és újra meg újra feltöltött. (…) Nem igazán volt tapasztalatom abban, hogy egy napi széria sikere igazából mitől függ, vagy hogy min múlik, de amikor annak idején megkaptam a szövegkönyveket, és elkezdtem olvasni a történetet, azt rögtön éreztem, hogy nagyon jól vezetik a sztorit, és én magam is kíváncsian vártam, hogy mi történik a szereplőkkel… Úgyhogy ebből kiindulva azért reménykedtem, reménykedtünk abban, hogy a sorozat ‘betalál’ majd a közönségnél, és hogy a nézők szeretni fogják, de az, hogy a széria ilyen közkedvelt lett, felülmúlta minden várakozásomat” – mondta Járó Zsuzsa a Drága örökösök című sorozatról.

Járó Zsuzsa / Fotó: Takács Attila

A forgatás befejezése után egy különleges feladatot vállalt, most éppen egy monodrámát próbál. “Egyáltalán nem vágytam rá, ez idáig nem igazán foglalkoztatott ez a műfaj. Orlai Tibor producer vetette fel az ötletet, nekem pedig megtetszett a lehetőség, mert izgatott egy ilyen komoly megmérettetés. A 23 perc című monodrámát Dennis Kelly angol szerző írta, és Londonban óriási sikerrel mutatták be. Az előadást Keszég László rendezi, a premiert pedig nyáron tartjuk. Számomra ez is egy új kihívás, ami egészen másfajta koncentrációt igényel, mint az eddigi munkáim” – mutatott rá a színésznő.

Két évvel ezelőtt csatlakozott Orlai Tibor színházi alkotóközösségéhez, azóta pedig már a sokadik bemutatóján van túl. “Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy a tagja lehetek ennek a kiváló társulatnak-társulásnak. Engem borzasztóan motivál az, hogy jó emberekkel dolgozhatok együtt, és hogy érdekes előadásokban, igazán színészközpontú előadásokban vehetek részt. Ráadásul a csapatból többen Máté Gábor tanítványai vagyunk, és az, hogy egy helyről jöttünk, ugyanazoktól a mesterektől tanultuk a szakmát és ennélfogva nagyon egy nyelvet beszélünk, komoly összetartó erő, és az alkotómunkában is meghatározó tényező” – hangsúlyozta Járó Zsuzsa, aki a szabadúszó színészlétről is mesélt.

“Sokan úgy vélik, hogy a biztos rossz még mindig jobb, mint a bizonytalan jó, én ezt másképp látom. Én inkább vállalom a bizonytalant, ha látom az esélyét annak, hogy idővel jobbra fordul a helyzet. Egyébként, mindentől függetlenül azt is gondolom, hogy egy színésznek néhány évente váltania kell, és ki kell próbálnia magát új szituációkban, új rendezőkkel, új kollégákkal. Nem egészséges hat-hét évnél többet eltölteni ugyanabban társulatban, legyen szó akármilyen jó színházról. Ahhoz, hogy fejlődhessek, és hogy az előttem álló feladatok kellőképpen inspiráljanak, mindenképpen szükségem volt új impulzusokra. Színészként fontosnak tartom azt is, hogy időről időre új kivívásokkal nézzek szembe, és az Orlainál mindez megadatik. Azt gondolom, hogy szakmailag most teljesen a helyemen vagyok, az pedig különösen jó érzés, hogy még mindig meg tudom lepni saját magamat is.”

A teljes interjú itt olvasható.