Herczeg Tamás: “Felüdülést jelent, amikor rendezőként foglalkozhatok egy produkcióval”

2019 május 11. szombat, 11:31

Új játszóhely születik a Dóm téri nagyszínpad mellett, és két év felújítás után visszakapják az Újszegedi Szabadtéri Színpadot. A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóját a hvg.hu kérdezte.

 

A hvg.hu cikkéből:

“Arra törekszünk, hogy a Dóm téri mellett az Újszegedi Színpad is teljes értékű játszóhelyünk legyen, ami immár nem csupán a helyi nézőket és a turistákat szólítja meg, hanem egyaránt vonzó a művésztársadalom és a színházi alkotók számára is. Könnyedebb darabok, illetve komolyabb művészi mondanivalóval rendelkező művek is színre kerülnek. Idén a családi-ifjúsági program is újdonság, augusztusban azt a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalettet mutatjuk be, amit a világ számos színpadán bemutattak már, legutóbb az orosz Bolsojban játszották nagy sikerrel, de eredetileg Kocsák Tibor és Ifj. Harangozó Gyula művészeti igazgatónk közös műveként született Budapesten. Továbbá itt lesz a premierje Brecht Koldusoperájának, amit a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházzal mutatunk be, és a produkciót Erdélyben játsszák majd tovább” – sorolta az igazgató.

Herczeg Tamás / Fotó: Dusha Béla

Herczeg Tamás / Fotó: Dusha Béla

Az Újszegedi Színpadon Herczeg Tamás a Don Juan társrendezője, ami a harmadik Moliére-rendezése lesz Szegeden az Úrhatnám polgár és a Tartuffe után. “Ez alkalommal O. Horváth Sárival közösen állítjuk színpadra a művet, akivel együtt végeztünk Bocsárdi László rendezői osztályában. Ez a produkció a harmadik közös munkánk lesz, jól ismerjük egymás színházesztétikai világát, és mindig nagyon inspiráló az együttműködés. A könnyed és közismert moliére-i síkon túl valóban komoly filozófiai mélységeket is tartalmaz a szöveg. Bizonyos, hogy a lélektani realista színházhoz szokott nézőnek olykor meglepő megoldásokat is kínálunk majd, törekvésünk, hogy a mű ne a színpadon pszichologizálva jöjjön létre és hasson, hanem a néző lelkét elérve benne szülessen meg” – fogalmazott a társrendező.

Arra a kérdésre, hogy okoz-e nehézségeke a rendezői és a fesztiváligazgatói szerep összeegyeztetése, így válaszolt: “Eredetileg menedzser oldalról érkeztem a színház, a kultúra világába, előbb végeztem ilyen típusú tanulmányokat, majd rengeteget dolgoztam kreatív producerként. Idővel egyre inkább izgatott, hogy megértsek alkotói folyamatokat. Innen származott az ambíció a rendezői tanulmányokhoz. Alkotóként a személyes ízlésem eltér a jellemző sikerszínházi formáktól. Ezt persze a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójaként szét tudom választani, ugyanakkor felüdülést jelent, amikor rendezőként foglalkozhatok egy produkcióval.”

A teljes interjú itt olvasható.