“A színész hivatásszerűen a tűzzel játszik” – Novák Eszter rendező és Demetrovics Zsolt pszichológus válaszolt

2019 május 18. szombat, 7:03

Összefügg-e egymással kreativitás és addikció? Segíthet-e a színészi munkában a pszichológus? Ezekről és hasonló kérdésekről beszélgetett Demetrovics Zsolt pszichológus, addiktológus, kulturális antropológussal és Novák Eszter rendezővel Proics Lilla kritikus a Színház folyóiratban.

A Színház folyóirat cikkéből:

Demetrovics Zsolt szerint is érdemes megnézni, hol kapcsolódik össze az addikciós szál, általánosabban a szerhasználat a művészettel, a színházzal, a kreativitással. “Viszonylag sok adat áll rendelkezésre a kreativitás és a szerhasználat kapcsolatáról, illetve a kreativitás, a szerhasználat és a mentális zavarok átfedéseiről. Nagyon nem meglepő persze, hiszen az alkotóművészethez – mondom teljesen kívülállóként – borzasztó szenzitív, kiélesedett állapot kell, és fellazultabb gondolkodás, a megszokottól eltérő asszociációs rend. A szakirodalom azt mondja a kreativitás folyamatáról, hogy tetten érhető egy első szakasz, amelyet inspirációs szakasznak szokás hívni, ahol az élmény van a középpontban, s amely egy regresszív, sok tudattalan elemet tartalmazó szakasz. És ezt követi egy integratív szakasz, amelyben aztán írás, festmény vagy előadás születhet. Ezt hívják elaborációs szakasznak. Én erről olvasok, te pedig nyilván tudod, így van-e, vagy sem. Ami az inspirációs szakaszt jellemző állapotot illeti, ez számos kutatásban megmutatkozik, nagyon különbözőek vagyunk az élmények iránti érzékenységben, s ez az érzékenység nem független a pszichés sérülékenységtől sem. A pszichoaktív szerek ilyen dinamikában bárhol be tudnak jönni: akár azzal, hogy ezt az érzékenységet fokozzák, a tudattalan tartalmakat hozzáférhetőbbé tegyék, de akár ott is, hogy ezt a rendkívül kiélezett, élményekben felfokozott, s ily módon nagyon megterhelő állapotot kívülről megpróbáljuk azután visszaszabályozni, leállítani. Ezekhez a kívánt állapotokhoz különböző technikák is hozzásegíthetnek, ám nem véletlenül szerepel annyi művész életrajzában ilyen-olyan szerhasználat. Ez a felfokozott állapot iszonyú megterhelő, ami minden alkotót nyom. Nem tudom, de elképzelem, ahogy egy színész három óra intenzív egész más lét után lejön a színpadról – onnan nehéz lehet visszatérni” – fejtette ki a pszichológus.

Novák Eszter, aki rendezői munkája mellett a Színművészeti Egyetemen vezet osztályt, elárulta, éppen most történt áttörés az egyetemen, ahol évek óta szervezik, hogy legyen egy pszichológus. “A napokban kezdett. Tegnapelőtt egy tanároknak összeállított kérdéssorban rákérdezett szélsőséges dolgokra, például arra, milyen gyakori az öngyilkosság, illetve hogy lehetnek-e, és ha igen, mennyien lehetnek pszichésen sérültek az egyetem hallgatói közt. Kollégám, Forgács Péter mondta ki, miközben erről beszélgettünk, hogy nem is az egyetem, ami rettenetes megterheléssel és feszültséggel jár, hanem a művészettel való foglalkozás hoz létre olyan feszültségeket, hogy bajba kerülhetnek a diákok. Tehetségeket keresünk, hiperérzékeny embereket, akik rátapadnak a világra. Olyanokat, akiken megérezzük azt, hogy mobilizálható az idegrendszerük, és képesek sűrítő módon fontos dolgokat megfogalmazni a világról akár színészettel, akár rendezéssel, akár írással, akár a filmes szakokon. Erre a többletre vagyunk kiélezve a felvételin. Nehéz megmondani, mi a normalitás, de ahhoz képest keresünk valami pluszt. Aztán őket, a különösen szenzitíveket még tovább feszítjük, még lehetetlenebb helyzetekbe hozzuk. Mert ez a munkánk természete. És ha már említetted azt a három órát és az abból való visszatérést: én azt úgy szoktam elmesélni, hogy egy jó állapotban lévő színésztől, akinek szerencséje van, mert jól mozog a pályán, jó feladatai vannak, a szakmája és a lehetőségei azt követelik, hogy délelőtt tíztől kettőig a próbán teljes intenzitással, az idegi, a szellemi, az érzelmi életének a kétszáz százalékán legyen szíves teljesíteni, különben hogyan próbálunk – csak úgy tudunk, ha jelen időben, egyes szám első személyben irdatlanul intenzíven ott van. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen idegrendszeri terhelésről van szó, hiszen a színpadi művészet világa sűrített idővel és sűrített eseményekkel foglalkozik, tehát a színész mindig extrém helyzetben van. A próba után aztán elszalad egy szinkronstúdióba, amit szintén komolyan vesz, majd hat órára visszamegy egy színházba, ahol felturbózza magát arra, hogy héttől tízig haljon meg, csalják őt meg, öljön meg néhány embert, de úgy, hogy a néző el is higgye neki, hogy meghalt, összetört, ölt. Mindezek után elvárjuk tőle, hogy szépen igyon meg egy zsályateát, menjen haza a gyerekeihez, és pihenjen le. Ezt nagyon sokan meg is csinálják, mert meg lehet tanulni. De engem nagyon foglalkoztat most, hogy új osztályt indítunk, hogy talán lehet erre bizonyos tréningeket kidolgozni, megoldási lehetőségeket ajánlani” – magyarázta Novák Eszter.

Demetrovics Zsolt szerint a színész hivatásszerűen a tűzzel játszik. “Ez az általad leírt idegrendszeri dolog stresszkezelési problematika. Stressz, konfliktus, kihívás mindannyiunkat ér, nincs olyan szakma, amelyik mentes lenne ettől. De nagyon különbözőek vagyunk abban, hogyan tudjuk ezt kezelni. Van, akiről lepereg, van, akinek vannak jó mechanizmusai arra, hogy az őt ért feszültségeket akár már az interperszonális helyzetben vagy magában elrendezze, és persze van, aki hurcolja. A színésznek ez a stressz nagyon is valódi: az, hogy tökéletesnek kell lennie, mert neki a munkájáért mindennap meg kell küzdenie. Már annak a folytonos vizsgálata, hogy én magam megfelelek-e, valamint a másokkal való kompetíció is egy állandó és komoly stressz. (…) Minden szakmában van egy alapstressz, de a színészetnél e miatt a speciális helyzet miatt például rögtön kiütközik a különbség. Itt az egyetemen egy oktatónak nem kell naponta megküzdenie azért, hogy az állása másnap is meglegyen. Vannak elvárások és feladatok, de az nem fenyeget, hogy egyszer csak nem kapok szerepet” – mondta Demetrovics Zsolt, míg Novák Eszter hozzátette, ez ráadásul nem feltétlenül múlik a színész munkáján, a befektetés nem feltétlenül térül meg, a hatás sokszor kiszámíthatatlan, hiszen nagyon nagy a megítélés szubjektív tartománya.

 

A teljes beszélgetést a Színház folyóirat friss számában olvashatják.