Eke Angéla: “A sors viszonozta a vakmerőségemet”

2019 május 21. kedd, 7:42

A Junior Prima-díjas Eke Angélát a Marie Claire kérdezte.

A teljes interjú a Marie Claire-ben olvasható.

Tavaszi bemutatója, a Cseresznyéskert nézői az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körtermében szokatlanul közel ülnek a színészekhez. Az előadásról szólva Eke Angéla elmondta:
“A Trojka Társulattal ez a második előadás, amelyen dolgozom. Az első közös darabot, az Anna Kareninát is egy szokatlan helyszínen játsszuk, a KuglerArt Szalonban, amely egy lakásgaléria, így ott egyszer már átmentünk ezen a folyamaton. A Trojkán kívül több száz fős nézőközönség előtt játszom, ugyanakkor a kis térben is hasonló folyamatok játszódnak le bennem. A színészetemre mégis pozitív hatással van, hogy ilyen intim közelségbe kerülhetünk a nézőkkel: megtaláltam egy újabb hangot, amelyet a filmszínészethez lehet hasonlítani. De azért persze vannak a helyzetnek veszélyei is: nagyon könnyen a nézők hatása alá tudok kerülni, mert ilyen közelségben azonnal eljutnak hozzám az érzelmi állapotváltozásaik, a reakcióik.”

A Kulka Jánossal való közös játékról szólva elmondta: “Ugyanolyan jó vele dolgozni, ugyanúgy csodálva nézem, ahogy a színpadon létezik, mint bármikor korábban. (…) János hatalmas színészünk, akinek egy-egy kis gesztusába vagy nézésébe is bele lehet veszni.”

Eke Angéla arról is beszélt, hogy szabadúszóként legalább tíz különféle darabban játszik. “Amikor diplomáztam a Színművészetin, azt gondoltam, hogy szeretnék minél többfajta színházzal és színházi emberrel megismerkedni. Úgy éreztem, hogy van bennem egy nagyon erős felfedezési vágy, és nem találtam a helyem. Legalábbis nem bírtam letenni a voksom egy színház, stílus vagy műfaj mellé, inkább próbálgattam, terheltem volna még magam. A szabadúszás viszont nagyon rizikós, mert nem biztos, hogy mindig jönnek majd a felkérések. De a sors viszonozta a vakmerőségemet, mindig volt munkám. Elég bizonytalan életforma ez, ugyanakkor engem nagyon frissen tart.”

A kérdésre, mi az, amit a bábszínészet adott számára, úgy válaszolt: “A színészek alapvetően rivaldafényben vannak, egy hagyományos bábszínházi szituációban viszont egy paraván mögé kell állni. Ez számomra a lényegre irányítja a fókuszt: a közlésre, a gondolatra, a mondanivalóra, hogy nem mindig csak én számítok. Szakmailag pedig a kezembe adta annak a tudását, hogy nincs lehetetlen. Prózai színpadon is egyre többször használnak bábos gesztusokat, mert nagy szabadságot ad.”

Arról, hogy az egyik kereskedelmi tévés show-műsorban is szerepelt, kifejtette: “Azáltal, hogy elmegyek szerepelni a tévébe, megadom magamnak a lehetőségét, hogy művészileg szabad tudjak maradni a színházban. Így ugyanis nem vagyok rákényszerülve, hogy mindenre igent mondjak, illetve egy fiatal vagy nagyobb kísérletező kedvvel bíró társulattal könnyebben el tudom vállalni a munkát akár ingyen is.”

A bulvárral való találkozása kapcsán elmondta, a jövőben szeretné határozottabban meghúzni a határt és a magánéletét nem a nyilvánosság előtt élni. “Alkotó ember vagyok, hogyha valaki az előadásaimra figyel, akkor abból pontosan ki tudja olvasni, hogy érzelmileg vagy gondolatilag hol tartok, mi történik velem. 32 éves vagyok, és jelenleg a fő kérdés biztos nem az az életemben, hogy szülök-e gyereket, vagy sem. Valahogy most úgy érzem, lehet, hogy én az alkotással kötöm össze az életemet. Úgyhogy, ha valaki rólam szeretne tudni a jövőben, akkor inkább azt mondanám, hogy jöjjön el, és nézzen meg valamiben” – nyilatkozta Eke Angéla.

A teljes interjú a Marie Claire-ben olvasható.