Nagypál Gábor: “Fontos, hogy megerősítsük a szellemi immunrendszerünket”

2019 május 24. péntek, 7:30

A friss Gábor Miklós-díjas Nagypál Gábort, a Stúdió K tagját a 168 óra kérdezte.

A 168 óra interjújából:

Amikor két éve lemondott a Stúdió K művészeti vezetéséről, azt nyilatkozta: szeretne most már “csak” színész lenni. A kérdésre, a Gábor Miklós-díj igazolja-e, hogy jól döntött, Nagypál Gábor elmondta: “Nagyon jó érzés szakmai elismeréseket kapni, de nincsenek ambícióim a díjakkal kapcsolatban. Az akkori döntésemben én elég elszánt voltam, sokfelől végiggondoltam a helyzetemet. Nagy megtiszteltetés volt, amikor még 2011-ben Fodor Tamás engem kért fel arra, hogy vegyem át Stúdió K művészeti irányítását, és talán ez a pár év, amit ezzel töltöttem, nem volt totális tévedés. Én azonban nem vagyok intézményvezetői alkat.”

Azóta eljátszotta az ötórás Peer Gynt-előadás címszerepét, és bár mindig kis stúdiószínházakban érezte jól magát, a Macbethet a tatabányai teátrumban mutatták be. “Vágytam újfajta szakmai kihívásokra és visszaigazolásokra is. (…) Én nem egy kétdimenziós irodalmi hőst akartam játszani, hanem hús-vér férfit, aki kortársunk is lehetne. A felesége iránti szerelem motiválja, és a társadalmi frusztrációja. Így már közelebb érezhetjük Macbethet magunkhoz. A közéletünk is tele van olyan alakokkal, akik úgy vélik: nem azt kapják, ami járna nekik, és sértett gyűlöletüknek semmi nem szab határt. Ha egy ilyen ember hatalmat kap, a frusztrációja pusztító erővé válik. Teljesen eltorzul a személyisége. De azt hiszem, ez nem csak a hatalmon lévők problémája. Bárki kerülhet olyan helyzetbe, amikor azt érzi, aljas módon elbántak vele, és visszavágna. Nehéz morális kérdések ezek, s az embernek észnél kell lennie, kontrollálnia magát, ha nem akar a saját sértettségének foglyává válni” – fejtette ki a színész.

Úgy fogalmazott, fantasztikus a Gábor Miklós-díjas színészek körébe tartozni, de ez sem oldja fel benne az önmagával szembeni örök kételyt. “Bár én legalább annyit ki merek magamról jelenteni, hogy nem vagyok alkalmatlan a pályára. Tudja, hány kollégám küszködik egy életen át azzal, hogy egyáltalán van-e helye a színészi pályán?” – vetette fel Nagypál Gábor.

A színművész arról is mesélt, hogy gyökerei a Vajdaságba nyúlnak vissza, gépésztechnikumba járt, érettségi után elvitték katonának, majd felvették az újvidéki Művészeti Akadémia magyar nyelvű színész szakára. Közben zajlott a délszláv háború.

“15 éves voltam, amikor a háború elkezdődött, és bár a családom sokáig sok mindentől megóvott, a háborús légkör formált engem. Talán innen ered az is, hogy sosem tudtam semmit tervezni. Egy háborúban az a kérdés, hogy a következő 24 órát hogyan vészeljük át. Gyakori téma volt otthon, hogy nekünk is el kellene mennünk a faluból, de a szüleim mindig úgy döntöttek, hogy maradunk. (…) Megértem az apámat, és ő jut mindig eszembe, amikor manapság a migránsokról és a menekültválságról hallok. Azt hiszem, sokan el sem tudják képzelni, milyen nehéz feladni az otthont, és elindulni a semmibe. (…) Csak akkor tudtam a költözésre rászánni magamat, amikor 2004-ben szerződést ajánlott a budapesti Bárka Színház. Úgy gondoltam, ilyen lehetőségem egyhamar nem lesz, ezt nem szabad kihagyni. Ráadásul abban az évben csatlakozott Magyarország az unióhoz. Sok mindenben lehetett reménykedni akkor” – emlékezett Nagypál Gábor, aki a legmegdöbbentőbbnek azt a folyamatot tartja, ami az elmúlt 10 évben lezajlott.

“Ijesztő, milyen gyorsan lehet egy társadalmat szellemi és morális értelemben leépíteni, és ennek a mentális következményei nagyon hosszú távúak lesznek. Olyan ez, mint a szellemi kútmérgezés. (…) Mintha állandóan robbanás előtti feszültségében élnénk. A félelem hihetetlenül erős televény. A Vádli társulással játsszuk Paul Foster I. Erzsébet című művét. Ebben Bacon azt mondja a királynőnek: “A szenvedés véges, de a félelem határtalan.” Mennyire igaz! A szenvedés egy idő után elmúlik. Ám félelemben bármeddig lehet tartani egy országot, és ez sokkal pusztítóbb” – vélekedett az alkotó.

Annak kapcsán, hogy a kultúr-tao eltörlése után a független és magánszínházak finanszírozása még mindig megoldatlan, azt nyilatkozta: “Hallottunk pletykát arról, hogy valaki valamit eldöntött, és az aláírására várnak. De hogy mi alapján döntöttek, és számunkra ez mit jelent majd, arról fogalmunk sincs. Nincsenek lefektetve a támogatás szabályai, így az sem világos, ki tér el a szabályoktól, és ennek mi a következménye. Szándékosan tartanak bizonytalanságban minket. (…) Fontos, hogy a szellemi immunrendszerünket megerősítsük magunkban. Nincs rá receptem, de azt hiszem, a kis közösségek segíthetnek, védettséget adhatnak. Számunkra ilyen a saját színházi közegünk is” – árulta el Nagypál Gábor.

A teljes interjú a 168 órában olvasható.

(168 óra 2019.05.23 – 56,57,58,59. oldal)