Hernádi Judit: “Nincs bennem az emberektől való félelem”

2019 május 26. vasárnap, 10:56

A Jászai Mari-díjas színésznőt rövidesen a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darabban láthatja az Átrium közönsége. Hernádi Juditot a 168 Óra kérdezte.

A 168 Óra cikkéből:

A félelem megeszi a lelket nagy közönségsikert aratott, megkapta érte a kritikusok díját a legjobb női főszereplő kategóriájában. A díjról elmondta, bár ritkán olvas kritikát, mégis fontos külső szakmai visszaigazolásnak tartja. “Azok közül, akik ezt nekem odaítélték, többeket ismerek, és sokra tartom őket. Nekem fontos, hogy szerintük az adott pillanatban milyen voltam a szerepben. Kritikákat azért olvasok ritkán, mert nyilvánvalóan más az én nézőpontom, és más a kritikusé. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem tisztelem vagy nem szeretem őket, csak csínján bánok ezekkel a véleményekkel” – mondta Hernádi Judit.

Hernádi Judit / Fotó: Zih Zsolt / MTI

Az előadás kapcsán elmondta: “Mindig féltünk, tűztől, víztől, valamitől. De az egymástól való félelem mostanában erősödött föl nagyon. Amikor én kislány voltam, állítólag főleg a mutogatós bácsiktól kellett félnünk. (…) Az emberektől való félelem nincs bennem. Vannak persze előérzeteim, van olyan ember is, aki nem szimpatikus, ezt én ugyanúgy megengedem magamnak, mint bárki más. De nem olyan alapokról indulok el, hogy milyen a bőre színe. Hogy milyen a szaga, az igen, az számít. Az viszont szappan kérdése” – fogalmazott a művésznő.

Arra a kérdésre, nem ijeszti-e meg az idő múlása, Hernádi Judit így válaszolt: “Nem izgat. Én inkább a pozitívumát látom. Ha az ember egészséges, van ennek pár jó oldala. (…) Például csak olyasmit csinálok, amihez kedvem van. Amikor fiatal voltam, és azt mondtam, nem nekem való a szerep, rögtön azt vágták a fejemhez: honnan tudod? Meg hogy fiatalon nagyképűség lemondani a lehetőségekről.”

Június 8-án a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című Nassim Soleimanpour-darabban láthatja az Átrium közönsége. Egyetlenegyszer, mert a szerző rendelkezése szerint ezt a művet minden színész kizárólag egyszer játszhatja el életében, ráadásul felkészülés nélkül. Magyarországon Alföldi már bemutatta. (…) Nem tudhatok semmit róla. Nem is készülhetek rá. Pontosabban úgy készülök, hogy könnyűt eszem és nadrágot veszek föl” – árulta el Hernádi Judit.

A teljes interjú itt olvasható.