Király Dániel: “Azt remélem a váltástól, hogy feléled bennem a lendület”

2019 május 29. szerda, 8:29

Király Dánielt arról is kérdezte a Corn and Soda oldala, hogy miért szerződik a Vígszínházból a k2 Színházba.

A teljes interjút itt olvashatja.

A kérdésre, mi inspirálta arra, hogy a színészi pályát válassza, Király Dániel elmondta: “Mindig újragondolom magamban ezt a témát. Az egyetem utolsó évében kezdett el foglalkoztatni az a kérdés, hogy miért vagyok én színész? Addig bele sem gondoltam. A szakdolgozatomnak is ez volt a témája. Kicsi korom óta azt mondtam magamnak, hogy színész leszek, pedig színházban nem is nagyon jártam, hisz Ajkán, ahol születtem, nem sok lehetőség volt rá. A Veszprémi Petőfi Színház volt csak a közelben, illetve az ajkai művelődési központba jöttek vándorelőadásokkal, azokat tudtam megnézni. Ajkán klasszikus színházi élet egyáltalán nem létezett. Valószínűleg engem a filmek inspiráltak a színészetre, ezért alapvetően filmszínész akartam lenni. Tom Hanks volt a példaképem. 13 éves koromban Ajkán bekerültem egy diákszínjátszó csoportba, amit Komáromi Sándor vezetett. Őt tartom az első mesteremnek, mivel általa kezdtem a színházzal ismerkedni. Komáromi Sándor egy rendkívül művelt, olvasott ember, akinek nagyon nagy érzéke van a színpadi helyzetekhez, és mindig megvolt a rendezői koncepciója. A diákszínjátszó csoport adott számomra lökést ahhoz, hogy komolyan gondoljak arra, hogy a színészetet lehet szakmának választani. Először Kaposvárra felvételiztem. Utólag nincs igazából magyarázatom arra, hogy miért nem Budapestre? Talán féltem a nagyvárostól. Ajka egy 30 ezres város, amit nagyon jól ismertem, bárhonnan hazataláltam, ezzel szemben azt éreztem, hogy Budapest számomra befogadhatatlan. Kaposvárra nem vettek fel, így a veszprémi Pannon Egyetemre jártam 3 évet, ahol Komáromi Sanyi újra keresztezte az utamat, mivel az egyetemi színpadot ő csinálta. Sanyiban akkor fogalmazódott meg az, hogy szeretne a színházzal komolyan foglalkozni. Az egyetemi színpad csapatából leválasztott pár embert, köztük engem is, és megalapította a Teleszterion Színházi Egyesületet, amely most is működik. Ennek keretében csináltunk előadásokat, amelyeknek a próbafolyamatai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megszerezzem a bátorságot a budapesti felvételihez. Az a három év nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elsőre felvettek a budapesti Színművészeti Egyetemre”.

Király Dániel arról is beszélt, kik azok, akik a legnagyobb hatással voltak a színészi fejlődésére: “Komáromi Sándort már említettem. Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor, akiket ki kell még emelnem, akik a Színművészetin az osztályfőnökeim voltak. Az osztályunknak volt egy különös dinamikája. Aránylag gyorsan kialakult az, hogy két csoportra szakadtunk; a Zsámbéki és a Zsótér pártiakra. Ez nem okozott konfliktusokat közöttünk, de érezhető volt, hogy ki-ki melyik osztályfőnökünkhöz húz. Én Zsótér Sándor felé húztam. Nehéz megmagyaráznom, hogy miért alakult így, mivel semmit nem tudok és nem is akarok Zsámbéki Gábor ellen felhozni, mert nincs is mit. Zsámbéki Gábor elképesztően nagy tudású ember. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy én nem tudok semmi újat mutatni neki, mert olyan a kisugárzása, hogy ő már mindent látott és tud. Ez egyrészt nagy tiszteletet vált ki bennem. Azt gondolom, hogy bármivel fordulhatnék hozzá, biztos lenne rá jó válasza. Másrészt ennek van egy olyan hatása is, hogy összehúzza magát az ember, és azt gondolja, hogy „mit akarok én hozzá képest”? Kevés dolgot szoktam megbánni az életemben, mert általában látom, hogy miért vezetett oda az út, mi miért történt velem, de azt megbántam, hogy a Színművészetin nem használtam ki jól az időmet, mert biztos voltak olyan lehetőségek, amelyekből sokkal többet meríthettem volna. Fel voltak kínálva, és nem vettem belőlük eleget. Sokféle oka van ennek, az is, hogy iszonyú sokat dolgoztunk. Az életemben addig nem volt az jellemző, hogy éjjel-nappal egy dologgal foglalkozzam. Nehéz volt a hajtásban felismerni a lehetőségeket.”

A Vígszínháznak a közelmúltban aktív rajongó tábora alakult ki, amiben nagy szerepe van a fiatal színészeknek. Arról, hogy ezt hogy éli meg, elmondta: “A mostani évadban már kevésbé jellemző ez. A Csónakos szerepemet A Pál utcai fiúkban a kérésemre lekettőztük, mert már „besokalltam”. Az előző évadban 232 előadással én voltam a második legtöbbet színpadon lévő színész. A havi 27-30 előadás kegyetlenül sok volt számomra. A Pál utcai fiúk lekettőzése adta a legszignifikánsabban a csökkenést, mert az a legtöbbet játszott előadás a Vígszínházban. Visszatérve a kérdésre: ezzel a rajongási hullámmal mi nagyon küzdünk, mert hirtelen jött, és nem voltunk rá felkészülve. Soha nem felejtem el azt, amikor A Pál utcai fiúk munkabemutatóját adtuk elő meghívott vendégeknek, iskolásoknak, pedagógusoknak, akkor leszakadt a mennyezet! Beatles-rajongós visítás volt a nézőtéri reakció. Álltunk a színpadon és értetlenül néztünk egymásra. Bemutattuk az előadást, és ez folytatódott két teljes évig. Óriási érdeklődés övezte, de mintha ez alább hagyna, mert már nagyon sokan látták, többször, akár tizenkétszer is. Szerencsére olyan színészcsapat vagyunk, akiknek nagy része nem szállt el, mert alapvetően olyan a beállítottságunk, hogy a nagyképűség távol áll tőlünk. Ezért nehéz nekünk ezt a nagy rajongást feldolgozni, azt hogy kinyitom a művészbejárót, és ott áll negyven ember ránk várva. Azt kérdeztem magamtól: miért? Másfél-két órákat képesek ránk várni a rajongók.”

Arról szólva, hogy van egy új színész generáció, amely erősen hatott a színházi életre, kifejtette: “Igen, egyértelműen van, és ez a színházi szakma minden terültére igaz. Érzékelhető, de az okát nehéz megfogni. Lehet, hogy egyszerűen elkezdtünk jobban élni a technológia adta lehetőségekkel. A színházat meghaladta az internet és a videó, és most kezdjük utolérni, például az összművészeti eszközök használatával. Kovács D. Dani rendezővel például én azért szeretek nagyon együtt dolgozni, mert azt a popkultúrát, amit fogyasztunk, át tudja vinni a színpadra. Ez az új szemlélet az általa rendezett, a Pesti Színházban látható Haramiák előadásban is erősen jelentkezik.”

Az első rendezése a Kozmikus magány, mely a Vígszínház Házi Színpadán látható. “Nagyon szeretem a science fiction műfaját. A K2 Színház vezetői, a Benkó Bence-Fábián Péter szerzőpáros is pont ilyen témával kezdtek el foglalkozni egy Babits Mihály regényből kiindulva. Miskolcon már bemutatták a részeit, mivel ők trilógiában gondolkodtak. Megszületett a fejemben az ötlet, hogy szeretnék beszállni ebbe a folyamatba. Javasoltam, hogy legyen egy mellékág, és kapcsolódjunk rá arra a történetre. Kapva kaptak az ötleten. A négy előadás laza szállal kapcsolódik egymáshoz. Nem úgy, mint egy filmnél, hiszen nem várhatjuk el a nézőktől, hogy minden előadásra elmenjenek, viszont aki mindet megnézi, az örömmel fedezheti fel az összefüggésekre utaló elemeket” – nyilatkozta Király Dániel, aki a jövő évadtól a K2 Színház társulatát fogja erősíteni.

“Felmondtam a Vígszínházban. Már februárban megbeszéltük ezt Eszenyi Enikővel. Már látható volt, hogy a május 1-én kihirdetett jövő évad kapcsán nem voltam említve az új szereposztásokban. Még nem egyeztettünk arról, hogy a futó szerepekből mit tartok meg. Újabb óriási váltás jön, ami az én döntésem volt. Sokrétegű az oka. Egyrészt voltak feloldhatatlan konfliktusaim a vezetőséggel, másrészt azt kezdtem el érezni, hogy nem elég izgalmasak a szerepek, amiket kapok. Az izzást, ami bennem van színészként, azt lefojtódott. A döntésemben benne van az is, hogy borzasztó sok előadásom volt, amiben elfáradtam, és sok az olyan előadásom, ami nem mozgatott meg. Ilyen A Pál utcai fiúk is, ami úgy van megcsinálva, hogy még 40 évig mehessen, ezért kevésbé van konkrét színészekre építve, mert cserélhetőnek kell lennünk. Egy idő után úgy éreztem; mindegy, hogy én, vagy más áll a színpadon a Csónakos szerepében. Ebbe bele lehet fásulni. A Pál utcai fiúk szereplői annyira le vannak terhelve, hogy más külsős lehetőségre nem volt esélyem. Viszonylag sokan kerestek meg külsős munkákra, de mindenre nemet kellett mondanom. Ezért is választom most a szabadúszást, mert nem akarom, hogy a jó lehetőségekre folyamatosan azt kelljen mondanom, hogy köszönöm, hogy rám gondoltál, de nem tudok menni. (…) A sok új feladat kicsit ijesztő, de azt remélem a váltástól, hogy újra lángra kapok, és feléled bennem az lendület, amit egy ideje hiányolok magamból” – árulta el a színész.

A teljes interjút itt olvashatja.