Pokorny Lia: “Megtehetem, hogy szabad legyek”

2019 június 01. szombat, 15:24

“Amikor esténként hazajövök és Misi gitározik nekem, az például hatalmas nagy öröm” – válaszolja Pokorny Lia a kérdésre, mik azok „a dolgok, amikért érdemes élni”. A színésznő ezen a címen szerepel immár másfél éve egy interaktív monodrámában. Most pedig a VIASAT3 Ízig-vérig című sorozatában is láthatjuk.A Lillamagazin kérdezte.

Pokorny Lia sokat gondolt korábban arra, hogy egyszer majd úgy él, mint az Ízig-vérig Kamillája, távol a főváros zajától. „Pont egy pszichológiai rendezvényen fogalmaztam meg a minap, aminek a siker és a kudarc volt a témája, hogy hosszú évekig teljesen ilyen életet képzeltem el magamnak, mint amilyen Kamilláé a sorozatban. Úgy gondoltam, egyszer az életemben eljön az a pillanat, amikor csöndben és nyugalomban, egy nagyon klassz kis vidéki helyen, egy pici házikóban pontosan ugyanezekkel a dolgokkal foglalkozom; imádok főzni, kertészkedni is. Mindig ott volt bennem ez a vágykép, de rá kellett jönnöm, hogy valójában a pihenéssel azonosítom. Egyszer csak azt éreztem, hogy erőltetem ezt a képet magamban, miközben nem is tudnék úgy élni. Imádom azt, amit csinálok, minden nehézségével, a kimerültséggel, a gondokkal, a stresszel együtt, ugyanakkor időbe telt, mire leesett, hogy nem az életem mellett létezem, hanem pontosan azt élem. De Kamilla nyugalma végtelenül vonzó számomra, ha kikapcsolódom, akkor csak így teszem” – fejtette ki a színésznő.

Duncan MacMillan Dolgok, amikért érdemes élni című darabját 2017 októberében mutatták be a Centrál Színházban. Az interaktív, improvizatív monodráma azóta is telt házzal, nagy sikerrel megy. Ennek kapcsán Pokorny Lia úgy fogalmazott: „A legeslegelején, amikor még nem találkoztam a nézőkkel, sok minden kiszámíthatatlan volt, például hogy mennyire tudom majd úgy vezetni őket, hogy ne kalandozzunk el túlságosan, vagy értsék, tudják, lássák, miként számítok rájuk egy-egy jelenetben mint partner. Nagyon sok kérdőjel akadt, közben pedig valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy nem lesz gond. Az izgalom még most is minden egyes előadás előtt ott van, hiszen mindig mások ülnek a nézőtéren, egészen más energiája van minden estnek, a kiválasztott partnerek mindig újabb és újabb színeket hoznak be, amire nekem mindig reagálnom kell – de mégis van egy magabiztosságom, hogy nem történhet olyan előadás közben, amire nem tudok mit lépni. Pedig egyszer már átéltünk nagyon nehéz pillanatokat. Azon a bizonyos estén egy hölgyet rendkívül megérintett az előadás, az elejétől annyira átadta magát érzelmileg, hogy kontrollálhatatlanná vált. Nagyon próbáltam a hölgynek segíteni, de ő teljesen belakta a teret: hanggal, sírással és nevetéssel is. Közben pedig a nézőket is tartanom kellett, hogy “itt vagyok, nyugalom, ez most történik, el kell fogadnunk és segítenünk kell neki, hogy megélje”. Megfogtam a hölgy arcát és elmondtam neki, hogy tudom, ez most milyen katartikus élmény számára, de segítsen, mert mindenki nagyon szeretné átélni, és ehhez muszáj egymásra figyelnünk. Ő fantasztikus módon érezte azt, hogy vele vagyok, és ettől ugyan hátrament, de a sorok mögött is járkált. Az előadás után elindult egy nézői beszélgetés, hogy mit lehetett volna még tenni ebben a szituációban. Páran felvetették, hogy miért nem vitettük ki őt a teremből. De én meg pont arra gondoltam: egy ilyen érzékeny előadás közben – amiben tényleg együtt sírunk és nevetünk, az empátiáról, a fájdalomról, az elengedésről és a megértésről beszélünk -, ha bejön két marcona legény és kiviszik a hölgyet, akkor biztos, hogy nem éreztem volna jól magam és hiteltelenné válik mindaz, amiről beszélünk. Szerintem vannak kollektív dolgok, amiket át kell élnünk valamiért, nem véletlenül kaptuk akkor ott páran azt az estét. (…) Egyébként elmondhatatlan, milyen az, amikor lelkileg teljesen összekapcsolódunk a nézőkkel.”

Ha arra kérnék, írjon egy listát a dolgokról, amikért érdemes élni, azt jegyezné le: „A legelső nyilván Misi, a fiam. Ez a listázás a darabban azért is jó, mert teljesen hétköznapi, konkrét dolgokat sorol fel. Így azt mondanám, hogy esténként, amikor hazajövök és Misi gitározik nekem, az például egy hatalmas nagy öröm. Aztán amikor az ember megvívja saját magával a kis szabadságharcait. Sokszor úgy gondoljuk, a félelem olyan bilincset rak a szárnyainkra, amit soha nem tudunk kilakatolni, de egyszer csak, egy napon rádöbbenünk, hogy már mióta szenvedünk egy helyzetben, de mégis mitől tartunk? Mi lesz akkor, ha kinyitjuk a zárat? Igen, akadnak majd következményei, de megyek tovább és végigcsinálom az egészet, akkor is, ha tudom, jönnek majd azok, akik nem akarják, hogy én azt a lakatot levegyem, de ezt is kibírom és haladok tovább az úton, mert tudom: megtehetem, hogy szabad legyek. Ez például egy fantasztikus dolog számomra” – fejtette ki a színésznő.

A teljes interjút a Lilla magazinban olvashatják.