“Változni kell!” – Takács Kati válaszolt

2019 június 23. vasárnap, 7:32

Ki lesz a bálanya?, Hajnali háztetők, Rossz versek – Remek filmekben szerepelt, és mostanában a Barátok közt című sorozatban is rendszeresen feltűnik. Nincs e hazában, aki ne ismerné gyönyörű, lángoló haját és zengő altját. Takács Katit Koronczay Lilla kérdezte a Nők Lapjában.

A teljes interjút a Nők Lapjában olvashatják.

Annak kapcsán, hogy szeret főzni és hogy rengeteg növénye van, Takács Kati elmondta: “Ha a barátnőimmel összejövünk, általában vacsorázni szoktunk. Hol egyikünk, hol a másikunk készíti, jókat eszünk (nevet). Ma már több pihenést, szabadidőt engedélyezek magamnak, legalábbis törekszem rá. Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem fér már bele annyi minden a huszonnégy órába, mint azelőtt. Ideje lassítani. (…) Dédelgetett vágyam, hogy egyszer még legyen egy kertes házam. Mondjuk egy budai villalakás, aminek az ablakai a kertre nyílnak. Bár ennek a belvárosinak is vannak előnyei, minden közel található, haza tudok gyalogolni a színházból, de a természet nagyon hiányzik.”

Takács Kati 10 évig vidéken játszott, 34 éves korában került fel Budapestre. A felvetésre, miszerint kicsit későn érő típus, úgy válaszolt: “Ezt Bálint András is mondta, amikor 1985-ben felszerződtetett a Radnóti Színházhoz: kár, hogy nem fiatalabban kerültem oda. De én egyáltalán nem bánom a vidéki éveket. Óriási muníciót gyűjtöttem ott. Különösen a szolnoki évekre emlékszem szívesen vissza, rengeteg szép szerepet eljátszhattam, csodás, intenzív időszak volt. Nyilván előbb megismert volna az ország, ha korábban felszerződöm Budapestre, arról nem is beszélve, hogy az évek előrehaladtával fogynak a női szerepek a világirodalomban. Aztán hatvan körül érdekes módon megint kelleni kezdünk anyának, nagymamának, esetleg színésztanárnak, mint mostanában én. Egy ideig Kaposváron a Színművészetin, ma pedig a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnáziumban tanítok művészi beszédet.”

Fotó: Dömölky Dániel

“Inkább úgy fogalmaznék: az ember változik a korral. Változni kell! Abból a feltűnő, lánghajú fiatal lányból át kellett alakulni valamilyen karakterré, ami aztán elkísér a pályám végéig. És ez nehéz. Megkönnyíti a dolgot, ha olyan rendezőkkel hoz össze a sorsod, akik segítenek, mert ezt vagy azt a szerepet meglátják benned” – tette hozzá.

A kérdésre, hiányzik-e valami az életműből, elárulta: “Talán a filmek. Tudom, hogy furcsa ezt az én számból hallani, hiszen Dömölky János rendező volt a férjem, aki különleges művész volt, és természetesen sok filmjében játszhattam. De talán pont ezért nem hívtak mások, pedig szerettem volna más rendezőkkel is forgatni. Éppen ezért szolgált nagy örömömre, hogy mostanában sokat dolgozhattam egy fiatal rendezővel, Reisz Gáborral. Először a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, tavaly pedig a Rossz versek című díjnyertes filmbe hívott. Nagyon jó volt vele dolgozni, és én egyébként is szeretem a fiatalokat. A mozi nagyon jó, megörökít egy pillanatot, az arcodat, a tekintetedet. A színházban a szó elszáll, bár a színházi próbafolyamatokat nem adnám semmiért. Én azt élvezem a legjobban, amikor még formálódik az előadás. Közösségi ember vagyok, ezért is imádok társulathoz tartozni. Képtelen lennék szabadúszóként eladni magam.”

Arról szólva, hogy immár a hetedik társulatnál tart, kifejtette: “Hol vannak már azok az idők, amikor valaki negyven évet lehúzott egy színházban! De azért keveseknek ilyen változatos a pályája, mint az enyém. A Radnóti Színházból végül nyolc év után eljöttem. Nem mintha nem éreztem volna ott jól magam, nagyon szeretem Valló Pétert, a főrendezőt és Bálint András igazgatót is, de vágytam egy nagyobb színházba, és kíváncsi voltam másokra is. Székely Gáborhoz szerződtem az Új Színházba. Bár amire szerződtem, annak négy év múlva egyszer csak vége lett. Azután jött Márta István korszaka, ami az elején nagyon nehéz volt, de végül fantasztikus társulattá kovácsolódtunk. Gáspár Sándor, Bánsági Ildikó, Pokorny Lia, Bubik István, Rudolf Péter, Vidnyánszky Attila… Sírt a lelkem, amikor kihúzták alólunk a színházat. Mindenki elment, és én is felálltam. Nem tudtam egyetérteni az új igazgató művészeti célkitűzéseivel, és a világszemléletem is gyökeresen más volt.”

Arról, mi tudhat még egy ilyen tapasztalt színészt motiválni, úgy nyilatkozott: “Most például a Katona József Színház Kamrájában játszom a Széljegy című Spiró-darabban. Ott van velem három ragyogó fi atal színész és Zsámbéki Gábor rendező, aki a maximalizmusával és a bölcsességével újabb és újabb megoldásokra sarkallja az embert. És mivel a Budaörsi Színházban idén kevesebb munkám volt, el tudtam vállalni a Pinceszínházban, a Marvin szobája című előadásban is egy remek szerepet. (…) Szeretem a kihívásokat. A jövő szezonban a jelenlegi társulatomnál, a Budaörsi Latinovits Színházban Alice-t játszom a Csodaországban. Úgy látszik, a rendező felfedezte a kislányos vonásaimat. Izgalmas lesz… “

A teljes interjút a Nők Lapjában olvashatják.