“Varázsütésre összehangolódnak az agyhullámaink” – Jeli Viktória és Tasnádi István válaszolt

2019 július 06. szombat, 8:44

Közösen írtak hangjátékokat, nem egy gyerek- és ifjúsági könyvet, többedmagukkal, de mégis csak közösen jegyzik a Terápia című HBO-sorozatot, mindeközben még együtt is élnek. Jeli Viktóriát és Tasnádi Istvánt a Népszava kérdezte.

Az első közös munkájuk a Rozi az égen volt, amit nem is kiadásra szántak.

“Ajándék volt a kislányunk 6. születésnapjára. Végül olyan jól sikerült, hogy a Pagony Kiadónak is megtetszett” – mesélte Tasnádi István.

A kérdésre, meg tudják-e állni, hogy ne szóljanak, esetleg írjanak bele egymás ötleteibe, szövegeibe, Jeli Viktória úgy válaszolt: “Ez attól függ, hogy a munkának melyik fázisában járunk. Ha épp egy sorozaton dolgozunk, amit együtt fejlesztünk, akkor kezdetben közös ötletelés zajlik. Utána szépen mindenki hazaviszi a ráosztottakat, és megírja az adott epizódot. (…) Az is igaz, hogy munka közben az ember más működésmódra kapcsol. Mi rengeteg mindenen össze tudunk vitatkozni, de amikor elkezdünk dolgozni, akkor varázsütésre összehangolódnak az agyhullámaink. Az egy másállapot.”


Tasnádi István arról is mesélt, mennyi kutatómunka és rákészülés előzi meg magát az írást: “Az Aranyéletnél több mint fél évig egyetlen betűt sem írtunk le. Kis cetliket képzeljen el a falon, állandóan letépve, kidobva, újrapakolva. Gyűltek a karakterrajzok, szinopszisok, a “majd az fog történni, hogy”-ok. Fél év után már könyörögtünk, hadd kezdjük el végre az írást, aztán vagy jó lesz, vagy nem. A Terápiánál komoly pszichológiai felkészítést kaptunk. Az első évadnál a pszichológus konzulens segítségével terápiás helyzeteket modelláltunk. Bele kellett mennünk szituációkba, felváltva ültünk a terapeuta és a kliens helyébe. A pszichológus mindig az aktuális “terapeuta” mögött állt, és odasúgta neki, mit kellene tennie, mondania, ha rossz fele vitte a “terápiát”. Mikor már biztonsággal ráálltunk az egyik szerepre, akkor aztán cseréltünk, és a kliens helyén ülve be kellett dobnunk azt a problémát, amit épp írunk. Baromi veszélyes volt, berántott minket rendesen…”

“Mondok egy ártatlan példát arról, mennyire nem vettem észre, milyen szinten bevonódtam. Amikor az első évad készült, én magam is jártam terápiába. Bizonyos idő után kirúgtak az egyéniből és el kellett mennem csoportba, ami már önmagában is borzalmasan hangzott. Volt ott két kávégép, de a jobbik nem működött. Nagyon kényes vagyok a kávéra, és miután hónapokon át ittuk azt a rossz löttyöt, berágtam, a hónom alá kaptam a kávégépet, elvittem szervizbe, megcsináltattam, visszavittem, és lefőztem végre egy jó kávét mindenkinek. Többen lesápadtak, és mondták, hogy figyelj, te pontosan ugyanazt csináltad, amit Nagy Ervin a sorozatban. Én egyáltalán nem kötöttem össze. Épp attól veszélyeztetett az ember, hogy a hatás nem tudati szinten történik, hanem valahol hátul kezd el dolgozni. És ennél sokkal durvább dolgok is történtek. Így amikor a harmadik évadnál elhangzott a kérdés, hogy na, akkor a rákos tematikát ki fogja írni, megfagyott a levegő. Viktória kőkeményen elvállalta. Én lapítottam…” – tette hozzá Tasnádi István.

Jeli Viktória pedig elárulta: “Mikor aztán a megírás fázisába került ez a szál, váratlanul kórházba került az anyukám. Én pedig írtam azokat a jeleneteket, amelyek egy haldokló édesanya mellett ülő lány visszamenőleges gyászáról szólnak. Az én anyukám, szerencsére rendbejött, mégis volt pár hét, ami úgy telt, hogy egymásra montírozódott az én személyes történetem és a karakteré.”

A POSzT-on a Katona József Színházban játszott Rozsdatemető 2.0 elnyerte a legjobb díszlet, Szirtes Ági pedig a legjobb női főszereplőnek járó díjat. Arról, hogy Fejes Endrévé is át kellett-e lényegülni, hogy továbbírja a sztorit, Tasnádi István elmondta: “Bizonyos értelemben igen, mert az első felvonás a regény adaptációja volt. A másodikban írtam meg a folytatást, szorosan kapcsolódva az elsőhöz. Direkt Fejes stílusában folytattam, amit érdekes módon a kritika egyáltalán nem vett észre, mert annyira az utolsó 20-30 perc aktuálpolitikai vonatkozásai ragadtak meg.”

A felvetésre, miszerint ma már sokkal kevésbé politizál vagy aktualizál, mint anno a Krétakörben, elmondta: “Ma már minden csoda csak három napig tart. A közélet feldobja, megcsócsálja és elengedi az aktuális botrányt. A színházi szövegnek ennél maradandóbbnak kell lennie. (…) A mechanizmust érdemes megmutatni.”

A teljes beszélgetést a Népszavában olvashatják.

Népszava 2019.07.05 – 31. oldal