“Tévedés és tévedés között hatalmas különbségek lehetnek” – Interjú Tenki Dalmával és Vizi Dáviddal

2019 július 07. vasárnap, 7:00

Július 6-án, szombaton mutatkozott be a közönség előtt a 3 K – Kaszásdűlői Kulturális Központnál William Shakespeare Tévedések vígjátéka Dicső Dániel rendezésében.

A darabbéli Adrianával, Tenki Dalmával és Antipholus-szal, Vizi Dáviddal beszélgetett a PÓTSZÉKFOGLALÓ a félreértések viselhetőségéről, a Nádasdy-fordítás mondhatóságáról, a saját igazságunkba való belevakulásaink tévedéseiről, a vígjáték “okos és bugyuta” voltáról,  az ikerpárság “skizofréniájáról” és könnyeden is súlyos tanúságáról…

A PÓTSZÉKFOGLALÓ interjújából:

Mások tévedéseit vagy épp a sajátjaitokat hogyan viselitek?

Dalma: Tévedés és tévedés között hatalmas különbségek lehetnek. Van, mikor egy másik személy megítélésével kapcsolatban tévedsz – félreismered. Az ilyen képes teljesen elvágni egy baráti, szerelmi kapcsolatot, hisz másnak, másmilyennek ismered meg, mint amilyen. Avagy egy piciny félreértést felnagyítasz – tévedésbe kerülsz. Ez már jóval “veszélytelenebb”, persze megszámlálhatatlanul többször esik meg ilyesmi az emberrel. Ezeket teljesen jól, gyorsan tudom kezelni, de ha a másik egészével kapcsolatban tévedek – csalódom, akkor ezeket már jóval nehezebben tudom elviselni, mert nehezen veszem rá magam a komoly, alapos átbeszélésekre.

Dávid: …ha tévedsz, annak mindig az a vége, hogy “hú, de rossz, hogy így pofára estem”, vagy épp akár azt is mondhatod, hogy de jó, hogy végső soron így történt, hisz így most hepiend a vége.

Tenki Dalma / Fotó: Véner Orsolya

Ezt a Shakespeare-darabot teljes egészében a tévedések mozgatják: milyen ezeket belülről megélni?

Dalma: A legfontosabb az, hogy nagyon tudd,  miben van igaza, és miben téved a másik, mert annyira bonyolult, rétegzett a darab a tévedéseket illetőleg, hogy néha én is elvesztem már benne. Ezért nagyon pontosan kell tudnod, hogy Antipholus mikor és hol is járt  ahhoz, hogy tud, kinek, mikor van igazsága, hogy tudjam: mikor kell rá haragudnom, mikor nem. Az én karakterem ugyan nem generál tévedéseket, ám mégis pontosan kell tudnia, hogy a férje most épp tényleg a férje-e vagy épp  valaki egészen más.

…persze lehet  az is tévedés, hogy te azt hiszed magadról, hogy nem tévedsz semmiben – mintha maga a darab is erre a rugóra is járna, nem?

Dalma: Ez is igaz, hisz én Antipholus feleségeként folyamatosan féltékenykedem, holott végeredményben nincs is mire. Könnyen lehet, hogy kiderül a végére: csak egyetlen, felnagyított képzelgés volt az egész.

Dávid: Ezek a tévedések azt eredményezik, hogy minden pillanatról pillanatra változik – amiről azt hitted egy perccel korábban, hogy az a “célod”, ami felé tartasz, arról egy perccel később kiderül, hogy az teljesen más, új irányt vett addigra már. Ezért aztán Antipholus folyamatosan hezitál,  hogy mindez álom, illúzió csupán, vagy csak boszorkányok, lidércek esküdtek össze ellene?

Szerintetek ez komédia vagy “tragédia” inkább?

Dalma: Komédia, ami itt, ennél a darabnál sokkal inkább eldönthető, mint a Vízkereszt esetében. Bár a félreértésekből, tévedésekből adódóan nem egyszer felszisszenünk magunkban: Istenem, ez de hülye!

Dávid: Az alapszituáció, a két testvér elvesztése, keresésük akár drámai helyzetet is teremthetne,  a szituációk mégis egyre-másra fürdenek a komikumban.

Milyen ezt a könnyed, frivol Nádasdy-fordítást mondani?

Dalma: Shakespeare-szöveget alapvetően könnyű megtanulni – mert rímel -, de baromi nehéz mondani, mert én legalábbis még mindig azzal küzdök, hogy ne tűnjön gyermetegnek a dallamossága miatt, hanem minden sornak  legyen meg a maga szándéka. Az egész egy teljes ívet adjon, és ne csupán annyi legyen, hogy az egyik szó rímel a másikra.

Eke Angéla, Tenki Dalma

…félsz, hogy a rímek, a dallamok között elveszik a szándéka a soroknak?

Dalma: Az elején még éreztem valami ilyesmit, de most már, ahogy egyre jobban érik bennünk, bennem a szöveg, egyre kevésbé hallom kívülről “zavaróan” rímesnek. A félelem inkább csak abból eredt, hogy a rímességétől ne tűnjön “bugyutának” is a szöveg. Hisz mindeközben nagyon szép, okos szövegről beszélünk.

Dávid: Remek ritmusban íródott a szöveg, és a fordítás nagyon jól visszaadja, nem vesz el semmit ebből a ritmusból. Igazi szövegalapú darab: nincs szükség arra, hogy egy jelenetben a szereplők még pluszban “rá is játsszanak”, mert a szöveg már eleve önmagában hordozza ezt a többletet. Egyetlen “nehézsége” számomra, hogy nagyon sok jelenetben ugyanazt járják körbe, csak mindig más szavakkal, jelzőkkel. Ami kívülről nagyon is szerethető költőiség, az belülről embert próbáló feladat – főleg úgy, hogy egy monológon belül ugyanarról az emberről négyféle jelzővel, négyféleképpen beszélsz, az memorizálást, koncentrálást kíván, időbe telik, mire te is épp úgy élvezni tudod, mint remélhetőleg az, aki nézi ezt.

Vizi Dávid / Fotó: Véner Orsolya

Szerintetek ez egy szándékosan “bugyuta” vígjáték, vagy e “bugyutasága” mögött több is van?

Dalma: A rímekben való beszéd ad egyfajta bolondosságot, vicces jelleget az egésznek, ez mégis egy “okos” vígjáték, melyben minden szál ügyesen van egymásba szőve. A megkettőzöttség, az ikerpárság eleve  nagyon jó alaphelyzetet teremt.

Dávid: Ephesusba érkezik az ikerpár egyik tagja, és keresni kezdi az anyját és a testvérét, és a folyamatos félreértések közepette sem gondol arra, hogy mi van, ha ezek a félreértések azért vannak, mert a testvére itt él? A darabbéli kiszólások arra hatalmazzák fel a nézőt, hogy legyen egy többlet tudása, és ebből adódóan  olyan érzése, hogy ő többet tud, mint a darab szereplői. Azaz: én már látom nézőként, amit ők még ott előttem nem tudnak, és én ezen milyen jót nevetek mint néző.

Dalma: A néző mindig előrébb van, mint a darab szereplői.

Dávid: …ezért aztán jobban el is nézi azok  “butaságát, szerencsétlenkedéseit”.

A teljes interjút itt olvashatja.