Schneider Zoltán: “Nekem a játék a lényeg”

2019 július 10. szerda, 8:03

Oszlopos tag a Radnóti Színházban. Tévében legutóbb a Válótársak és a Korhatáros szerelem. Moziban A Viszkis, a Kincsem, a Budapest Noir, a Testről és lélekről. Schneider Zoltánt az Újszó kérdezte.

A felvetésre, miszerint az utóbbi pár évben nagyot lépett előre a pályán, Schneider Zoltán úgy válaszolt: “A véletlen műve. Bekerültem néhány filmbe, epizódba, azokat megnézték, hívtak, és így mentem tovább. A filmesek nem járnak színházba. Ahhoz, hogy egy színész ismert legyen, be kell kerülnie a filmes vérkeringésbe. A Viszkis bemutatója után Herendi Gábor azzal gratulált, hogy: „Isten hozott a filmszakmában!” Pedig akkor már leforgattuk vele a Kincsemet. (…) Én ezt mindig tudtam. Hogy én a színházi szakmában is későn érő típus vagyok. A szakmai tudásomra gondolok.”

Schneider Zoltán (fotó: Éder Vera / MMA)


Annak kapcsán, hogy a Radnóti előtt az Új Színházban is remek alakításokat nyújtott, elmondta: “Szerettem ott lenni. Nekem a játék a lényeg. Bubik Pistával beszéltük, hogy nagyon kevés olyan kollégánk van, aki a játék miatt szereti ezt a szakmát. Persze belehalunk a végén, de a játékosság abban is benne van. Hogy folyamatosan új dolgokat keresünk. Hogy úgy halunk bele egy előadásba, hogy közben jól érezzük magunkat. Hogy olyan utat járjál be egy karakterben, amilyet előtted még nem jártak be. Nekem kell az új, a kitaposatlan ösvény. A negyedik kapuban fel kellett emelni Kováts Adélt. Jó, emeljük fel, mondtam, és kitaláltam, hogy a lábzsámolyra vágjunk egy kis négyzetet, azt én lábbal hozzátolom egy oszlophoz, aztán ahogy ott feküdtem gyertyaállásban, felemeltem Adélt a magasba. Örültem, hogy nem egy megszokott dolgot látott a néző.”

Arról, hogy a most futó előadásai közül melyekben érzi igazán elemében magát, elárulta: “Amikor utoljára játszottuk Lorca Vérnász című darabját, bementem Koós Olga nénihez az öltözőbe, és ott sírtam a térdén. Cukorfalat volt az öregasszony, ilyen kicsi, de mi nem voltunk annyira jóban. Szolnokról jött a Radnóti Színházba, és én is voltam Szolnokon, gyakorlaton. Akkoriban el voltam kényeztetve. Próbáltam a Katona József Színházban, a főiskolán, és velük lent, Szolnokon. És bizony megesett, hogy a megbeszélésen elaludtam a fáradtságtól. Olga néninek ez nem tetszett, és szóvá is tette. De amikor a Vérnászt sirattam a lábai előtt, azt mondta: ‘Zoltán, azt azért tudd, hogy nagyon kevés olyan előadás van az ember életében, amit tényleg ajándéknak tekinthet.’ De én már jó ideje el vagyok halmozva ilyenekkel. A Vérnász is ilyen volt. Ott minden klappolt. A kripliben is. A mostaniak közül a 10, az Egy piaci nap, és a Futótüzet is szeretem.”

A teljes interjú itt olvasható.