“Legyen párbeszéd” – Somhegyi György levele a POSZT kapcsán

2019 július 12. péntek, 14:53

Somhegyi György, a Miskolci Nemzeti Színház színésze a Revizornak juttatta el levelét. Írásának apropója Karsai György lemondó levele, és az idei POSZT-tal kapcsolatos személyes gondolatai, élményei.

Somhegyi György / Fotó: Éder Vera

Somhegyi György, a Miskolci Nemzeti Színház művésze az alábbi levelet juttatta el a Revizornak. Írását az ő engedélyével változtatás nélkül közöljük:

Régóta szeretném leírni a gondolataimat. Folyton halogattam. Átgondoltam magamban, aztán megnyugodva beletörődtem, hogy “hát ez van, mit lehet tenni”. Féltem is. Kevesek között felszólalni. Ráadásul ki vagyok én, hogy ilyen ügyekhez hozzászóljak. Nyilván át sem látom az egészet a maga bonyolultságában. Így hát nem is okoskodni szeretnék, felháborodni, hőbörögni, vagy leszólni bárkit is. Inkább csak arról van szó, hogy úgy érzem, ha most hallgatok, akkor én is résztvevő leszek a jelenlegi helyzet fenntartásában, és ezt nem szeretném. Azt gondolom, hogy túl nagy a csend és a hallgatás, és ezt igenis van értelme megtörni. Nekem is. Másnak is. Legyen párbeszéd. 

Az írásom apropója Karsai György lemondó levele, és az idei Pécsi Országos Színházi Találkozóval (POSZT) kapcsolatos személyes gondolataim, élményeim.

Hogy időrendben haladjak: Évek óta nem voltam a POSZT-on, mert nem játszottam meghívott előadásban, és próbák miatt nem volt időm rá. Ettől függetlenül minden évben olvastam a történéseket, hallgattam a beszámolókat. Viszont most, hogy egy napot Pécsen töltöttem egy felolvasószínház miatt, lesújtva tapasztaltam, hogy milyen kicsi és semmilyen lett ez a régebben még tényleg hatalmas színházi találkozó. Versenyprogramot lehetett nézni, vele egy időben egy-egy off-program előadást, este pedig hiába kerestem a régebben megszokott hangulatot, az egész utcát betöltő színházi emberek kavalkádját, koncerteket, utcai zenéket, előadásokat. Egyedül a Pécsi Nemzeti Színház büféjében fröccsözgettek néhányan. Végtelenül elszomorított. Nem nosztalgiáról beszélek, és nem arról, hogy régen minden jobb volt. Nem ettől keseredtem el, hanem attól, hogy mindez megtörténhetett, hogy hagytuk.

,,Megint elveszítünk egy kulturális értéket. Csak akkor lennék zavarban, ha azt kellene megfogalmaznom, hogy ez kinek jó, kinek áll az érdekében.” Karsai György, Népszava, publikálás dátuma: 2019.07.02. 9:30, Balogh Gyula
Azért írom ide ezt az idézetet, mert hasonló gondolat fogott el engem is ennek az egész ügynek (a POSZT minősége, Karsai György lemondó levele, a Magyar Színházi Társaság kilépése, stb.) kapcsán. Azt kellene valahogyan mindnyájunknak megérteni, hogy ez senkinek sem jó. Egy országos színházi fesztivál nem szólhat csak a díjakról. Persze, adjanak díjakat, legyen ünneplés, ez fontos, de ugyanilyen fontos a folyamatos szakmai párbeszéd, kritikai jelenlét, közös művészi alkotás lehetősége, eszmecsere, tapasztalatcsere, workshopok lebonyolítása, a magyar színházi évad minél átfogóbb bemutatása, a szakmánkra való intenzív rákérdezés, vitatkozás, egymástól tanulás. Ez mindnyájunk érdeke. Pontosabban fogalmazva – legyünk alázatosak – ez a mai magyar színház érdeke.

Most is azt érzem, hogy “ki vagyok én ahhoz, hogy megszólaljak?”, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni, hogy mindenki találhat abban kivetnivalót, amit gondolok. Nem akarok senkit megbántani, párbeszédet akarok, hogy lehessen ezekről nyíltan beszélni, hogy igény legyen rá, és főleg éppen a saját generációm részéről. A színház közösségi létezés. Tényleg, kinek jó az, ha magunkba zárkózunk? Ne elvek és oldalak, hanem értékek mellett álljunk ki! A színház mellett.

Egyszerűen csak olyan jó lenne, ha nem törődnénk bele abba, hogy most ez van, nem csak kivárásra játszanánk. Nem a rossz példákat követnénk, hanem mernénk átfogóbban gondolkodni és cselekedni. Ha megszólalnánk akkor is, amikor mi vagyunk a jobb pozícióban.

Somhegyi György, színművész

A teljes írás a Revizor facebook-oldalán olvasható.