“Az elmúlt 5 évemet végig daráltam” – Székely Kriszta a Propagandában

2019 július 14. vasárnap, 11:06

A Katona József Színház rendezője Till Attila műsorában vendégeskedett.

 

Színházi munkáját balerinaként kezdte; a táncospálya elhagyása után két évig Laoszban, majd két évig Kínában élt. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakának gyakorlati idejét a Katonában töltötte, 2015-től pedig a társulat tagja. Művészi munkájának alapfeltétele a színészek és az alkotói stáb hatékony együttműködése, illetve a jelenünkről szóló kérdések előtérbe helyezése.

2017-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb rendezésért járó díját nyerte el a Nóra – karácsony Helmeréknél című produkciónkért, ugyanebben az évben a Színikritikusok Díjátadó Gáláján pedig a legígéretesebb pályakezdőnek járó díjat, valamint a legjobb rendezés díját vehette át, A kaukázusi krétakör című előadásért.