“Mi általában a lelkünkkel dolgozunk” – Kiss Eszter válaszolt

2019 július 16. kedd, 9:12

2016 óta játssza a Katona József Színház Ferdinand von Schirach Terror című darabját. A bíróság elnökét alakító Kiss Eszterrel a 100. előadáshoz közeledve beszélgetett a kultura.hu.

A kultura.hu cikkéből:

“Egy ilyen szerepet nem kitalálni kell, hanem lemodellezni. Ez az előadás nagyon feszes, és többek között attól működik, hogy nagyon pattogóak a párbeszédek. Sokfajta variációt kipróbáltunk az egyes részeknél, és Dömötör András rendezővel végül mindig annál a változatnál maradtunk, amiről úgy gondoltuk, hogy a legjobban fog működni. Szinte lekottázva adjuk elő a szöveget, mert egy rossz hangsúly vagy hosszabb szünet miatt széteshet az egész. Nem volt még olyan előadásom, amiben ennyire fontos lett volna a ritmus, a hangerő, a szünetek” – mondta Kiss Eszter.

Kiss Eszter a Terror c. előadásban / Fotó: Dömölky Dániel

A színésznő elárulta, amikor elkezdtek próbálni, jártak tárgyalásokra és megnézték, hogy működik ez a valóságban. Ezt követően sokat beszélgettek jogi és katonai szakemberekkel. “Engem az is érdekelt, hogy például mit csinál a bíró az asztal alatt a lábával tárgyalás közben. Hogyan reagál, amikor az ügyész vagy az ügyvéd beszél? Szükség esetén hogyan avatkozik közbe? Ezeket a praktikákat én is alkalmazom a színpadon. Érdekes volt ezzel a darabbal foglalkozni, hiszen mi általában a lelkünkkel dolgozunk, itt viszont másfajta észjárás szükségeltetik, mert nagyon egzakt a szöveg, sok a terminus technicus. De a szövegek logikai felépítése sokat segített a nehézségek leküzdésében” – hangsúlyozta a Katona művésze.

Az előadás végén a nézők döntenek, felmentés vagy elítélés legyen-e az ügy kimenetele. “Nagyon izgalmas, hogy az előbb említett időt az előadás elején, ami körülbelül öt perc, hogyan töltöm el a nézőkkel. Ez egyébként egy rémálom. A szemükbe kell néznem, és mivel világos van a nézőtéren, jól is látom őket. Színészként ez nekem új és nagyon nehéz szituáció. A próbán hiába ültek ott olyanok, akiket ismertem, és így treníroztam magam erre a helyzetre, élesben mégis nagyon nehéz volt. Nem reagálhatok azokra az emberekre, akiknek belenézek a szemébe, nem szabad, hogy hassanak rám. Egy extra nehéz színészi feladat, hogy mindent azonnal elfelejtsek, ami érzelmileg hathat rám. Embert próbáló volt, amikor egy előadás alkalmával egy tíz éve nem látott barátomat fedeztem fel a közönségben. A nézőknek is egy szokatlan helyzet ez, a nézőtéren végig világos van, és a darab egésze alatt érezhetik, hogy a mondataink és az egész játékunk közvetlenül nekik szólnak, az ő döntésükre kívánunk hatást gyakorolni.

A teljes interjú itt olvasható.