Alföldi Róbert: “Most már nevetséges duzzogni”

2019 július 21. vasárnap, 12:33

Ecuadorban rendezte meg Mozart Don Giovanniját. Alföldi Róbertet a 24.hu kérdezte.

A 24. hu cikkéből:

Alföldi Róbert az Armel Opera Festival keretében került Ecuadorba. A fesztivál idei öt produkciója közül a Don Giovanni az Armel és az Ecuadori-Magyar Zeneművészeti Alapítvány koprodukciójaként jött létre. “A társszervező alapítvány, a MusArtEH-Cuenca Operafest – amelynek a Magyarországon élő ecuadori énekes, Xavier Rivadeneira az elnöke, a motorja – missziójának tekinti, hogy meghonosítsa Ecuadorban az opera műfaját, és felkértek, hogy rendezzem meg a Don Giovannit Cuencában. Ez egy 2500 méter magasan fekvő, spanyolok alapította, régi barokk város, úgy jellemezhetném, hogy Ecuador Szentendréje. Abból a szempontból tényleg különleges helyszín, hogy nagyon távol van tőlünk, de ugyanúgy kerültem oda, mint Franciaországba, Norvégiába és New Yorkba, ahol szintén dolgoztam az Armellel. Ecuador egy újabb állomás volt” – mondta a rendező.

Alföldi Róbert / Fotó: Szokodi Bea

“Szerintem egy olyan országban, ahol nem ismerős sem az opera, sem Mozart, sem a Don Giovanni, a darabnak azt a rétegét kell kibontani, ami segíti, valamilyen módon megkönnyíti a művel való első találkozást. A Don Giovannit évtizedek óta mély, sötét, filozofikus operaként ábrázolják, de ennek ott nem lett volna közege, illetve nagyon nehezen tudtam volna hitelesen képviselni olyan emberekkel, akiknek ez volt életük első vagy második operaszerepe” – mesélte az előadásról Alföldi Róbert.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e hideget-meleget, amikor a kulturális tao eltörlésekor szóvá tette, hogy a kőszínházak nem vállaltak szolidaritást a független társulásokkal, a rendező így válaszolt: “Kaptam, persze, és egyáltalán nem jó, ha az ember konfliktusba keveredik a kollégáival, de amit mondtam, most sem gondolom másként. A történések engem igazoltak. A kőszínházi igazgatók hallgatása sajnos nem azt jelentette, amiben sokan reménykedtek: hogy titokban elképesztő munkát végeznek azért, hogy mindenkinek jó legyen. De ez ma már tök mindegy. Az is tök mindegy, ha akkora támogatást kap egy intézmény, aminek csak a minimális részére lenne jogosult, és az is, ha egy intézmény csak a harmadát kapja annak, amire jogosult lenne. Az is mindegy már, hogy a kőszínházak papírt kaptak, de pénzt még nem, vagy nem mindenki. Majd megint megpróbálnak a kikényszerített, konkrét emberekhez köthetően kialakított helyzethez alkalmazkodva működni, és lesz, aki bírni fogja, lesz, aki nem. Nincs mozgástér, nincs mit tenni. Akkor kellett volna kiabálni. Mindenkinek. És tényleg mindenkinek, mert akkor lett volna ereje. Most már nevetséges duzzogni. Röhögnek a markukba azok, akik pontosan tudták, hogy mit csinálnak. És tegyük hozzá, semmit nem hallunk az anomáliákról, amik miatt állítólag ki kellett találni az új rendszert.”

A teljes interjú itt olvasható.