Alföldi Róbert: “A valóság ellenében nem lehet színházat csinálni”

2019 július 29. hétfő, 7:16

Az Ecuadorból nemrég hazatért Alföldi Róberttel az értelmiség felelősségéről, a tao-támogatás eltörléséről is beszélt a Magyar Hangnak.

Ecuadorban rendezte Mozart Don Giovanniját, amely nemrégiben az Armel Operafesztiválon több díjat is nyert. Arról, hogyan került a dél-amerikai országba, elmondta: “Egy ecuadori nonprofit alapítvány, a MusArtEH-Cuenca Operafest kért fel, hogy rendezzem meg Mozart Don Giovanniját Cuencában. A szervezet célja, hogy az opera műfaját minél inkább meghonosítsa az országban. Ennek megvan a maga romantikája, kihívása, bája, a szó pozitív értelmében, amit nagyon jó volt megtapasztalni. Az alapítvány két vezetője civil, egyikük varrodatulajdonos, másikuk egy nagyvállalat vezérigazgatója, akik a darab megszületését saját pénzükkel segítették. Csupa olyan emberről van szó, akik belső meggyőződésből, hitből, lelkesedésből próbálnak ezért mindent megtenni, a nulláról építettek fel mindent: nincs állandó társulatuk, színházépületük. A Don Giovannit alakító Alex Rodriguez hegedűművész a cuencai szimfonikus zenekarban, de ő a kórus vezetője is. Nekik ez a produkció, amelynek az Armel és az Ecuadori-Magyar Zeneművészeti Alapítvány volt a társszervezője, valódi továbblépés.

Alföldi Róbert

Nagy visszhangja volt, amikor 2012 végén kiderült, új vezető váltja a Nemzeti Színház élén. Az emberek tüntetőleg álltak sorba a színházjegyekért. A Magyar Tudományos Akadémia átalakítását célzó törvény elfogadásakor csupán néhány százan tüntettek. Arról, hogy a kulturális élet elfoglalása miért nem kelt már akkora hullámokat, Alföldi úgy vélekedett: “Itthon nincsenek olyan ügyek és intézmények, amelyek mindentől – szavazattól, hittől – függetlenül állandó értéket képviselnének. (…) Azokon az embereken, akik nap mint nap a megélhetésükért küzdenek, nem lehet számonkérni, hogy miért nem mennek ki az utcára. De egy ponton túl már ez sem biztos, hogy elfogadható indok, mert a jövő kerül így veszélybe. A kérdés talán inkább az, hogy a magyar értelmiség miért gondol magáról sokkal kevesebbet, mint kellene. Miért adják fel az “írástudók szabadságát”? Miért hárítják el maguktól az “írástudók felelősségét”? Félreértés ne essék, bárki bármiben hihet, bármit tarthat jónak és kevésbé jónak, de az, hogy az MTA-nak független kutatóintézetnek kell lennie, nem lehet kérdés. Ahogy egy adott kulturális produktumot sem lehet az alapján megítélni, hogy alkotóját melyik oldalhoz sorolják. Az, hogy Esterházy Péter nem kultúraromboló, nem lehet kérdés. És az sem, hogy egy ilyen kijelentés ellen minden értelmes embernek tiltakoznia kellene. De ezt a helyzetet sajnos mi teremtettük meg.”

Miután a Nemzeti Színház az elmúlt hetekben közzétette gazdaságai adatait, a Hvg.hu írt arról, hogy drasztikusan csökkent a fizető nézők száma, miközben támogatásuk több mint a duplájával nőtt, ráadásul a színház 150 milliós veszteséggel zárta az évet. Vidnyánszky Attila igazgató a cikkre közleményben reagált, amelyben Alföldit is hibáztatta, miszerint “a színház korábbi vezetése nem fordított figyelmet az épületben felhalmozódott műszaki hibák kijavítására és a színházi eszközpark korszerűsítésére”.

“A valóság ellenében nem lehet színházat csinálni. És ez nem arról szól, ki milyen esztétikai formanyelvben hisz. Ha más kulturális és társadalmi közegben felnőtt művészeket hívnak rendezni, muszáj figyelembe venni, hogy az, amit ők hoznak magukkal, más típusú kultúra, mint amiben mi szocializálódtunk. Ezen dolgozni kell, hogy megismerjük egymást, hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz. Nem lehet csak karddal, agresszióval és hatalommal működtetni egy kultúrát. A kultúra éppen a sokféleségről, a figyelemről, az egymás és a másik világának megismeréséről kell, hogy szóljon. Pénzzel és erőszakkal nem lehet valós kíváncsiságot és érdeklődést megteremteni. Mindez legfeljebb arra jó, hogy a brigádnaplóba beragasszuk a színházjegyeket. Illetve arra sem, mert nincs brigádnapló, és az emberek még választhatnak, hova járnak színházba. Egy kulturális intézmény vezetése bonyolult, főleg úgy, hogy ha nem akarunk szembenézni a tényekkel. Az még talán elfogadható, hogy az adott kulturális kormányzat jobban támogatja a neki tetsző színházakat. De arról már beszélni kell, hogy miért nem tudják hatékonyan elkölteni ezt a pénzt, másrészt, hogy azokat, akik nem a hatalom szája íze szerint működnek, miért nem támogatják. A jelenlegi helyzetben az előző vezetést hibáztatni a sikertelenségért vagy a kudarcokért, nem túl elegáns. Már hat éve nem vagyok a Nemzeti Színház igazgatója. Mint oly sok helyzet, ez is azt mutatja, hogy a valóság már egyáltalán nem számít” – fejtette ki Alföldi Róbert.

Mások mellett Vidnyánszky Attila ötletére törölték el a színházi taotámogatás rendszerét, a döntés egyik legnagyobb nyertese pedig épp a Nemzeti Színház lett. Jegyárbevételei alapján tavaly 76 millióra voltak jogosultak, az új rendszerben viszont 400 milliót ítéltek meg nekik. Mindeközben a kisebb kőszínházi és független társulatok, befogadóhelyek ellehetetlenülnek. Chicago című rendezését ezért vették le július elején a budapesti Átrium műsoráról. Arról, milyen következményei lehetnek ennek a színházi szakmára nézve, Alföldi Róbert úgy nyilatkozott: “Egyenesség, keresztényi értékek, tisztesség – hangoztatja állandóan Vidnyánszky Attila is, de ezeket a megmozdulásait nem tudom mindezzel összhangba hozni. A taót az anomáliákra hivatkozva szüntették meg, amely igaz is, hiszen voltak, akik jogosulatlanul tehettek zsebre rengeteg pénzt, de róluk szó sem esik. Viszont a többség, aki tisztességesen dolgozott, azoktól le lehet nyúlni azt a pénzt, amit végül is ők termeltek meg. Ilyen helyzetben nem okoz lelkiismereti kérdést, hogy a Nemzeti Színház elfogad 400 millió forintot a 2,5 milliárd mellé, miközben körülbelül 70 millióra lett volna csak jogosultsága? Ilyenkor hol van a tisztességes, férfias, magyar, nemzeti, keresztény öntudat? Számos kőszínház még mindig nem kapta meg a megítélt támogatást, de a tao eltörlése nemcsak ezeket a professzionális intézményeket, hanem például a vidéki művelődési házakat is súlyosan érinti, amelyek ebből a pénzből tudták finanszírozni eddig a minőségi előadásokat. A jövőben ezt már nem fogják tudni megtenni, mert a támogatás csupán a fenntartásra lesz elegendő. Tehát nem csak a színházi alkotók, művészek helyzetéről van szó, hanem arról, hogy a közönség nem találkozhat majd valódi kultúrával. Ez az egész a tisztességről szól, és nem a politikai hovatartozásról. Véleményem szerint a szakma egészének valódi összefogása esetén nem vihették volna keresztül a törvényt.”

Néhány éve egy interjúban azt mondta, amíg hagyják dolgozni, itthon marad. Erről szólva elárulta: “Az ember megpróbál megtenni mindent, hogy legyen egzisztenciális tartaléka, amely bizonyos ideig kitart. Nem panaszkodom, de körülöttem nagyon érezhetően szűkül a tér.”

A teljes interjú a Magyar Hangban olvasható.

Magyar Hang 2019.07.26 – 16,17. oldal