Sodró Eliza: “Mindent a színházra tettem fel”

2019 augusztus 01. csütörtök, 7:01

Már 14 évesen is keményen dolgozott azért, hogy színész legyen, és az sem ábrándította ki, amikor átrendezték a feje fölött a kaposvári egyetemet. A Radnóti Színház művészét az Index kérdezte.

A teljes interjú itt olvasható.

Sodró Eliza egy korábbi interjúban elmesélte, hogy édesapja egy jurtában él és egy cirkusszal járja a világot. Ennek kapcsán elárulta: “Papánál ez egy új keletű dolog, úgy négy éve döntött úgy, hogy kivonul a társadalomból. Egyrészt egy magánéleti kényszerhelyzet miatt, másrészt mert a ’90-es években nagyon szépen meg lehetett élni a zöldségesboltból. (…) Amikor érettségi után kimentem Berlinbe, ő még nyakig benne volt a zöldségbizniszben. Az akkori barátommal elindultunk Berlinből Svájcon, Olaszországon és Monacón keresztül Lyonba egy kisbusszal, amit én vezettem, és volt ugyan egy Quechuánk, de egy csomószor inkább a buszban aludtunk. Volt, hogy egy autópálya melletti benzinkúton dobtuk le a sátrat, máskor véletlenül egy kertben vertük fel, aztán amikor reggel jött a lakó, mondtuk, hogy bocsánat, csak nem volt kerítés. Alig ettünk, mert minden pénzünket benzinre költöttük. Ez meghatározó élmény volt, és szerintem kicsit a papát is inspirálta.”

A kérdésre, hogyan fért össze a benne lévő szabadságvággyal a színészet kötöttsége, elmondta: “A színészetben a tervezhetetlenség a legnehezebb: egy hétre előre se látom, hogy mi lesz velem, nem tudok előre lefoglalni egy koncertjegyet vagy egy utazást, mert nem tudom, játszom vagy próbálok-e akkor. Állandóan standby-ban kell lenni. De mégis ezt a közeget érzem a legközelebb ahhoz a szabadsághoz, amiben létezni vágyom, világnézetileg, gondolkodásilag, morálisan, matematikailag, mindenhogy. (…) Mindent a színházra tettem fel.”

Pont akkor járt a Kaposvári Egyetem színész szakára, amikor Vidnyánszky Attila érkezésével és kinevezésével átalakult a tanári kar és több tanárt kirúgtak. Erról szólva úgy fogalmazott: “Olyan volt ez, mint amikor tönkremegy egy párkapcsolat, te pedig magadat hibáztatod, hogy ha ott akkor nem úgy viselkedem, biztos történhetett volna máshogy. De mindent megtettünk, amit lehetett, csak aztán megfenyegettek, hogy ha nem kussolunk, nem lesz diplománk. A tanárainkat eltávolították, nem tudtuk megvédeni őket. Három évig részt vettünk egyfajta képzésben, majd odahoztak új tanárokat, akik egyáltalán nem tájékozódtak afelől, mi volt itt eddig. Mindent megpróbáltunk, de amikor behívott Repa Imre rektorhelyettes, és másfél órán keresztül tolta nekünk paprikavörös fejjel, hogy ő egy csónakban evez, mi meg csak fékezzük ezt a hajót, hogy az adófizetők pénzén, a szüleink pénzén, az ő pénzén élősködünk, akkor megbeszéltük: mivel így egy évvel korábban kerültünk színházakhoz gyakorlatra, és igazából mind jól érezzük ott magunkat, tulajdonképpen miért is küzdünk? Hagyjuk az egészet a francba, csak kapjuk meg a papírt, és szevasz, Kaposvár. Én személy szerint sajnos nagyon jól jártam: negyedikes koromban már főszerepeket játszottam egy remek társulatban, így olyan dolgokat tanultam meg, amiket az egyetemen nem tudtam volna. Persze égett a pofám a morális válságtól: olyan volt ez a helyzet, mint amikor hoznak egy törvényt, ami mindenkinek rossz, de te pont jól jársz vele.”

Annak kapcsán, hogy már az egyetem előtt olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Szabó István, Törőcsik Mari vag a háromszoros Oscar-jelölt Stephen Daldry, kifejtette: “Belőlem hiányzik a rajongói véna, nem tudom így megélni. Az ilyeneket is munkaként fogom fel, és azon pörög az agyam, mit tudok bennük dolgozni. Egyetlen egy rajongói pillanatom volt az életben: nagyon szeretem Boldizsár Ildikót, és elmentem egy előadására. Olyan felfokozott állapotba kerültem attól, hogy találkozom azzal a nővel, akinek évek óta olvasom a könyveit, és aki annyit segített a saját életemben, hogy elsírtam magam.”

Arról szólva, hogy A vágy villamos című előadás a Radnótiban nézőként olyan komoly hatással volt rá, hogy szakítottál az akkori barátjával, úgy nyilatkozott: “Egy regény vagy egy előadás intim dolog: beenged valaki lelkébe, és ezt tökre átveszem. De ha valakinek olyan a lelke, hogy azzal nem akarok azonosulni, nem akarom beengedni, mert rosszat okoz, akkor simán félbehagyok egy regényt. Ha egy előadás akár érzelmileg, akár értelmileg be tud húzni, az még sokáig komolyan dolgozik bennem. A vágy villamosának szörnyeteg főszereplőjével is azonosítottam magam, hogy biztos én is ilyen vagyok, és meg kell mentenem magamtól a barátomat. Persze az addigra már nem volt egy jól működő kapcsolat.”

A teljes interjú itt olvasható.