“Nyitottabb lettem, barázdáltabban gondolkodom” – Interjú Hevesi Lászlóval

2019 augusztus 07. szerda, 8:38

Tíz hallgató végzett idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályában. Őket mutatjuk be.

Hevesi László gyakorlati idejében dolgozott vidéken és a fővárosban, kőszínházaknál és függetleneknél, így megismerhette a szakma széles spektrumát. Veszprémben a Holt költők társaságában, Fehérváron a Caligulában találkozhatott vele a közönség. Ez utóbbi rendezője az a Nagy Péter István, aki az egyetemen nagy sikerrel futó Octopus, avagy Szent György és a sárkányt is jegyzi, melyben Hevesi László a címszerepet alakítja. A Színműs rendezőhallgatók amúgy is szeretnek vele dolgozni, a 2018/2019-es évadban 6 bemutatója volt az egyetemen (ebből 2 a saját osztályának előadása). Mindezek mellett láthattuk őt az Orlai Produkciós Iroda Vőlegény című előadásában, a Trafóban Kárpáti Péter Titkos Társulatával vitték színre a Díszelőadást, tavaly nyáron beugrott a Forte Társulat A te országod produkciójába és idén szerepet kapott az Öngyilkosban. Ősztől a Thália Színház tagja. 

Hevesi László

Hogy telt az elmúlt négy és fél év?

Nem tudok rá bármilyen bélyeget sütni, de nagyon szerettem, hasznos, tartalmas és gazdagító öt év volt. Persze voltak nehéz helyzetek, amik óhatatlanul együtt járnak a tanulási folyamattal, amikor elbizonytalanodsz azon, hogy valóban alkalmas vagy-e erre vagy sem. Zsótér Sándor és Börcsök Enikő igyekeztek egyénre szabottan kitalálni, kit milyen feladattal lehet előremozdítani, mi az, ami segít, hogy találjon valami újat vagy épp bátrabb legyen. És hát ezeket a nagyon szép, de sokszor nehéz gyakorlatokat nem mindig sikerült megugrani. Sőt, az első két évben még a köztünk lévő kommunikáció nyelvezetét sem volt könnyű megtalálni, vagyis amikor már értjük, mit mondanak az osztályfőnökeink és azt meg is tudjuk valósítani. De mindig az biztatott, hogy azt képzeltem, mi mindannyian apró virághagymák vagyunk, és amikor felvettek minket, a tanáraink már látták bennünk a leendő kifejlődött virág lehetőségét. Ugyanakkor ez azt is feltételezi, hogy egyáltalán nem biztos, hogy én tavaszi virág vagyok és már kora tavasszal virágba borulok, lehetséges, hogy csak késő ősszel fogok nyitni. Ez a megelőlegezett bizalom volt az, ami mindig helyre tett. Nagyon élveztem azt is, hogy Zsótér és Börcsök milyen izgalmasan bántak a nyelvvel és a szöveggel. És olyan embereket hívtak hozzánk egy-egy kurzusra, mint például Békés Itala, Szilágyi Bálint vagy Fekete Ádám, akik nagyon sokat tudtak adni. Aztán ott volt Ságodi Gabriella, a beszédtanárunk, ő ismertette meg velünk, egyáltalán mi az a nyelv, amit beszélünk. Csodálatos volt, ahogy elkezdtünk megtanulni magyarul az egyetemen.

Osctopus / Hevesi László, Pálya Pompónia

Nagyos sokat változtál? Nagyon más ez a Hevesi Laci, mint az, aki bekerült?

Remélem. Rengeteg olyan dolog történt és hatás ért, ami emberileg felnőttebb helyzetbe kényszerített. Tapasztaltam és megfigyeltem. A tavalyi évben például sűrűn voltam kint Berlinben rövidebb-hosszabb időre. Jártam színházba, kiállításokra, állatkertbe, botanikus kertbe, fesztiválokra, és találkoztam egészen más világszemléletekkel. Hogy miben változtam? Talán ledobtam pár réteget a vastag kitinpáncélomból, amit magam köré építettem. Nyitottabb lettem, barázdáltabban gondolkodom. Törekszem megvizsgálni mindennek a másik oldalát, mérlegelni és elfogadni a másik igazságot is.

Felmerült benned az is, hogy esetleg külföldre menj továbbtanulni vagy dolgozni?

Igen. Határozottan volt egy ilyen tervem, hogy izgalmas lenne egy másik iskolát is megtanulni, ami nem jobb vagy rosszabb, csak más. Közben aztán kaptam egy ajánlatot a Thália Színháztól és akkor arra jutottam, milyen jó, hogy rögtön elkezdhetem élesben gyakorolni a szakmát és tulajdonképpen ily módon tanulok tovább.

Mágnás Miska

Milyen érzés volt, amikor megkerestek a Tháliától?

Boldog voltam és közben nagyon meglepődtem. Egyelőre két bemutatóról tudok, az egyik az Egy csók és más semmi októberben, amit Juronics Tamás rendez, a másik Yasmina Reza Művészet című darabja, amit Béres Attila állít színpadra és az új játszóhelyen, a Télikertben fogjuk bemutatni.

Az egyetemen nagy sikerrel fut az Octopus, avagy Szent György és a sárkány című előadás, amiben te alakítod a címszereplőt. Milyen munka volt?

Izgalmas és közben nehéz is, mert úgy alakult, hogy egyszerre négy dolgot próbáltam. Szét kellett osztanom az energiáimat és a figyelmemet. Januárban mutattuk be a Gulág című táncelőadást, amit Barna Lilla készített, aztán jött a Lüszisztraté Szilágyi Bálinttal. Különleges feladat volt, mert Karsai György tanár úr és Bálint újra fordította az egész darabot, a jelenleg használt Arany János-fordítás ugyanis meglehetősen prűd, nem tükrözi az eredeti mű szabadosságát. Utána március elején volt az Octopus premierje, majd két nappal később a B monitor Kemény Lili rendezésében. Az Octopus cselekménye szövevényes és bonyolult, nem beszélve a nyelvezetéről. Sokáig azt hittem, hogy értem, aztán rá kellett jönnöm, hogy nem. De szerencsére műsoron van és minden alkalommal lehetőségem van gyakorlatban gondolkodni és dolgozni rajta.

Octopus

De nem csak Szent Györgyöt alakítottad, hanem Uttaganga királylányt is. Az egyetemen több alkalommal is bújtál női ruhába. Ilyenkor hogyan közelítesz a karakterhez?

Hát igen, nekem ebből bőven kijutott. Voltam Blanche a Vágy villamosában, a Nagymama a Mágnás Miskában, amiben például az volt a jó, hogy az operett műfaji adottsága és az egyetemi vizsgahelyzet megengedte, hogy elrajzoltan játszak, de közben mégis fontos volt, hogy megmutassuk, hogy ő is fiatalos és lendületes és ugyanúgy benne él a szerelem iránti vágy, mint Rollában. Az Élnek, mint a disznókban egy házaspár két felét játszottam: hol Jackson, hol Jacksonné voltam. Egy háztartásbeli, nagyon precíz, nagyon tüchtig nőt és a munkás férjét kellett megformálnom. Nagyon izgalmas volt, amikor magamon kellett számon kérnem a másik hibáit. Aztán volt még a Phaedra Sarah Kane-től, megrázó élmény volt.

Milyen alkatnak tartod magad? Én nagyon sokszínűnek látlak, és azon kevesek közé tartozol, akiknek remek a színpadi humora is.

Igyekszem nem besorolódni sehova. Nincsenek szerepálmaim sem. Az volt az egyik legjobb dolog az egyetemen, hogy egymástól igen különböző emberekkel dolgozhattam, akik teljesen más formanyelvvel és gondolatokkal közelítettek az adott anyaghoz, de mindenki jó színházat csinált. Az első külsős munkám Novák Eszterrel Szép Ernő Vőlegénye volt. Megbabonázott a szöveg és sokat tanultam a színészektől. Csodáltam, hogy Novák Eszter mennyire ismeri ezt a korszakot és milyen érzékenyen tudja átadni. Horváth Csabával Az öngyilkos című darab próbafolyamata egészen más volt. Fantasztikus társulat, hihetetlen eszköztárral, humorral és energiával. Tavaly nyáron beugrottam A te országod című előadásukba, azzal utaztunk Thessalonikibe. Imádtam. Az utazás élménye mellett kalandos volt egy kész anyagba belezuhanni. Legutóbb Kárpáti Péterrel és a Titkos Társulattal csináltuk a Díszelőadást a Trafóban, ami megint egészen más, a szívemhez közel álló színház. Különleges munkafolyamat volt, meghatározó emberekkel. Dolgoztam kőszínházban, Székesfehérváron és Veszprémben, hasznos tapasztalat volt mindkettő. Az egyetemi előadásokban pedig nagy szabadságot adott az, hogy olyan hozzám hasonló emberekkel dolgozhatok, akik valamit már tudnak, de valójában még nagyon keveset.

Díszelőadás

Több fizikai színházi előadásban vettél részt az egyetemen és azon kívül is. Volt valami előképzettséged?

Egy kevés. Mindig nagy mozgásigényű voltam. Néptáncoltam is egy ideig. Az egyetemen viszont sok különböző mozgásóránk volt és igyekeztem minél jobban elsajátítani az ott megszerezhető tudást. Nagy Norbert pedig, aki a zenés mesterség tanárunk volt az egyetemen, megtanított bennünket a legfontosabbakra: ülni, állni, járni és mozogni. Meghatározó volt.

Mi a legrosszabb emléked az egyetemi évekről?

Legrosszabb? Hűha. Azt hiszem, legrosszabbat nem tudok mondani. Inkább csak azt, hogy borzasztóan nehéz volt megérteni, mit szeretnének az osztályfőnökeink, meg egyáltalán azt, hogy bekerülsz ide, rendben, de mit is jelent ténylegesen az, hogy próbálni. Magát a kifejezést persze értem, de hogyan kell azt csinálni? És eleinte szinte minden feladatot csalódásként élt meg az ember, mert azt éreztük, nem megy. Akkor jött az, hogy nem tudsz ebből előrelépni. Elkezdtük nyüstölni magunkat és akkor a próba már csak arról szólt, hogy „tologattuk” a semmit, de nem végeztünk érdemi munkát.

Karamazovok

Miért akartál színész lenni?

Minden érdekelt és végül is így alakult.

De az Ady Debrecenben, ami az egyik legjobb drámatagozatos iskola, már egy olyan választás volt…

Igen, az olyan volt. De amikor ott tartottam, hogy továbbtanulás, azt éreztem, rossz, hogy 18 évesen rád pakolják azt a terhet, hogy most el kell döntened, mi lesz veled. És sulykolják, hogy ezt nagyon át kell gondolni, mert most minden eldől. Mert honnan tudjam, hogy ezt vagy azt szeretném csinálni, ha ki sem próbáltam. És különben is semmi nem dől el. Akkor kicsit lázadoztam és azt mondtam, hogy jó, bárhova, de ide nem fogok jönni. Persze azért ide is beadtam a jelentkezést és azután, hogy az első rosta sikerült, teljesen megváltozott bennem minden és nagyon nagy kedvet kaptam. Most jó ebben lenni. Aztán majd kialakul. Most is nagyon sok minden érdekel. Igyekszem nyitott szemmel járni a világban, lehetőséget adva bárminek, legyen az jó vagy rossz.

A velencei kalmár / Hevesi László, Bajor Lili

Az egyetemen ismeritek egymást, mindenkiről tudsz mindent, a tanárok jó szándékkal nyúlnak hozzátok, de aztán gyakorlatra mentek kőszínházakhoz, ahol idegenekkel dolgozol, köztük adott esetben sok neves művésszel. Nem féltél? Mertél próbálni?

Legelőször a Vőlegénynél még egy megszeppent nyúl voltam. Lassan oldódom, talán még most is. De igazából az utóbbi két évben olyan csodálatos dolgok történtek velem, amik miatt azt érzem, beléptem az aranyifjúságomba és ennek velejárója némileg több bátorság is.

Több vidéki színházban dolgoztál, játszottál pesti kőszínházban, függetleneknél. Mit gondolsz a mai színházi szakmáról?

Veszprémben és Fehérváron dolgoztam, ezek azért elég közel vannak Pesthez. Azt láttam, hogy mindenhol vannak olyan emberek, akik elhivatottak, akiktől lehet tanulni és nekem csak ez számít. Az volt számomra a legfontosabb a gyakorlati időszakban, hogy olyan helyen legyek és olyanokkal legyek körülvéve, ahol, és akikkel termékenyen tudok dolgozni. Pályakezdőként rémisztő volt nekifutni az utolsó évnek, amikor már nő a tét. És a játék munkává válik. De az az igazság, hogy most boldog vagyok, és nem gondolkodom a jövőről.

A velencei kalmár

Hogy látod magad öt év múlva? Hol szeretnél tartani?

Nagyon bízom abban, hogy fel fogom ismerni, ha hibáztam. Mert az, hogy szerzek egy diplomát, nem azt jelenti, hogy mostantól megszűntek a felelősségek. Nem, ez egy jogosítvány, ami felelősségel jár, és mellette – ahogy az autós jogsinál – időnként szükség van vizsgálatra: tudja-e még az ember a KRESZ szabályokat, valóban jogosult-e még rá vagy csak van egy papírja, de már nem képességes. Szép szakma.

Az interjút Spilák Klára készítette.