Udvaros Dorottya: “Sosem szerettem a tutiban megülni”

2019 augusztus 15. csütörtök, 7:46

Augusztus 4-én töltötte be 65. életévét a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész. Jövőre két bemutatója lesz a Nemzeti Színházban, emellett egy saját produkciója is tervben van: a Katharine Hepburn életét elmesélő monodráma adaptációján dolgozik. A Deszkavízió kérdezte.

A teljes interjú ITT olvasható:

A felvetésre, miszerint pályája során elhalmozták a legkülönfélébb szerepekkel, Udvaros Dorottya elmondta: “Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis nem skatulyáztak be, és főiskolás koromtól kezdve a mai napig sokféle szerepet játszhattam, színpadon és filmen egyaránt. Azt viszont az ember nem tudja önmagával kapcsolatban megfogalmazni, hogy miért választották ki egy szerepre. Mi volt az, amivel meggyőztem a rendezőt? Ha valaki pályakezdő, erre még nehezebb választ találnia. (…) Olyan filmrendezőkkel dolgozhattam együtt, mint mondjuk Sándor Pál vagy Bacsó Péter, akik nem hagytak magamra és ők tényleg gondozták a tehetséget. Nem az volt a lényeg, hogy egy fiatal színész megfelel vagy sem, hanem hogy akit választottak, abból a maximumot kihozzák, és ebbe akár az is belefért, hogy halálra gyötörték az embert. Nem egy színházi próba telt úgy, hogy végig sírtam, de mindig megtaláltam magamban azokat a képességeket, amik szép szóval lehet, hogy nem jöttek volna elő. Ezek a gondolat-magok pedig egyszer csak szárba szökkentek bennem.”

Udvaros Dorottya, Fotó: Szász Marcell

Már 10 éve volt a pályán, amikor a fia megszületett. Ennek kapcsán elmondta: “Az anyaság egy olyan alapvető változás egy nő életében, ami semmi máshoz nem hasonlítható, nagyon sok mindent megváltoztat az emberben. Ezt én magam nem is vettem észre, viszont Zsámbéki Gábor mondta egyszer nekem, hogy amióta anya vagyok, azóta minden mennyivel mélyebb bennem, érezte és látta, hogy megváltoztam.”

A kérdésre, hogy a Katona olyan időszaka volt-e az életének, amiből ma is erőt tud meríteni, úgy válaszolt: “13 évet töltöttem ott, és önszántamból jöttem el. Azt éreztem, hogy az a jó értelemben vett euforikus színházcsinálási téboly, ami a kezdeti éveket jellemezte, az 13 év alatt lassan, de megkopott, és ezt nem bírtam elviselni. Továbbra is nagyon jó minőségű előadások születtek, de valami újat akartam keresni, világot szerettem volna látni… ezért otthagytam a társulatot, akiktől mindent megkaptam és akiknek rengeteget köszönhetek.”

Udvaros Dorottya azt is kifejtette, megtalálta-e azt, amit keresett: “Nagyon sok mindent találtam. Egy produkciót Anatolij Vasziljevvel (Dosztojevszkij: A nagybácsi álma), akivel nem dolgoztam volna együtt, ha nem jövök el. Elindult az életemben egy zenés vonal, amit azóta is imádok, és a Katonában, ahol szinte csak komoly prózai darabokat játszottunk, erre sem lett volna lehetőségem. Kaptam egy musicalfőszerepet a Madách Színházban, és ennek köszönhetem, hogy merek zenés feladatot vállalni, merek énekelni. Vonzott az alternatív színházi világ is. Gaál Erzsébet rendezett előadást aluljáróban is, roppant izgalmas ötleteket valósított meg, és úgy éreztem, erre is szükségem van. Amikor otthagytam a társulatot, azt gondoltam, hogy szabadúszó leszek. Székely Gábor, aki jóval előttem eljött a Katonából, azonban ekkor hozta létre az Új Színházat, hívott engem és neki nem lehetett nemet mondani. Ez volt a második színház, amelynek alapító társulati tagja lettem, majd ezt követte a Bárka Színház. Van bennem kalandvágy, most már a korom miatt kisebb, mint régen, de sosem szerettem a tutiban megülni, és mégiscsak részese voltam három színház születésének.”

A színésznő immár 17 éve tagja a Nemzeti Színháznak. “Úgy tűnik, mintha lehiggadtam volna, már nem is vagyok abban a korban, amikor az ember mindent eldob, felad és valami tök újba veti bele magát, már ragaszkodom bizonyos dolgokhoz. Annyi minden történt velem a Nemzeti falai között, annyi sikert és kudarcot éltem meg, hogy azt érzem, oda tartozom, és míg régen én kerestem a kalandokat, most ezek az impulzusok találnak meg engem. (mosolyog) Jordán Tamás, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila, teljesen különböző alkotók jönnek oda „hozzám”, én pedig tizenhét éve ugyanabban az öltözőben ülök, és a magyar és külföldi szakma krémjével dolgozhatok. (…) A kíváncsiság pedig sosem múlik el” – nyilatkozta Udvaros Dorottya.

A teljes interjú ITT olvasható: