Balla Eszter: “Mindig szerettem a műfajok közötti átjárást”

2019 augusztus 18. vasárnap, 9:00

Balla Esztert gyermeknevelésről, családi életről és munkáról is kérdezte a csalad.hu.

A csalad.hu cikkéből:

“Fuvoláztam 10 évig, nagyon jól ment, fuvolista akartam lenni, de aztán kamaszként elegem lett belőle, nem szerettem már gyakorolni. Közben Kaposváron a gimnáziumi évek alatt drámatagozatra jártam. Volt egy csodás tanárunk, aki nagyon afelé terelgetett, hogy nekem ezzel kéne foglalkoznom, és idővel én is úgy éreztem, hogy meg kellene próbálnom a színművészetit. Zenész szakra akartam jelentkezni, ami négy év múlva indult volna újra, én meg még csak harmadikos voltam a gimiben. Kérvényeket adtam be, hogy előbb érettségizhessek, ami sikerült is, majd jelentkeztem, és így kerültem 17 évesen a Színművészetire. Fölvettek, ami tényleg csodaszámba ment, magam sem gondoltam volna” – mesélte Balla Eszter.

Balla Eszter / Fotó: Zih Zsolt, MTVA

A színésznő elárulta, a sikerek után jöttek a hullámvölgyek is. “Először fel sem fogtam, milyen sikeres filmekbe kerültem. Sokan ma is a Moszkva térből és a Kontrollból emlékeznek rám. De a színházban is nagyon jó volt minden. A kaposvári Csiky Gergely Színházba kerültem, jó szerepeket, nagy szerepeket játszottam. Azt gondoltam, hogy ez így van jól, erre vágytam, meg is kaptam. Majd aztán hosszú évekig nem hívtak forgatni. Közben eljöttem Kaposvárról is, azt gondoltam, ez a szekér majd Budapesten is így megy tovább. Aztán nem ment” – fogalmazott Balla Eszter.

“Most nagyon jól érzem magam. Mindig szerettem a műfajok közötti átjárást, és úgy tűnik, hogy egy mainstream filmben, és egy művész filmben is játszhatok. A József Attila Színházban pedig Simon Kornél rendez majd egy új darabban, október közepén kezdődnek a próbák, mellette pedig maradnak a régebb óta játszott szerepeim is. Egy-egy hónapban 8-10 estét játszom majd, ez a gyerekek mellett nekem bőségesen elég. Sokféle dolgot csinálok a színházon és a filmen kívül is. Karitatív, jótékony ügyek felkarolásában veszek részt, a Salva Vita Alapítvány kuratóriumi tagja vagyok, műsort vezetek, zsűrizek, pszichológiai konferenciákon adok elő” – sorolta a színésznő.

A teljes interjú itt olvasható.