Schilling Árpád: “A magyar gyakorlat az, hogy ha én jól járok, akkor befogom a számat”

2019 augusztus 24. szombat, 8:01

Egy éve hagyta el Magyarországot, egy francia kisvárosban él családjával. A rendezőt a Magyar Narancs kérdezte.

A Magyar Narancs cikkéből:

“Egy Die nevű, négyezer fős francia kisvárosban élünk Drôme megyében. Szép vidék, hatalmas hegyek, kis folyók a völgyben. A két gyerek már otthon is francia iskolába, óvodába járt, itteni beilleszkedésük viszonylag könnyen ment. Én sokat jártam különböző országokba rendezni, úgyhogy ez elsősorban Lillának (a rendező felesége, Sárosdi Lilla) volt kihívás, főleg az, hogy a közösségi létét kialakítsa. Van egy 400 órás, ingyenes francia nyelvtanfolyam bevándorlóknak, amelyet a helyiek tartanak, önkéntesek, főleg idősek, a résztvevők pedig Oroszországtól Irakon át Nigériáig a világ minden tájáról érkeztek. Lilla erre járt. Elég volt ahhoz, hogy elkezdje a kommunikációt” – mesélte Schilling Árpád.

Schilling Árpád / Fotó: ZKM – Marko Ercegovic

A rendező a tao megvonása kapcsán korábban azt írta egy posztban, hogy Alföldi Róberten kívül minden hazai színházcsináló gyáva. Ezt később úgy finomította, hogy dühében leegyszerűsítően fogalmazott, de ez a lényegen mit sem változtat; túl sokan hallgatnak ahhoz, hogy bármi is megváltozzék. “Mindez azzal függ össze, amit én már az Orbán előtti időkben is hangoztattam, hogy a szakmának egységesnek kellene lennie alapvető szakmapolitikai kérdésekben. Nem csak a kőszínházaknak, hanem az egésznek. A tao elvétele arról szólt, hogy az addigi rendszert megszünteti az állam, de a kőszínházak titkos háttéralkuk következményeként majd megkapják a kompenzációt. (…) Jól járt a Katona, jól járt az Örkény, és különösen jól járt a Nemzeti, és túl is léptek az ügyön. Vidnyánszky újabb csatát nyert, és bizonyította, hogy mindenről egyedül dönt, a többiek meg csöndben meghunyászkodtak, mert nem érte őket anyagi sérelem. Pontosan lehetett látni, melyek azok az intézmények, szervezetek, amelyek ennek a változásnak kárvallottjai lesznek, de ők a rendszeren kívülinek számítanak, az érdekképviseleti potenciáljuk nagyjából nulla. És ezt minden gond nélkül végignézte a szakma, mondjuk úgy, ‘nem kormánybarát’ része, egy percig nem jelentett lelkiismereti vagy szakmai kérdést számukra. A magyar gyakorlat az, hogy ha én jól járok, akkor befogom a számat. Így működik az egész korrupt rendszer, akár polgármesterről van szó, akár kórházigazgatóról. Nem is csak gyáva ez a hozzáállás, de demoralizáló is” – fejtette ki Schilling Árpád.

Arra a kérdésre, hogy ezekről tudott-e beszélni személyesen akár Máté Gáborral, akár Mácsai Pállal vagy más színházvezetővel, a rendező így válaszolt: “Nem vagyok már beszélő viszonyban velük. A távolságtartás kölcsönös. Sajnos ma már sokkal több minden választ el minket egymástól, mint amennyi összeköt. Korábbi, egyéb megnyilvánulásaikból is úgy látom, hogy ők ezeket a konfliktushelyzeteket egyszerűen alkatilag sem fogják felvállalni. Ennél sokkal fontosabb ügyekben sem akarnak konfrontálódni. A saját területet és pozíciót védik, mert úgy gondolják, ez a maximum, amit megtehetnek.”

Schilling Árpád az interjúban azt is elárulta, hogy a tavalyi szezonban négy bemutatója volt. Stuttgartban operát rendezett, Zágrábban, Berlinben és Drezdában a saját írásait vitte színpadra. Utóbbiakban Zabezsinszkij Éva, Jakab Juli és Dunajcsik Mátyás voltak az írótársai.

A teljes interjú a Magyar Narancsban olvasható.