Pogány Judit: “Még mindig van bizonyítanivalóm”

2019 augusztus 25. vasárnap, 7:35

Szeptemberben betölti 75. életévét és átveheti a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. Az Örkény Színház művészét ennek kapcsán a 168 Óra kérdezte.

Pogány Judit

A 168 óra cikkéből:

“Én már húszévesen azt éreztem, hogy valami nagyon kerek jubileumhoz érkeztem, ugyanez volt harminc- meg negyvenévesen is. Amikor ötven lettem, rendeztek a tiszteletemre egy vacsorát a Víg Kalmárban, na, akkor belém nyilallt, hogy most már muszáj felnőttnek éreznem magam. A hatvanon átsiklottam, hetvenévesen meg Mácsai Pál és a társulat tagjai megleptek egy ünnepséggel az Örkény Színház büféjében, ahova elhívtak mindenkit, aki fontos szerepet játszott az életemben. Csodálatos barátokat. Annyira örültem nekik, meg sem fordult a fejemben, hogy a pályámról vagy az életemről gondolkodjak” – mesélte Pogány Judit.

“A színpadon soha nem féltem. Békéscsabán volt egy csodálatos igazgatónk, Kovács Gyuszi bácsi, aki mindenkiből kipiszkálta még a tehetség morzsáját is, állandóan szavalóversenyekre küldött, szerepeltetett. Sikereim voltak, sokszor nyertem, végül rábeszélt, hogy jelentkezzem a színművészetire. Nem készültem fel rendesen, nem csoda, hogy kirúgtak. Nem kerestem új dolgokat, hanem azt vittem a felvételire, amit középiskolásként különböző iskolai és városi rendezvényeken mondtam, csupa rossz mozgalmi verset. A Tibeti foglyok, Lenin lámpája, ilyesmik. Úgyhogy az érettségi után visszakerültem a szülővárosomba, Kaposvárra” – emlékezett a művésznő.

A kérdésre, elégedett-e a pályájával, Pogány Judit így válaszolt: “Ez bonyolultabb. Szerintem a színészi hivatásnál nincs olyan, hogy valaki konkrétan elégedett. Azt szoktuk mondani, akkor inkább már abba kéne hagynom a pályát. A sok-sok díj után az ember érezhetné azt, hogy már semmit sem akar bebizonyítani. De én pont a mostani évad végén játszhattam egy olyan szerepet, amire már igazán nem számíthattam: a színművészeti egyetem egyik vizsgaelőadásában Esterházy Péter csodálatos szövegeit mondhattam, és kiderült számomra, hogy még mindig van bizonyítanivalóm. Nagyon büszke vagyok erre az előadásra! Visszatérve a díjakra, érdekes érzés volt számomra, hogy a nálam tíz-tizenöt évvel fiatalabb kollégáim, volt kaposváriak, már sok évvel azelőtt megkapták a Kossuth-díjat, mint én. Először nem értettem, hogy mi a baj velem. Aztán rájöttem, ha valaki szabadúszó, és nincs mögötte társulat, nem nagyon akad, aki támogassa. Tizenöt éve szerződtem az Örkénybe, ahol már a negyedik évadomban felterjesztett Mácsai Pál, és meg is kaptam a díjat.”

A teljes interjú itt olvasható.