Elhunyt Kara Tünde színművész

2019 szeptember 07. szombat, 22:45

Hosszan tartó, súlyos betegség után pénteken elhunyt Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház egykori színművésze. 

A Jászai-díjas művésznek 2015 júniusában egy próbán hirtelen leállt a szíve. A szakembereknek sikerült újraéleszteniük a színésznőt, aki ezt követően kómába esett. Végül felébredt, de nem sikerült teljesen felépülnie.

Kara Tünde végül hosszan tartó betegsége után szeptember 6-án, kórházban hunyt el.

Kara Tünde a budapesti Vörösmarty Gimnáziumba járt drámatagozatra, aztán indult Békéscsabán, a Tanítóképzőn egy színész, drámapedagógus szakkollégium, ahova felvételt nyert. Maj amikor a szakkollégium kivált a főiskolából és átkerült a Jókai Színházba, ott végzett és ott is maradt.

A színművészt a Jókai színház egyik vezető művészeként tartotta számon, a békéscsabai közönség olyan szerepekben láthatta, mint Smeraldina (Carlo Goldoni: Két úr szolgája), Anelle (Robert Harling: Acélmagnóliák), Emília (William Shakespeare: Othello), Gabrielle (Michel Tremblay: Sógornők), Tolnay Rózsi (Pozsgai Zsolt: Elindult egy leány…Tolnay Klári 1930), Rosita (Pozsgai Zsolt: Razzia), Luisa Contini (Kopit-Yeston: NINE), Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja), Veronika (Fejes – Presser: Jó estét nyár, jó estét szerelem), Erzsébet, a színész királynő (Paul Foster: I. Erzsébet), Marlene (Pataki Éva: Edith és Marlene), Erna (Werner Schwab: Elnöknők), Lindéné (Henrik Ibsen: Nóra), Bogi (Brestyánszki B. Rozália: Csörte), Steinnun (Arni Ibsen: Mennyország), Laura Wingfield (Tenesse Williams: Üvegfigurák), Árvai Réka, Kisréka (Sütő András: Advent a Hargitán) Celia Peachum (Kurt Weill – Bertolt Brecht: Koldusopera) és A nő (Pethő Sándor – Zelei Miklós: Karkhitemia).

Munkáját számos díjjal ismerték el: 2005‑ben és 2007‑ben A Megye színművésze‑díjat, 2009‑ben és 2015‑ben Gálfy Gyűrű‑díjat, 2009-ben Vándorfesztivál‑díjat és a Legígéretesebb tehetség‑díjat, 2015‑ben Az Évad Színésznője‑díjat, míg 2013‑ban Jászai Mari‑díjat kapott.

“Későn érő típus vagyok. Rengeteget tanultam a másodvonali helyzetekből. Figyelni is nagyon jó dolog a tapasztaltabb kollégákat, hogyan építik a szerepeiket. De valahogy mindig tudtam, kerülök még én is olyan helyzetbe, hogy majd engem figyelnek… Soha nem ugráltam, nem jártam az igazgatóhoz, hogy miért nem enyém a főszerep. Lehet, hogy mentek el fiatal szerepek mellettem, de nem bánom. Nincsenek szerepálmaim sem. Nem gondolok semmire úgy, hogy márpedig ezt nekem muszáj eljátszanom. Sőt, inkább azt próbálom vizsgálni, hogy amit kaptam, miért pont engem, és miért pont ebben az időpillanatban ért el. Aztán természetesen, hogy miként tudom ebből a helyzetből és magamból a lehető legjobbat kihozni” – nyilatkozta egy interjúban Kara Tünde.

“Társas a játék, amire szegődtünk. Szeretem a társasjátékot. Ha valakivel előzetes megbeszélés nélkül is megértjük egymást a játékban, akkor folyamatosan egymásra reagálunk, és ebből aztán felépül valami jó – ez meg egyenesen élvezetes!” – fogalmazta meg ars poeticáját a Criticai Lapoknak.

Rákkal vívott harcából monodráma is született, amelynek kapcsán a beszélgetésben elmondta: „Az orvosok sem tudják, hogy mitől alakul ki ez a betegség. Fogalmuk nincs. Kezelni tudják. Meghosszabbítani az életet. Sokat gondolkoztam azon, hogy miért a szájüreg? Épp egy színésznél… Talán tele vagyok kimondatlan dolgokkal. Lehet, hogy családi örökség. Úgy veszekedni, hogy soha egy hangos szó nem esik. Ez talán még rosszabb, mint egy jó üvöltözés. Tehát ez a „mondd meg apádnak, hogy”… Amikor… Amikor két méterre állnak egymástól. És egy csomó mindenről nem beszélek. Most már próbálok ellene dolgozni. Lehet, hogy a színészet nálam fedőfoglalkozás? Hogy hivatalból minél többet beszélhessek? Nem mindig volt így. Kamasz koromban rajzoltam. Kirajzoltam magamból a lelki dolgokat. Így beszélgettem másokkal és magammal. Hallgatva. Aztán beszélni kezdtem. A mások gondolatait mondom. Átvette a hatalmat a színészet. Lehet, hogy van még egy csomó bennem rekedt mondat, kérdések, kiáltások. És belőlem egyszerűen így jött ki, daganattá változott bennem minden, amit nem tudtam kimondani, feldolgozni, eljátszani. Digi, dagi, daganat… Színésznek lenni és betegnek lenni, vagy fordítva, betegnek lenni és színésznek lenni, ugyanaz a foglalkozás. Mindketten a testükkel dolgoznak. Miért éppen a szájszervben van a betegség? Ami egy színészt tönkretesz. Valakinek, valaki másnak a lelkéből, a tudatából, egy szerepnek a lelkéből, tudatából átjön a rontás, a rossz? És lehet, hogy én ezeket formáltam gombócokká.”

A Criticai Lapok interjúját ITT olvashatják.

Forrás: Behír.hu, Színház.org, Criticai Lapok