“Magával vitte a megbocsátás lehetőségét” – Marton Lászlóra emlékezett Tompa Andrea

2019 szeptember 13. péntek, 21:59

A Színház folyóirat Facebook oldalán tett közzé bejegyzést a lap főszerkesztője Tompa Andrea író, kritikus. 

“A magyar színháztörténet fontos, vagy ennél több: meghatározó szereplője volt. 

Egy bő hónapja találkoztunk utoljára, talán. Bizonytalan vagyok: egy klinikáról kijövet egy férfi nézett hosszan és én vissza rá, szintén hosszan. A tekintetében felismertem Marton Lászlót, testben nem, nagyon összetörtnek tűnt. Nem köszöntünk. Talán hiba volt. 

Marton László / Fotó: Tóth Berta, Színház.org

Tudtam róla, egy amerikai közös ismerősünkön keresztül, hogy beteg. Sokszor beszélgettünk korábban, 2017 ősze előtt, mindig szakmai kérdésekről és spontánul. Írtam róla többször bírálatot, az ilyesmi sokszor falat von alkotó és kritikus közé. Ő egyébként elég jól bírta a kritikát. 

Az elmúlt időben többször eszembe jutott, hogy felkeresném, hogy beszélgessek vele, megkérdezzem, mi van vele, hogy élte meg azt, ami történt. Van-e viszonya a saját történetéhez. Fontos, hogy az áldozatok megszólaltak. Fájdalmas, hogy ő hallgatott. Nem volt bátorságom felkeresni, nem ismertük egymást elég mélyen ehhez. Egy számomra hiteles vígszínházi embertől kérdeztem nem oly régen: mit lehetett tudni arról, ami történt a színházban. Azt mondta, sokat. És ez mindannyiukon nagy teher, és ezzel nem tud mit kezdeni. 

Most elment, magával vitte a megbocsátás, a megbeszélés lehetőségét. Valahogy itt maradt a hallgatás, a megbeszélés hiánya, a teher, a dolgok nyomasztó jelene. 

Legyen könnyű neki odaát.

A Színház folyóirat Facebook oldalát itt érhetik el.

Szakmabeliek, pályatársak így búcsúznak Marton Lászlótól.