Galambos Erzsi: “Megmaradtam Böskének a Dembinszky utcából”

2019 szeptember 17. kedd, 7:40

Közel háromszázszor látta a Sybill-t Karády Katalinnal, és elsőévesként Bajor Gizi mellett statisztált A kaméliás hölgyben. Galambos Erzsit az Origo kérdezte.

Az Origo cikkéből:

“Lakner bácsinál talán én voltam az egyetlen, aki aprócska fizetést is kapott. A többieknek selyemből, bársonyból csináltatták a jelmezét, a díszítéseiket, nekem krepp-papírból volt a tütüszoknyám. Kreppből volt rajta a rózsa is, a világtalan nagymamám tanította meg anyukámnak, hogyan kell papírból virágot csinálni. Ami pedig a táncot illeti: a házunk negyedik emeletén lakott Arien és Stone, akik korábban Fred Astaire iskolájában tanítottak. A virslimoziba állandóan Fred Astaire- és Ginger Rogers-filmeket néztem – amíg el nem kezdtek bombázni. Otthon meg gyakorolgattam a lépéseket. Aztán megkértem Ernő bácsit, vagyis Stone-t, hogy tanítson meg szteppelni. Ez nem sokkal az után történt, hogy a nyilasok leverték a fél veséjét, de amint felépült, hozzálátott. Szteppelni azért ülve tanított meg, úgy még ma is jobb vagyok, mint állva. Az is a pálya felé vitt, hogy anyám miatt még a leckémet is az Operettszínházban írtam. Közel háromszázszor láttam ott a Sybill-t Karády Katalinnal” – emlékezett a művésznő.

Galambos Erzsi / Fotó: MTVA

“Én vagyok az egyetlen élő ember, aki – még elsőévesként – benne voltam Várkonyi Zoltán rövid életű Művész Színházában a Trójában nem lesz háború című darabban. A vizsgaelőadásainkat viszont a Nemzeti Színházban tartottuk, kisebb kitérők mellet én is oda jártam gyakorlatra. Elsőévesként Bajor Gizi mellett statisztáltam A kaméliás hölgyben. Elképesztően fegyelmezett és a hivatásával szemben végtelenül alázatos művész volt. A második felvonás nagyjelentében mindig előrelopakodtam a próbákon. Bajor Gizi szerepe szerint – az ájulás felé közeledve – egyre jobban zihált, én együtt ziháltam vele. A főpróbán pedig el is ájultam az izgalomtól, megelőzve Bajor alélását. Az iskolát igazgató Szél István utóbb megkért: többet ilyet ne tegyek, de nem volt retorzió. Várkonyi imádott a képességeim, meg a dilijeim miatt. Az intézmény 1949-es megszüntetésekor már három évet elvégeztem. Kaptam egy működési engedélyt, amivel mindenfelé felléphettem, de nem számított diplomának. Azt csak a nyolcvanötödik születésnapomra kaptam meg” – mesélte Galambos Erzsi.

“Sokat kellett küzdenem azért, hogy elismerjenek. Az ilyesmi fitten tart. Ráadásul megmaradtam Böskének a Dembinszky utcából. Tévéfüggő vagyok, mindenütt van egy készülék. Imádom a krimiket, a jó mesefilmeken – például a Hamupipőkén, aminek színpadi változatában játszottam is – nagyokat tudok sírni. Ez is én vagyok, de van komolyabb oldalam is. Ha színházi közegben olyan kollégával találkozom, aki valami újat mutat, elkápráztat, akkor képes vagyok minden este az ügyelőpult mellől figyelni a játékát, ahogy azt fiatalon megtettem a nagy elődökkel. Most olykor nálam évtizedekkel fiatalabb játszótársakat ‘lesek meg’. Az sem példa nélküli, hogy sétálok az utcán, meglátok egy házat, amelyet tataroznak – félórákig el tudom nézni, ahogy dolgoznak rajta. Azt mondják, az ember egy bizonyos kor után veszít az érdeklődéséből, elfogadja az élet múlandóságát. Én imádom az életet, minden reggel megköszönöm a Jó Istennek, hogy itt lehetek. És kíváncsian várom a holnapot, a holnaputánt” – fogalmazott a színművész.

A teljes interjú itt olvasható.