Jordán Adél: “Most kinyílt a világ”

2019 szeptember 17. kedd, 7:56

Jordán Adél, a Katona József Színház művésze arról mesélt a Nők Lapja Évszakoknak, hogy miért is lett jógaoktató és mi az, amit az utóbbi években, belső munkával sikerült elérnie.


Egy ideje csak a színpadon látni, a Katona József Színházban. A kérdésre, mi van vele mostanában, Jordán Adél elmondta: “Jógaoktató lettem. Sokáig én is azt hittem, hogy a jóga nem nekem való, soha nem tudnék fél óráig egy pontot nézni. Aztán mégis kipróbáltam, eleinte csak testmozgásként. Állítólag túl szépen is csináltam, a jógaoktatóm biztatott, hogy érdemes lenne kicsit elmélyülnöm benne. Elkezdtem hát anatómiát, csakrákat, mudrákat tanulmányozni, és beleástam magam a jóga történetébe. Most ott tartok, hogy heti hatszor másfél órát jógázom, és nagyon élvezem. Abban a másfél órában az ember végig tudja gondolni az egész életét. Kész önismereti túra, elmélyít, és egy csomó mindent tudatosít benned. Tavaly beiratkoztam egy kétszáz órás jógaoktatói tanfolyamra, és ma már foglalkozásokat tartok a színházi munkatársaknak. Azonkívül havonta egy vasárnap délelőtt a Katona József Színház kantinjában nyilvános jógaórára invitálom a közönséget. Egyre többen eljönnek.”

Jordán Adél

Arról, hiányzott-e már valami más a színészet mellett, elárulta: “Régóta gondolkodtam azon, hogyan tudnék nyitni. Képzeld el, hogy apám, anyám színész ( Jordán Tamás és Lázár Kati – a szerk.), a színházban nőttem fel, minden barátom, még a kisfiam apukája is ebből a körből került ki. És most kinyílt a világ! A jóga az első olyan dolog, ami az enyém, én választottam, nem valami olyasmi, amibe belecsöppentem. Persze nagyon boldoggá tesz a színészet, hiszen sikeres vagyok és örömömet lelem a szakmámban, de már maga a “művésznőség” is annyira zavart. Múltkor valaki odajött hozzám előadás után. Gondoltam, gratulálni fog, és azonnal felvettem az ilyenkor szokásos mosolygós arcot. De ez a néz.. nem azért jött, hanem hogy elmondja, nem tud regisztrálni a jógaórámra. Abban a pillanatban átkapcsoltam, és úgy kezdtem el beszélni hozzá, mint egy ember. Hogy persze, adja meg az e-mail-címét, megírom. A jóga nagyon jót tesz az elengedésnek. Hogy ne folyton önmagad körül forogj, hanem nyiss egy kicsit, és fogadd el magadat meg másokat is. Tiszteletre tanít, és egy csomó olyan dolog van a filozófiájában, amit be lehet építeni a hétköznapokba. Például elengedni azt, hogy folyton magadat okold: “Miért nem megy ez nekem?” Amikor negyedszer nem megy, és sikerül elengedned, egyszer csak azt veszed észre, hogy menni kezd. Mert végre ellazultál.”

A színésznő azt is kifejtette, miért későn érő típus: “38 évesen sikerült felnőtté válnom. Hogy értsd: rengeteg olyan kötődést és mintát őrizgettem magamban és követtem makacsul, ami a szüleimtől származott, tőlük láttam, de nem én voltam, csak beleszocializálódtam. Nem hiszem, hogy tudok neked példát mondani, de nem is kell, hiszen mindenkinek vannak ilyen zsigeri beidegződései, amelyekre időnként rácsodálkozik. Még a gyerekkorából hozza őket, de nem jók, akadályozzák őt, csakhogy képtelen megszabadulni tőlük.”


“ Én elég szertelen ember vagyok, a döntéseimet általában impulzívan, érzelem vezérelten hozom meg, jobb lenne higgadtabban válaszolni az élet kihívásaira. Gyakran összecsapnak a fejem fölött a hullámok, nincs rend a polcomon, összevissza kapkodok. A bizonytalan emberek sajátja… Nyilván a gyerekkoromra vezethető vissza, de hát nem lehet egy életen át visszafelé mutogatni! Felnőtt vagy, oldd meg! Különben is én voltam az, aki a szüleim mintájához görcsösen ragaszkodtam, mert nem hittem el, hogy képes vagyok a saját módomon is megoldani az életemet. Nem hittem el, hogy önmagamért is szerethet.. vagyok. (…) A színész elsősorban elismerésre vágyik. Ha meg is kapja, mert mondjuk jó egy szerepben, azzal, hogy kiáll a színpadra, máris kitette magát mindenféle ítélkezésnek. Hogy túl sovány, nagy az orra, jól játszik, vagy túl harsányan. Mészáros Máté kollégám nagyon pontosan megfogalmazta: “Nem az megy színésznek, aki szeret kiállni a nagyközönség elé, színésznek az megy, aki ennek ellenére kiáll!” Mert “betegek” vagyunk. Valami olyasmit csinálunk, amit..l valójában rettegünk. És ez a rettegés nem a lámpalázat jelenti, hiszen bennem például már alig van drukk, ha játszom, de az elismerésre való vágyam nem csökken. Újra és újra meg kell mutatnom, hogy jó vagyok, másoknál különb, bizonyítékot kell szereznem arról, hogy van értelme az életemnek. De hiszen mindenki erre törekszik! Én azonban ma már igyekszem redukálni ezt a vágyat, hogy ne függjek annyira a kívülállók véleményétől. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem szeretnék hatni, hiszen az a jó, ha a színész a játékával hatást ér el” – tette hozzá Jordán Adél.